2011. júl. 22.

Nem jártam Amerikában, és már nem is fogok...


A Látlak Amerika a youtube-on Kern András előadásában megnézhető, beillesztése sajnos letiltva.
Bár kisiskolás koromban jó tanuló voltam, amikor először becsúszott egy gyengébb jegy, ellenőrző könyvemben alá kellett volna iratnom otthon. Tudtam, hogy édesanyám engedékenyebb, mint édesapám, de azért mégsem mertem megmutatni a beírást, hanem némi gyakorlás után odakanyarítottam édesanyám aláírását a "láttam" rubrikába. Meg voltam elégedve művemmel, csak akkor csodálkoztam, amikor a tanító néni felfedte a csalást. Hogy vehette észre, hogy hamisítottam, hiszen minden betű megvolt!
Édesanyám eredeti aláírása:

Kincsként őrizgetem nemcsak eleim, de gyerekeim, unokáim egy-egy folyóírásos lapját, levelét.
Ízelítő ezekből:
Anyai nagyanyám írása

Mint minden kamasz én is igyekeztem egyéni aláírásomat kialakítani, aztán mindig éppen aktuális szerelmem neve mellé odabiggyesztve a "né" végződést, függetlenül attól, hogy a fiú észrevett-e egyáltalán...
Gyerekeim, unokáim lapjait, leveleit már rojtosra olvastam, nézegettem. Vajon nekik lesz-e még módjuk unokáik ákombákomjait, leveleit, kézírását olvasni?










Sokszor gondolok hálával tanítóimra, a szigorú elsős Balázs tanító nénire, akitől "körmöst" is kaptunk néha (megérdemelten), Potoczky Teri nénire és később sok kiváló tanáromra, akiknek sokat köszönhetek.

3 megjegyzés:

Marcsi írta...

Hát ez a blog egy csoda, illetve csodálatos, és csodálatos az is, hogy így meg tudtad őrizni az emlékeket. Őszintén? Gratulálok!!!!

ÉvaZsuzsanna írta...

Köszönöm. Az emlékeim a kincseim...

Ági írta...

Olyan szép ez az írásod, hogy elsírtam magam. Én is félretettem a lányom és unokám írásait, nekem készített kis ajándékokat, az első kis cipőt-ruhát. Nem gondoltam, hogy ez mást is érdekelhet. Te bebizonyítottad, hogy igen!
Köszönöm.