A gyönyörű táj ihletésére született a gyönyörű vers, nem állhatom meg, hogy egy kis részletét ne idézzem:
József Attila: ÓDA
1
Itt ülök csillámló sziklafalon.
Az ifju nyár
könnyű szellője, mint egy kedves
vacsora melege, száll.
Szoktatom szívemet a csendhez.
Nem oly nehéz -
idesereglik, ami tovatűnt,
a fej lehajlik és lecsüng
a kéz.
Nézem a hegyek sörényét -
homlokod fényét
villantja minden levél.
Az úton senki, senki,
látom, hogy meglebbenti
szoknyád a szél.
És a törékeny lombok alatt
látom előrebiccenni hajad,
megrezzenni lágy emlőidet és
- amint elfut a Szinva-patak -
ím újra látom, hogy fakad
a kerek fehér köveken,
fogaidon a tündér nevetés.
2
Óh mennyire szeretlek téged,
ki szóra bírtad egyaránt
a szív legmélyebb üregeiben
cseleit szövő, fondor magányt
s a mindenséget.
Ki mint vízesés önnön robajától,
elválsz tőlem és halkan futsz tova,
míg én, életem csúcsai közt, a távol
közelében, zengem, sikoltom,
verődve földön és égbolton,
hogy szeretlek, te édes mostoha!
Vízesés helye Lillafüreden:
Palota szálló:
Hámori tó a szálló teraszáról:
Hunyadi terem a Palota szállóban:
Edelényben az ország egyik legnagyobb és legjelentősebb barokk kastélyát, a lotharingiai származású L' Hullier Ferenc János egri várkapitány építtette kastélyt nem nézhettük meg, látatlanban is elhisszük, hogy különlegessé teszik freskókkal díszített helyiségei. Tatarozás miatt zárva.
Váltakozva, hol napos, hol felhős időben, hol esőben mentünk tovább, ezért aztán az eltervezett programon néha változtattunk, így maradt ki a látnivalókból Szendrő vára az eső miatt. Szendrőben, a cseperésző esőben elakadtunk a hídon átfektetett deszkapallókon. A tavalyi árvíz elvitte a vashidat, amit helyette építettek, azon deszkapallókat fektettek le, a gépkocsik kereke vagy lecsúszik a pallóról, vagy nem, lelkesen irányítják a válogatott cigánylegények, hogy jobbra, balra, még egy kicsit, előre, míg csak-csak átevickélnek az autósok. A forgalmat irányító közmunkás településőrök készségesen segítettek kocsinkat továbbgördíteni. A minket kalauzoló hölgy a Közművelődési Központ és Könyvtár dolgozója elmondta, hogy nehéz időszakot él meg az egykor vármegyei székhely, lakosainak 40%-a cigány, a képzett fiatalok, az értelmiségiek elköltöznek, a maradóknak nagy gond a cigányságot bevonni a város életébe. Kultúrműsorokra, ünnepélyekre nem mennek el, csak ha cigány fellépőket szerepeltető műsor van, akkor meg vége-hossza nincs a féktelen dorbézolásnak...
Szendrő Kékfestő múzeum
Szendrő gróf Csáky István barokk kastélya az 1600-as évekből, ma a közművelődés és könyvtár otthona:
Milyen úton menjünk tovább?
Autó nélkül ezt az utat nehezebben járhattuk volna be, a szalonnai vasútállomás évek óta zárva, itt már nem járnak vonatok, környéke, ahová régi emlékek kötnek, kihalt.
A vasútállomással szemben, a ház mellett egykor a réten tehenek legelésztek, négy éves kislányom lélekszakadva rohant be: "Édesanya, édesanya! Láttam két olyat, ami csinálja a tejet!" - izgalmában nem jutott eszébe, hogy tehén az az állat...
Kisebbik lányom itt tanult járni negyven évvel ezelőtt:
és a falu határában fekvő, a Rakaca patak felduzzasztott vizéből kialakított tó partján egykor:
Rakacai horgásztó ma:
A világörökséghez tartozó Árpád kori körtemplomnál kis csapattal találkoztunk, ők is arra vártak, hogy hozza valaki a kulcsot, belűlről is megnézhessük a már inkább csak múzeumként üzemelő templomot. A mellette lévő paplak is lakatlan, alkalmanként más községből jön át a református pap istentiszteletet tartani a gyülekezeti teremben.
Középkori freskómaradványok a templom szentélyében:
Gyönyörű kanyargós hegyi utakon tovább Aggtelekre, útközben a hegyi réteken csak elvétve látunk legelésző lovakat, teheneket. Aggtelek az őskor óta lakott település, a gyenge termőföld miatt hegyi állattenyésztéssel, mészégetéssel, szövő-fonással foglalkoztak lakói. Történelme is viharos, mint a Kárpát medence egész történelme.
A vendégház, ahol első éjszaka megszállunk, az 1960-as években épült a háromgyerekes család részére, amikor még a környéknek volt ipara, volt munkahely. Mára az ipar megszünt, a gyerekek felnőttek, a két nagyobb fiú már Németországban dolgozik. A szülők a ház nagyobbik részét vendégházként hasznosítják. Vendégek a háziasszony elmondása szerint inkább csak a nyári hónapokban jönnek.
Másnap reggel kakasszóra ébredek, kiállok az erkélyre, nézem a cikázó fecskéket, még egy rozsdafarkú kis madárka is megpihen a szemközti villanydróton. Irány az aggteleki Baradla barlang, igaz, hogy nem most látjuk először, de évtizedek múltán is lenyűgöző!
Reméltem, hogy mire a barlangból kijövünk, eláll az eső, csalódottan vettem tudomásul, hogy egyre jobban esik, ezért Jósvafőn csak átutazunk. Kanyargunk az esőben, kicsit csendesül mire egy gyönyörűen virágba borított faluba érünk, na, itt meg kell állni! Nézelődünk, amikor egy kerékpáros fiatalembert megszólítok, dicsérem a virágokat, kérem, mondja meg a polgármesternek, hogy gratulálunk. A huszonéves fiatalember elmondja, hogy ő kisebbségi képviselő. A falu nagyon szegény, a házak nagy része vizes, csak a közmunka a lehetőség, de igyekszenek valahogy tartani magukat. Szívesen leáll velünk beszélgetni, igyekszünk értelmesen bólintgatni, amikor meséli, hogy milyen számítástechnikai munkakörben csoportvezető Tiszaújvárosban, csak olyan távol todott munkát találni. Feleségével, aki érettségizett, de most gyesen van, a faluban bérelnek egy házat tízezer forintért, abban laknak, két gyerekük van. A nagyobbik fiúcska jöttére táskámból előkerül egy kis édesség, amit örömmel, megköszönve elfogad a kicsi. Az apa meséli tovább az életét, hogyan sikerült neki egyedül kiemelkedni a hatgyerekes szegény cigány családból, most munka mellett levelezőn a miskolci egyetemen utolsó éves joghallgató. Egyik testvére is a tiszaújvárosi gyárban munkás, a többiekről nem beszél. Dicsérjük, biztatjuk, nagyon jó hangulatban válunk el egymástól. A közeli közkútnál még megtöltjük friss vízzel üvegeinket, aztán megyünk tovább.
Mire Putnokra érünk, már felszakadoznak a felhők, szétnézünk a városban. Éppen arról beszélgetünk egymással, hogy lépten-nyomon kínai üzletekbe botlunk, közben lehajolok megcsodálni egy XIX.századi lámpaoszlop feliratát, amikor egy férfi megkérdezi, hogy kirándulók vagyunk-e. Bemutatkozik, ő a polgármester. Lelkesen invitál, jöjjünk vele, megmutatja a Városháza dísztermét. Az ötlet mind a négyünknek tetszik, hogyne mennénk! Nézelődünk, közben megtudjuk, hogy a város XVII.századi címerének festményét úgy találták meg, hogy tűzvészből menekítve a szőnyegeket kidobálták az ablakon, az egyik szőnyegbe csavarva volt a festett címer. Most restaurálva a házasságkötő terem falán látható. A mi felvételünk homályos lett, ezért a világhálóról kölcsönöztem a képét. Putnokot a török nem tudta bevenni, azért van a török fej a címerben:
A Városház díszterme:
A farkasos kút:
A kút legendáját is érdemes a képre kattintva elolvasni...
Emlékmű az elesetteknek, áldozatoknak:
Kár, hogy nem volt több időnk, így csak egy kis ízelítőt kaptunk a városból.
Eger felé tovább, újra szemerkélő esőben, ami Eger határában olyan hatalmas zivatarrá vált, hogy háromnegyed órára le kellett állítani a kocsit, semmit nem láttunk az esőfüggönyön át. Egerben is kedves háziasszony, olcsó ám kifogástalan szállás várt minket. Mint Aggteleken, itt is gyerekeiknek építették a nagy ikerházat, de hiába, ők már szétszéledtek, a ház vendégfogadó lett. A háziasszony fájlalja, hogy nincsenek unokái. Amit én gondolok hozzá, hogy helyettünk unokái futkoshatnának a lépcsőkön le-fel...
Itt már hatra bővült csapatunk, Dóri lányom férjestül lejött utánunk, hogy egy szépasszonyvölgyi borozáson együtt lehessünk, így az estét egy borpincében töltöttük: "Jó bor, jó egészség..." - énekeltük.
Korty bor leszalad a lengyel lány gégéjén:
Emlékül egy ötforintost én is hagyok a pincefalon:
Másnap családi reggeli után rövid egri séta, jó, hogy mindnyájan többször is jártunk a városban, így nem volt olyan fájó, hogy esik az eső.
A kanonoksoron sétálva az egykori FOGLÁRIUM falán emléktáblát fedezek fel:
Az 1700-as években is küzdelmes volt hazánkban az élet, a szilárdan helytállók példája adjon erőt ma, hogy hatalmas ellenszélben is talpra álljunk újra...
A Megyeháza gyönyörű kovácsoltvas díszkapuja a Würzburgból származó Fazola Henrik alkotása:
A Dobó István tér esőben:
A siroki várra felnézve, nagyon reménytelennek tűnt, hogy felkapaszkodjunk, de a vár tövéből egy kicsit mégis sikerült feljebb jutni, bár a felújítási munkák még tartanak.
Ha csámpás is a felvétel, azért érdemes a képre kattintva elolvasni a tábla szövegét:
Mielőtt még hazafelé vennénk az irányt Recsken át az erdő mélyén megbújó egykori hírhedt kényszermunka tábor, a magyar gulag (1951-1953) helyén létesített, az egykori raboknak emléket állító Recski Nemzeti Emlékparkot keressük fel. Hirtelen eszembe jut, hogy kisiskolás koromban az iskolai ünnepélyen mit sem tudva harsányan énekeltük a dalt: "Rákosi pajtás bennünket boldog jövőbe vezet"
Emlékmű
Barakk
A barakk belsejében az egykori rabok öltözete, rekonstruált fapriccsek, kőfejtő szerszámai, levelek, iratok... Ezeket nem fényképeztük le, sok volt a sokk!
Ma már nem tabu az a kor, többek között Faludy György: Pokolbéli víg napjaim c. könyve, Böszörményi Géza - Gyarmati Lívia Recsk c. filmje ismertet meg vele.
Kora este értünk haza, mennyi mindent láttunk, és mimindent nem láttunk!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése