2016. jún. 20.

Mit tudtam én, hova lyukadok ki!

Nevezetes család az Asbóthoké, kíváncsivá tett egy újsághír, elmentem, megnéztem a lakáskiállítást.
Budapesten a Múzeum körúti lakás mielőtt az örökösök eladnák, mégegyszer láthatták az érdeklődők, igaz, már lecsupaszítva. Video felvételen nézhettük végig, hogy szobáról szobára járva mint végrendelkezik Asbóth Magdolna, gyerekei közt szétosztva, amit élete során összegyűjtött, megőrzött. Sok érdekes történet indázik évszázadokat átölelve a lakás utolsó tulajdonosa, lakója eleiről.
A múzeum körúti udvar

A lakás alaprajza, ezen nem látszik a cselédlakás, a konyhából nyíló öntöttvas csigalépcső lejárattal
 Még a végső kiürítés előtt néhány részlet::


A konyhából nyíló lejárat a cselédlakáshoz

A konyha kiürítés előtt
Már zsongott a fejemben a sok családtag neve, a rokoni szálak, ki kicsoda. Hazajőve utánanéztem az Asbóth családnak. köztük is volt hazaáruló!
Mindig megráz, ha szembe találom magam azzal, hogy szülő árulja el gyermekét. Most is így van.
"Asbóth Lajos ezredes a bécsi hadmérnöki akadémiát végezi, majd ’48-ban nemzetőr őrnagy, ’49 januárjában honvéd alezredes, rövid ideig Debrecen városparancsnoka is; március végétől a Feldunai hadsereg ezredese, részt vesz Budavár bevételén, május végétől június végéig a 2. hadtest parancsnoka. Aztán a Szeged-Aradon alakuló tartalék hadtest parancsnoka. Aradon tizennyolc évi várfogságra ítélik, 1856-ban kegyelmet kap.

„Bizonyos”, írja már a harmadik nemzedék tagjaként az íróvá és különc és magányos politikussá lett Asbóth János nevezetes regényében, az 1878-ban kiadott Álmok álmodójában, „gyermekkoromat beárnyalta,…hogy a forradalom megfosztott az atyától.” A műbe bekerült apa-motívum sejteti, hogy itt a lélekelemzés finomabb és érzékenyebb meghonosításával van dolgunk – a társtalanul és visszhangtalanul maradt munka lényegében igen fontos a modern magyar regény történetében; először Németh László fedezi fel és tartja Asbóthot a Nyugat egyik fontos előzményének.

„Amint néztem és néztem a gyertyát, elmerültem a képzelet ama vándorlásának állapotába, mely miatt később is gyakran tartottak mások is, magam is szokatlanul gondolkodónak, holott ez állapotnak mi köze sincs a gondolkodáshoz, sőt ellenkezőleg, az észnek tehetségei buja tétlenségbe merülnek, és dolgozik maga és magára hagyatva a képzelet, valamint az álomban, ellenőrzés nélkül halmozva tarka, de elmosódott képeket egymásra. Atyám börtönét láttam. Én ő voltam. Majd hős, aki őt és társait akarta megbosszulni, és a merész tettekben elbukott. Elvonult előttem minden üldözése nagy férfiaknak, melyet ismertem. Valami büszke bátorság szállott meg, és orcám kihevült a lelkesedéstől, hogy igazságért szenvedek.” Igazság? Nagy férfiak? Nemes szenvedélyek? Álom egy szabadsághős magatartásáról?

Ez az atya részt vesz a későbbi, 1864-es Almássy-féle függetlenségi szervezkedésben, amelybe beavatja fiát is. Asbóth János diákként hírt és levelet hord, utcai tüntetéseket szervez, kiáltványokat szögez hivatalos épületekre, „hogy fegyverre készüljön a magyar”. A budai színházban 1864. március 15-én hangos tüntetésen éneklik a Kossuth-nótát. Ám az összeesküvést felgöngyölítik, őt magát kihallgatják; Almásyt húsz év várbörtönre ítélik, Nedeczky Istvánt előbb halálra, majd szintén húsz évre, de 1867 körül szabadulnak. „A foglyok kiszabadultak egymás után, nemsokára, habár azt, amit a rendőrség úgyis tudott, megerősítették a vallomások, mert nem magyar mesterség az összeesküvés, és a magyar ember azt, amit tett, eltagadni nem tudja, mindenre képes hazafiságból, csak arra nem, hogy hazudjon” – írta maga Asbóth az Almássyval való találkozásaira emlékezve, annak 1882-es halálakor." (Ambrus Lajos író tollából)

Szerencsére ez a tiszta, nemes lélek, már nem élhette meg, így sosem tudta, hogy a nevezetes összeesküvést, mint valami görög sorsdrámában, saját apja árulta el. Hogy az első világháború végén megnyílt titkos udvari irattár adatai szerint Asbóth Lajos beépített provokátor és áruló volt. Aki valóban hamar szabadult és még aznap fel is vette díjait a rendőrségtől, majd kérvényt adott be a helytartóhoz, plusz pénzt kérve az alábbi rettenetes indoklással: „Ha összehasonlítják ezt az önfeláldozó cselekedetemet a Károlyiak, Esterházyak cselekedeteivel, kiket uradalmakkal jutalmaztak, mikor én a legszebb országot mentem meg császárom számára, keveset kérek szolgálatomért”.

Asbóth János az a magányos konzervatív-liberális, akiről kortársai tudták, hogy megvesztegethetetlen, előkelő tapintatú, hogy folttalan diszkréciájú, úri elbánású, „tehetséges, de kissé különc modorú”, kit Ábrányi Kornél angolos modora miatt kedélyesen sir John Asboth-nak nevezett. 1878-as fény- és árnyképeiben a gunyoros-elegáns Kákay Aranyos találóan jellemezi őt és addigi életpályáját. „Asbóth az, aki megajándékozta a kort egy tükörrel – a saját szakállával.

Ebben örökké, híven találóan látszik az…

A magyaros időkben, midőn még honvédtiszt volt, körszakállt viselt; mint deákpárti kormányhivatalnok csupán bajuszát hagyta meg, szakállát egészen levette; mint konservatív loyalisan közepütt borotválkozott; míg most Kállay Béni szerbpártoló beszéde óta, oroszosan, csak két kis szőrfoltot hagy tenyészni a fülei alatt.

És ez azért roppant célszerű dolog, hogy ha valami idegen vetődik Magyarországra, nem szükséges sokáig tanulmányoznia a magyar mágnásoknál uralkodó politikai hangulatot.

Mindössze az Asbóth szakállára vet egy pillantást.”

Élettörténete allúzió? Áthallások mára? Töprenghetünk, hogy „apák és fiúk”?

2016. jan. 26.

TÖREDEZETT EMLÉKEIM VITERBOI KÓRUSUTUNKRÓL

Miért is nem jegyzeteltem már 1999 tavaszán!  Ezeregyszáz kilométeren át autóbuszban...Jó hangulat, kicsit megemelve egy demizson borral, ez villan be. Sajnos semmi segítséget nem ad a kórus honlapja, ez az út nem is szerepel rajta! Bár különben is elég hiányos, már évek óta nem frissült...
Saját fotóinkkal ébresztgetem homályos emlékeimet, majd felfrissíteni bogarászok a világhálón, kiegészítem rövidke filmekkel  Orvietoról, Viterboról és Civita Bagnoregioról
Néhány napba mi minden belefér! Budapesti esti indulás, hajnali érkezés Orvietohoz, még alig pitymallik, órákat kell várnunk a parkolóban, bámuljuk a függőleges sziklafal tetején a homályból kibontakozó városkát.
Az első sikló 7 óra 20 perckor indul, ezt kell kivárnunk, hogy a tufahegyre épült különleges városba feljuthassunk.


A város méreteihez képest óriási a dóm, amely háromszáz éven át épült, lenyűgöző kívül-belül.
Luca Signorelli (1445-1523), alkotta meg az orvietói dóm „Utolsó napok”- freskó-sorozatának megdöbbentő vízióit. 
A kápolna bejárati falán a Világvégét, a Nap és a Hold elsötétülését, a Bűnösök megbüntetését láttuk. A bal oldali falon az Antikrisztus prédikál. A kép bal oldalán a két fekete ruhás alak Luca Signorelli és Fra Angelico. 
A bal oldali fal jobb oldalán a Paradicsomot, az oltárfalon a Jók és Gonoszak szétválasztását ábrázolta a művész. 
A jobboldali falfestmények a csúcspontját jelentik Signorelli művészetének: A holtak test szerinti feltámadása az Utolsó ítélet angyalainak harsonaszavára, a Kárhozottak rémülten kavargó tömege a Pokol démonaival, a festmény Michelangelóra is hatással volt.
Teremtés, paradicsom, kiűzetés, purgatórium, feltámadás, minden leplezés nélkül, pucér nők és férfiak emberi arccal ábrázolva. A fantasztikus falfestmények emléke elkísért, az idegtépő kísérőzene fülembe cseng.
A kereszthajó jobb oldalán hátborzongató modern zene szólt az utolsó ítélet aláfestéséül. 
Nem találtam olyan filmet, amiben ez a zenei aláfestés van, de helyette ezt ajánlom:
https://www.youtube.com/watch?v=Gp10kzD-snA
Bevillan egy kép, hotelünkhöz gyönyörű fasoron át vezet az út, a lehullott óriási tobozokat szedegetjük emlékbe...
Viterbo közelében kényelmes szállásunk:
VITERBO
Amikor végre, már feltűnik Viterbo! A háttérben a pápai palota a San Francesco székesegyház harangtornyával, ebben a templomban Árpádházi Szent Erzsébet fejereklyét is őriznek!

Viterbo hőskora a tizenharmadik században volt, amelyben ádáz küzdelmeit vívta Róma városával, és vendégmarasztaló menedéke volt hol a Rómából menekült pápáknak, hol a pápákkal viaskodó német császároknak.
A leghosszabb pápaválasztó konklávé 1005 napig tartott! IV. Kelemen pápa halála után 1268-ban nem alakult ki kétharmados többség. Viterbo városa, amelynek püspöki palotájában volt a választás, úgy határozott, hogy a huzavona után kiéhezteti a kardinálisokat. Csak vizet és kenyeret kaptak, végül meglett az új pápa, az olasz Teobaldo Visconti, Szent Péter trónusán X. Gergely pápa.
A középkor pápái nagyon vonzódtak ehhez a kicsiny városhoz. Rómában nem igen voltak biztonságban, Róma népe föl-föllázadt a pápák világi hatalma ellen, a pápák a fenyegető veszély elől Viterboba húzódtak, ahol tárt kapuk, erős várfalak és tornyok várták őket. A vendégszeretet fejében hála járt: javadalmakkal, templomokkal és kegyüknek egyéb jeleivel jutalmazták a pápák a viterbóiak ragaszkodását. Idővel Viterbo kikerült a világtörténelem forgásából, megfogyatkozott a jelentősége, de nagyobb lett a békessége. S a harcok rombolása után újra megindult benne az építés munkája. Egymásután emelkedtek a templomok, bennük díszes síremlékek készültek a város híres halottainak befogadására.
a PALAZZO PAPALE falán:

Tapssal gratulálunk gépkocsivezetőnknek a bravúrért, sikerült bejutnunk a  történelmi óvárosba a szűk kapun.
Viterbo sziklákra épült, 800 éves óvárosának sikátoraiban sétálunk este kettesben, kiszakadva az időből. Esti fotó híján nappali képet mutatok:
Rövidke film Viterboról: https://www.youtube.com/watch?v=qgdQFeRbsSA
Szíves vendéglátás: több órán át tartó ebéd, huncutul kezdve pirítós kenyérrel, olívaolajjal. Eszünk jócskán, mert éhesek vagyunk, nem sejtjük, hogy egyre finomabb fogások következnek, ezekből már csak csipegetünk...
Vacsoravendégként hasonlóan járunk, száguldanak a pincérek a kemencéktől a friss, először csupasz pizzákkal, majd mire már alig tudunk enni, jönnek az egyre gazdagabb pizzák...
MONTI CIMINI hegyen áprilisban még van egy kis hó:
Viterbotól két kilométerre, de gyakorlatilag vele egybeépülve, elegáns villák sorfala között érünk el Bagnaia-ba. A városka fő nevezetessége a Villa Lante. De nem is igazán a reneszánsz palota a fő attrakció, hanem a csodálatos parkja.
Bagnaia utca:
Siker, pedig karnagyunk váratlanul még  koncert közben is változtat a műsoron!
A helyi újság számol be vendégszereplésünkről:
Az asztalnyi plakátot beszkenneltem, emlék: 
CHESA SAN GIOVANNI  Bagnaia, 3. napi kóruskoncertünk helye:
 Bagnoregioról felködlik, hogy állunk egy teraszon, bámuljuk a leszakadt városrészt. 
A kopár hegytetőn magasodó városkát az etruszkok alapították több mint 2500 évvel ezelőtt, amikor a környék még közel sem volt ennyire kietlen, mint napjainkban, hiszen forgalmas kereskedelmi útvonalak szőtték át a területet. 
Bagnoregio legrégebbi, Civita névre hallgató részét, melyet a földmozgások immáron teljesen elszigeteltek a korábban egybefüggő fennsíktól, il paese che muore-nak, azaz haldokló városnak nevezik. Az etruszkok azt nem tudták, hogy erre a puha kőszirtre nem kéne várost építeni. Omlik, pusztul, rogyadozik, a szélső házak, utcák, már a mélybe hullottak, de azért még állítólag 20 állandó lakos él itt.
1695-ben súlyos földrengés rázta meg a várost, mérhetetlen károkat okozva, lakóházak estek áldozatául, az utak használhatatlanná váltak, sok lakos vált földönfutóvá.
A későbbi ismétlődő földrengések felgyorsították a város hanyatlását, egyre többen döntöttek a költözés mellett. Így az egykor virágzó város, Civita szinte teljesen elnéptelenedett. Alig néhány lakója van, turisták látogatják, a mi 3 napos programunkba sajnos ez nem fért bele.
Civita di Bagnoregio ma már inkább emlékeztet egy elhagyatott szellemvárosra, mint a régi, nyüzsgő településre. Már a megközelítése is kalandos, csak egy hosszú gyalogos hídon keresztül lehet átsétálni a gyönyörű völgy felett, ami a város sziklája körül terül el. A híd után álló városkapu sérülés nélkül vészelte át az eltelt éveket.
A folyamatos geológiai károk ellen keveset tehet az ember, ám ennek ellenére az állam a lehetőségekhez mérten acélrudak és vascölöpök segítségével próbálja megállítani az újabb szikladarabok leválását, ezzel megakadályozva, vagy legalább lassítva Civita di Bagnoregio porba hullását.
Itt nem saját kép következik, mert amit a neten találtam, az megdöbbentőbb:

 Ahogy mi láttuk a mesebeli szellemvárost:
Egy rövidke film a városról: https://www.youtube.com/watch?v=d8A8opNAyTg
Bagnaia kútja a fiatalság kedvelt találkozóhelye:
 Bagnaia a Villa Lante kertje, ahol szájtátva kószáltunk a pazar szökőkutak között:




Nézegetem erkélyünkön a köveket, útközben hazafelé letérve az autópályáról Civita Vecchiánál a tengerparton gyűjtögettem. Fülemben hallom, amit ott az útba eső kis templomban énekeltünk, néhány ott lévő olasz figyelmétől kísérve: Boldogasszony Anyánk, régi nagy patrónánk...

2015. dec. 13.

KOSD, nem csak anyai nagymamám szülőhelye


Csipkefa bimbója kihajlott az útra...-énekeltük.
Nemrégiben vettem egy üveggel, hamisítatlan hecsedli lekvárt az újpesti piacon egy kosdi asszonytól, aki saját készítésű lekvárjait árulja. Beszédbe elegyedtünk, felajánlotta, hogy segítségemre lesz kideríteni, ki mindenki rokonom Kosdon!, erre várok, közben küzdök a közönnyel, érdeklődő levelemre  kosdiaktól válasz nem érkezik.
Közben nézegetem a "hálót", amit kifogok érdekes: 
"A falutól északnyugatra emelkedő Naszály hegy környéke már az őskortól fogva lakott vidék volt. Éltek itt bronzkori és vaskori közösségek, szarmata és kelta nemzetségek valamint Pannónia provincia határvidékének római polgárai. A honfoglalástól e terület Kurszán majd leszármazottjai Tétény és Fajsz kijelölt szálláshelye volt.
Árpádházi királyaink korán birtokukba vették Kosdot; II. Endre király a falut a királyi birtokok közül kiveszi és a váci püspöknek adományozza. A tatárjárás - Vác városával egyetemben - csaknem elpusztítja a települést. Az elkövetkezendő 200 évben a falu újra benépesül, majd ismét pusztulásra jut amikor a huszita csehek feldúlják azt. 1526 őszén az ország központja felé özönlő török csapatok - ismét Vác városával együtt - felégetik. 1544-ben Nógrád várával együtt török uralom alá kerül. A budai Rusztem pasa adószedői 1562-ben 140 adóköteles házat tartottak nyilván 9500 akcse adóbevétel mellett, ami azt jelzi, hogy Vác mellett a térség legnépesebb települése volt. Az itt élők adóztak a töröknek, robotra jártak a nógrádi várba, de fizették a tizedet a váci püspöknek is. 
Az 1740-es nagy pestisjárvány Kosdon is hatalmas pusztítást végzett. Ezt követően Mária Terézia Ausztriából mintegy 50-60 német családot telepít a faluba, ezt jelzi a lakóhelyükként kijelölt későbbi "német utca" elnevezés is."
Anyai nagymamám Babka Lajosné Strell Mária halálát az anyakönyv szerint
 bejelentette apja, Strell Ferenc földműves, Komáromi utca 8. (1925-ig Német utca) 
 - akit az anyakönyvvezető személyesen ismer - , 
1938. szeptember 20. délután 4 órakor 44 évesen tüdővészben hunyt el.
Nagymamám született az anyakönyv szerint:
 a 180-as házszám alatt, anyja  Vajó Mária r.kat. 22 éves földművesnő, 
apja Strell Ferenc földműves

Böngészem Szomszéd András 2001-ben kiadott KOSD c. könyvét, kigyűjtöm a lehetséges rokonok nevét, tallózgatok, közben ráakadok olyan részletre, ami fölött nem tudok elsiklani:
"1859. Mártius hava 18-ik napján kilenc helybeli lakos a bíró ellen tett panaszt a Cs. Kir. Biztos úrnál
A panaszos levél a következőket tartalmazza: Nagy Sándor községünk Bírája ellen fenforgó panaszok pontjaihoz illő: - s valóban mint egyest, úgy az egész községet érdeklő csempészkedései, s embertelen tényei tárgyában alázatosan nyilatkozunk:
--(nekünk az f., pont a legérdekesebb)
f., Néhai Strell Jakab községünk volt érdemes bírája özvegyét tulajdon udvarában melljen fogva le, föl hurczolván, verte és ütötte, végre nyakára hágván, dühös káromlással széttépett ruhában a földön heverve hagyta.
Végre több ilyen embertelenségekkel nem csak ez az agg nő, de számtalanokkal bánt már így - az ügyes, bajos hozzá járulót elutasítja, mondván jöjjön mászor, most nincs időm...20 panaszkodó közül szerencsés egy, akit kihallgatott.
Kelt Kosdon Mártius hava 18-án 1859-évben
Főhajtó alázatos szolgái: ör. Kutsa János, Sisa János, Cs.Térjnájiné, Bánsi József, özv. Strell Jakabnő, Gavra Istvány, Hénitz Páll, Strell Ferentz, Héntz Péter" 320. NML.IV. 152. 1374/1860.sz."
Eláll a lélegzetem!
Az alábbi fotókat átutazóban készítettük:
Nem tudom, ki az ötletgazda, de nagyon tetszik ez az oszlop:
és ez a ház az utca túloldalán:
Borús novemberi reggel a kosdi katolikus templom:
a templomkert:
Kosd, temető bejárata:
A katolikus templom előtt álló emlékműről: 
Amikor Vay Ádám, Rád földesura 1728-ban egész családjával áttért a katolikus hitre, Rádon plébániát alapított, s ehhez affiliálták Kosdot, és élére egyházmegyei papot állítottak. Azonban amikor Eőszi Lőrinc plébános az 1740. évi pestis alkalmával betegeinek látogatására Kosdra ment, Vay – attól való félelmében, hogy a visszatérő plébános a ragályt Rádra is behurcolja –, holmiját a falu határára hurcoltatta, és nem engedte többé visszatérni
Eőszi Lőrinc tér, alig olvasható az emléktábla felirata

Régi sírkövek:




2015. okt. 27.

Legendafoszlató tények Auffenberg-Ormai Norbert ezredesről

Elmentem egy előadásra, megvettem a szintén érintett családfakutató mérnök könyvét. Többek között abból, gigászi munkával felkutatott anyagaiból, valamint saját családom szintén kitartó kutatásai nyomán tudomásomra jutott tényekből:

Annyi minden kering a világhálón! Ha valaki veszi a fáradságot és utánajár, érdekes, egymásnak ellentmondó anyagokat olvashat, kapkodhatja a fejét, hol a hiteles adat? Régebbi - Auffenberg Ormai Norbertről és családjáról -  blogbejegyzéseim kiegészítéséül:
Legelső legendafoszlató a születési anyakönyvi kivonat:

Nap és év 1813            május 28
Házszám                      112
Megkeresztelt neve    Norbert Anna Johann Baptist Auffenberg
Katolikus                  
Fiú                             
Törvényes                 
Szülők
           Apa                    Johann von Auffenberg főhadnagy a cs. kir. csehországi
                                      fedeztető és pótlovazási osztálynál, néhai Franz Paola
                                      von Auffenberg és néhai Theresia fia
           Anya                  Theresia von Link, Johann Baptist von Link és néhai
                                      Elisabeth lánya
Keresztszülők              Norbert Biley orvos doktor, városi tisztiorvos
                                      Anna von Link született Treppenberger

           Bába                  Anna Eigenberger

           Keresztelő         Hermann Dobner atya káplán
Tehát nem a születésnapján végezték ki.
A visszaemlékezések közt nehéz eligazodni, a kortársak sokszor irigységgel fűszerezett írásai a ranglétrán viharos sebességgel emelkedő tiszttársukról, a késői történész, - Katona Tamás - vitriolba mártott tollal írt méltatása olvastán elgondolkozom. Nem is idézem, megtette azt a könyv szerzője, helyette álljon itt Dr. Kedves Gyula hadtörténeti muzeológus fegyvertörténésszel készült méltató interjú:  http://www.168ora.hu/itthon/marcius-15-szabadsagharc-hosok-forradalmar-52371.html
A halál fenyegető közelségében mások hogy viselkedtek, arra Hermann Róbert történész kutatásaiból kiragadva:
"A függetlenség kimondásánál nem volt szavazás. A debreceni Nagytemplomban gyakorlatilag közfelkiáltással mondták ki. Utólag az egyik legsúlyosabb vétek volt a hadbíróság előtt, ha valaki bizonyíthatóan részt vett ezen az ülésen. Ezért aztán több képviselő azt állította, hogy ő nem fért be a templomba, mert az elébe törekedők kiszorították onnan – miközben a jegyzőkönyvben benne volt, hogy fölszólalt.Kazinczy Gábor például, aki valóban felszólalt a javaslat ellen, mondhatta azt, hogy ő ellenezte Kossuth indítványát, ily módon ő ki tudta magát mosni. Más is bizonygatta, hogy nem volt ott, vagy éppen beteg volt, és mindig akadt két-három ember, aki ezt tanúsította. Így az „ellenzők” száma jelentősen növekedett ahhoz képest, mint ahányan ténylegesen felszólaltak." (http://erdelyiriport.ro/interju/negyvennyolcas-epizodok-3)
Közel nyolc év felségsértés miatti börtön után 1848 tavaszán szabadul egy ambiciózus nyalka tiszt.
Sikeres forgolódása a hölgyek közt, hát nem természetes, hogy irigységet vált ki? Írnak róla az újságok is, többek közt:
Pester Zeitung (Pest) 1849. szeptember 2.

 "Ormay (Auffenberg) állítólag hidegvérrel ment a halálba. Beszéltek egy szerkesztőről is, aki ugyanakkor szintén ott állt már a vesztőhelyen, de elvezették. Ő nem más lenne, mint Bangya János, aki a Preßburger Zeitung korábbi szerkesztője, majd őrnagy volt a felkelőknél és a Zerffi-féle „Ungar, Allgemeine Zeitung” szerkesztőtársa. Ormay, akit a lengyel összeesküvésben való részvétel miatt húsz év várbörtönre ítéltek, a márciusi amnesztia következtében szabadlábra került, miután nyolc évet és két hónapot ült Munkácson, és az utóbbi időben vadházasságban élt egy nővel, akinek a férje állítólag 2000 konvenciós forint és egy postafogat fejében lelépett a kéjenc javára."
 Ha ez nem pletyka, akkor micsoda alak lehet az, aki eladja a feleségét?
 "Vadházasság"? 

Szalay József főhadnagy:
"Ormai négyszemközt fogadott, tiszti kinevezésemért mondott  köszönetemet komolyan hallgatta, de látva arcomon zavaromat, felkacagott és kérdé, hogy mit és mennyit láttam tegnap, mikor a szobába bedugtam a fejemet, de igazat mondjak ám. Én hát szemlesütve mondám, hogy láttam a dívánról lepatakzó arany hajat és egy pár pici női lábat, egyebet semmit. No jól van, akármit látott,
megvárom öntől, hogy a férfiatlan szószátyárságtól óvakodni fog; másszor erősebben kocogtasson, végzé szavait, újra nagy hahótára fakadva. Az ezredes jó kedvétől neki bátorodva, azt feleltem neki mosolyogva, hogy a pásztorórákban beszokták zárni az ajtót. Igaza van, felelt kacagva Ormai, én elfeledem is az egész tréfát, de nőm nagyon bosszús önre, és erősen megakarja a fejét mosni, és így rám bízta, hogy estére hozzám rendeljem önt  theára, hát okvetlen eljöjjön, addig pedig törje rajta az eszét, hogy miként mentse ki magát előtte. Fejét hajtva, értésemre adá, hogy távozhatom." - Az aranyhaj tulajdonosa tehát a feleség, aki majd gyásza jeléül feketére festeti haját, így láthatjuk Barabás Miklós 1850-ben készült Ormayné Rozsváry Vilma c. festményén, a kép a Magyar Nemzeti Galériában van: 
és a férj, Ormai Norbert, akiről szintén Barabás Miklós festett arcképet, a kép valahol Romániában van...:
Tevékenységéről: http://real.mtak.hu/17597/7/honved_vadaszezredek_szervezese.pdf
 Jót derültem, hogyan tárgyalja a brassói Kronstätter Zeitung 1849. szeptember 10-i száma, hogy Ormai Erdélyben nőket toborzott betegápolónak.  A nők toborzásán felháborodott tisztek tiltakoztak a "copfos hadsereg" és "kötényhadsereg" ellen. Kossuth érvénytelennek nyilvánította a toborzást és feloszlatta az "amazontestületet". Az elkeseredett női küldöttség vigaszul Kossuthnéhoz kávéra és süteményre kapott meghívást! A megbántott nőknek fájdalomdíjul gyűjtést szerveztek, a bevétellel bocsátották el őket.
Pesten:
" amikor a Pesti Hírlap közzétette Kossuth Zsuzsanna felhívását, akit bátyja 1849. április 16-án „az összes tábori kórházak főápolónőjévé” nevezett ki, az asszonyok tömegesen keresték fel a kórházakat, hogy ápolónők legyenek. A fiatalasszony három gyermekét idős anyjára hagyva bejárta az országot, 72 kórházat szervezett meg, mégis állandóan összeütközésbe került a hadvezetés egyes tagjaival, akik nem kívántak egy nőnek engedelmeskedni. Bátyjától is hiába kért támogatást, hogy tevékenysége hatékonyabb legyen, Kossuth Lajos a kellő hatáskört nem adta meg neki."
-----------
Ormai ezredes nem menekült el, tisztázni akarta magát a pénzügyi elszámolások körüli vádak alól, noha már megindultak az emigránsok török föld felé.
" Tizenegyedik augusztus, Lugason kinyilatkoztatta Dembinszky táborkarának, hogy ő Mészárossal szándékszik a hont elhagyni....12-én este megérkezett Perczel huszonheted magával Orsovára. Másnap egy tolmácsot küldött át a török határszéli parancsnokhoz, átmenési szándékát kijelentendő.... 14-én este Dembinszky is megérkezett Mészárossal... 22-én az Orsován állomásozó székely zászlóalj, s a vadász osztály is átment."  - az idézet innen:  http://terebess.hu/keletkultinfo/lazar.html 
1849. augusztus 12-én a Világostól 9 km-re lévő Pankotán elfogták Ormai ezredest, az aradi várba vitték:

Pester Zeitung (Pest) 1849. szeptember 10.
Auffenberg Norbert, aki a bohémiai Dobrezanban született, 36 éves, református, de korábban katolikus, házas, gyermektelen, a gróf Leiningen 31. gyalog sorezred hadnagya – akit a lengyel forradalomban való részvétel általi felségárulás miatt 1847-ben 14 évi bilincsben töltendő várbörtönbüntetésre ítéltek, és aki a múlt évben uralkodói kegyelem által amnesztiában részesült, 
önkéntesen belépett a magyar lázadók soraiba, Kossuth adjutánsa, később az 1. vadászhadtest ezredese volt a lázadók hadseregében. Ezért ismételt
felségárulásért megvalósult tényállás mellett az erre vonatkozó törvények és proklamációk szerint az 1849. augusztus 22-én ülésezett rögtönítélő törvényszék egyhangúlag kötél általi halálra ítélte őt, és az ítéletet a bírói felsőbbség jóváhagyásával még ugyanazon a napon végrehajtották. 
Főhadiszállás Arad, 1849. augusztus 22.
A cs. kir. Hadbíróságtól

Helyreigazítást az özvegy is megérdemel. Haynau és pribékjei tombolásától tartva igyekezett magát és gyermekét megóvni, visszavette leánykori nevét, talált egy Ormay József nevű csömöri földbirtokost, aki a gyermeket vállalva nevét adta, így a fiú Csömörön nőtt fel. Vilma rendszeresen támogatta anyagilag fiát, hazalátogatni csak a kiegyezés után vett bátorságot. Megözvegyülve visszatért Európába, Wiesbadenben telepedett le, ott is halt meg, nagy vagyont hagyva fiára.


2015. okt. 19.

Hol énekeltünk, hol nem...Tokajtól Tekibányán át Kassáig


Szóval, képpel augusztus végi három napról emlékeim, jegyzeteim és itt-ott a városok honlapjának segítségével Észak-Kelet Magyarország tájain. 
Első megállónk Tokaj, Klastrom pincészet, a Szerelmi pincesoron. Milyen szép elnevezés:  Szerelmi pincesor!
A Szerelmi pincesort a magyar honfoglalás millecentenáriumának tiszteletére hozták létre, a vasúttal szemben lévő hegylábon. Mi autóbusszal érkeztünk a borkóstolóra, utána ebédre a betyárgulyás, arra ismét a tokaji csúszott...
Ebéd közben is lehet énekelni, pláne ha a borász egyre-másra töltögeti kiürülő poharunkat, énekeltünk is, két falat között!

Hőségben a legnagyobb kihívás a hűvös pincéből kilépni! Sikerült a buszra délceg tartással felszállnunk..
Irány Szerencs!
A monda szerint a Szerencs nevet Árpád fejedelem adta a városnak, amikor az Árpád-hegyen ezt mondta: „Ma ád (ebből származik Mád neve) Isten szerencsét (Szerencs) e tájon (Tállya) Ond (Ond) és Tarcal (Tarcal) vezéreknek.”
Szerencsen először a csokoládék boltjába mentünk, ezt-azt vettünk, kerek, hosszúkás, táblás, és még sokféle csokoládét, reméltük, hogy történelmünk bonyolult eseményei ettől jobban megragadnak a fejünkben...A nagy hőségben rövid ideig sétáltunk a városban, A híres csokoládégyár megszűnt, ma egy kis KFT próbálja a hagyományokat őrizni, apró boltjában vásároltunk. 
A város híres volt cukorgyáráról, már bezárt, pusztuló terület, rozsdás bejárata a felirattal hirdeti: Szerencsi Cukorgyár
Az egykori gyár területén ma cukormúzeum van... "édes fejlődés"
 Szerencs Rákóczi-vár, előtte Rákóczi Zsigmond fejedelem szobra:



1605. április 17–20. között itt tartották azt az országgyűlést, amin Bocskai Istvánt Magyarország fejedelmévé választották. Hálából 1606. március 9-én Bocskai "kiváltságos mezőváros" státuszt ad Szerencsnek. Bár neve szerencsét is hozhatna, de az elmúlt századokban igencsak forgandó szerencséjét élte át a város.
Jó, hogy nem először jártam Sárospatakon, mert most kevés időnk volt, amit itt tölthettünk.
Sárospatak Árpád-házi szent Erzsébet szülőhelye, itt a rövid idő ellenére énekeltünk a templomban, miután meghallgattuk az idegenvezető előadását az 1492-re elkészült, Észak-Magyarország egyik legnagyobb gótikus háromhajós csarnoktemplomáról.
Története szorosan összefügg a vár történetével, mert a vár gazdái a templom kegyurai is voltak, és szinte mindegyik alakított, bővített, módosított rajta valamit. Mikor a templom elkészült, a vár gazdái a Pálócziak voltak. A család férfitagjai a török elleni harcokban elestek, a vár és így a templom is a Perényiek birtokába került, az ő idejük alatt volt a mohácsi vész (1526). Ezután vették körül az ország várait hatalmas védőfalakkal, hogy mire a török seregek megérkeznek az ostromra, védeni tudják a várat a támadókkal szemben. A pataki várat is megerősítették védőfallal, amely a Bodrogtól indulva a várat körülvéve a másik oldalon szintén a Bodrogig húzódott. A templom északi fala is szakasza lett ennek a falnak, ekkor vastagították meg, ágyúkilövőket, lőréseket vágtak bele. A pataki várban a törökkel nem háborúztak. Nagy változás történt a templomban a Wesselényi-féle összeesküvés után. Ennek okmányát a vár Sub Rosa – termében írták alá. Ez azonban a császár tudomására jutott, aki az összeesküvőket halállal büntette. Kivétel volt I. Rákóczi Ferenc, akinek az életét édesanyja, Báthory Zsófia mentette meg súlyos anyagi áldozatok árán. A pataki várat zsoldos hadsereg szállta meg. Fővezérük, Stahrenberg kapitány az összes várkaput befalaztatta, és a templom északi és déli falán két nagy boltíves kaput vágatott. Tizenkét évig – míg Thököly fel nem szabadította Patak várát – csak ezen az úton lehetett a várba bejutni. A templom első részét is birtokukba vették, az hol kaszárnya, hol lőporraktár, hol pedig istálló volt. Mindezek miatt szükségessé vált a járószint feltöltése. Amin most járunk, az az eredeti XV. századi járószint.
A templom berendezésének legszebb darabja a barokk főoltár. Az átalakításkor hozták ide a budavári karmelita templomból. II. József feloszlatta rendjüket, és értékeiket elárvereztette. Az oltárkép a Szeplőtelen Fogantatást ábrázolja, amely Maulbertschnek, Mária Terézia udvari festőjének alkotása.
Az északi fal bemélyedésében – a befalazott Stahrenberg-kapu helyén – egy 4 méter magas hársfa dombormű látható. A helyi fafaragó népművész, Mezei Tamás faragta ki a karácsony titkát. A mű 1975 karácsonyára készült el. Fent Bethlehem, a három királyok; középen betlehemesek; lent egy magyar család, a háttérben zempléni falvak, fenyvesek láthatók.
Árpád-házi Szent Erzsébet (1207-1231): II. Endre magyar király és merániai Gertrúd lánya. Sárospatakon született, majd négyévesen eljegyezték, és később Türingiába vitték, ahol 1221-ben feleségül vette II. Lajos őrgróf. 1222. május 28-án született első gyermekük.
Ugyanebben az évben II. Endre király látogatóba hazahívta az ifjú párt. Szeptember 29-én érkeztek, a szobor, mely Varga Imre alkotása, ezt a pillanatot örökíti meg. Erzsébetet II. Gergely pápa avatta szentté 1235. május 26-án, pünkösdkor.

Minden este gyönyörködhetnek az arra járók a kivilágított templomablak látványában.
 A torony harangjátékát délután 4 órakor váratlan meglepetésként mi is hallhattuk, amint kinyíltak a toronyablakok.
A Szeplőtelen Fogantatás tiszteletére szentelt templom több neves pataki történelmi személyiség - a Rákócziak, a Dobó családok - temetkezési helyéül szolgált. A templom körül az eredeti szintre süllyesztett terepet a középkori templomkert, illetve a temető falának maradványai szegélyezik. Itt találhatók az ásatások során előkerült XII. századi körtemplom romfalai is. Ebben az ősi templomban keresztelték meg feltehetően Árpád-házi Szent Erzsébetet. A templom alatti kriptába temették el Lorántffy Zsuzsannát és fiát, II. Rákóczi Györgyöt.

A Szent Erzsébet Ház kiállításából:
Csete Ildikó textilművész és Kun Éva keramikus művész alkotása a Szent Erzsébet év alkalmából (2007). Címe: Erzsébet, imádkozó asszonyunk.

 A vár belső udvarán a Vörös-torony órája mutatja, hogy indulnunk kell tovább...
Kanyargunk a zempléni falvak között szállásunk felé, Széphalomra, már sötétben.
Múzeumkert Panzió:
Fáradtan a hosszú úttól megvacsorázunk, majd örömmel térünk nyugovóra. "Nyugovó", helyette forgolódás, virrasztás, mert ablakunk alatt lakodalmas társaság leánybúcsút tart hajnalig. Fáradtabban vágunk neki a következő napnak, mint ahogy ideérkeztünk.
Koránkelők reggelije:
Kora reggel egyedül kószálok a környéken, a múlt egy darabja a kerítésen túl:

 Kerítésen innen a fűszerkert:
 Bebarangolom a Kazinczy emlékparkot.
 Az egykori Kazinczy kúria helyén áll az emlékcsarnok
Az emlékcsarnok hátoldalán a régi sírkő maradványa:
Sírfelirata: „Széphalomban Élete LXXIIIdik évének lefolyta után MDCCCXXXI, a sűrű halálok s a magáénak is esztendejében állíttatá fel ezen emléket Gróf Török Sofia, az elhunyt hitvese és VII vele élő Maradékainak Annya”.
Kazinczy Ferenc és Török Zsófia sírja:
Kazinczy Lajos tábornok a legkisebb fiú, a szabadságharc mártírja, sírja ismeretlen, unokaöccse állította dicső emlékére
Még néhány fontos mondat Kazinczy Ferencről Sátoraljaújhely honlapjáról kölcsönözve:
1804-ben Török Zsófiával kötött házassága után gondolhatott újra otthona megteremtésére, tető alá hozta a széphalmi kúriát, s benne élt családja körében 1806-tól haláláig. Nyolc gyermekük közül hetet fölneveltek sokszor igen keserves anyagi körülmények között. „Egyik napról a másikra éldegélek csupa szerencsével s az ég irgalmából", írta 1815-ben, 1827-ben pedig húgánál vendégeskedő lányának azt üzeni: „Haza ne jöjj, nem képzelhetsz nagyobb ínséget, szegénységet, mint nálam”. E nehéz körülmények ellenére szívós irodalmi munkálkodás, nagy arányú levelezés töltötte ki a széphalmi negyedszázadot: Kazinczy innen vívta meg pennaháborúit a nyelvújításért, az irodalmi ízlés korszerűsítéséért.
Levéltárosként rendszeresen bejárt Széphalomról, mely lóháton „léptetve is csak 37 minutum”, de gyakran tette meg gyalogosan az utat közel hetvenhez is. Leveleit sokszor keltezte Újhelyből, ahol a megyeháza boltíves szobájában szorgoskodott, olykor éjszakákon át: „éjfélig és virradatkor gyertyázok”, írta. A reformgondolatoktól hangos vármegyei közgyűléseken ő is részt vett, ahol szemtanúja volt Kossuth politikai pályaindulásának.
Kora reggel, ahogy kószáltam, így láttam:
Az elipszilon emlékműve:
A Magyar Nyelv Múzeuma  a parkban, egyedülálló Európában, sajnos kora reggel még zárva.
A háttérben a Sátor-hegyek, a múzeum mellett irodalmi herbárium:




Széphalom eredeti neve Kisbányácska volt. Mai fogalommá vált nevét és ismertségét Kazinczy Ferencnek köszönheti, aki 1794-ben kezdett itt építkezni, de bebörtönöztetése miatt csak 1806-ban költözhetett ide. 1791-ben elbocsátották hivatalából. 
Ebben az évben kezdte el kis birtokán kúriájának építkezését a Sátoraljaújhely közelében lévő
Bányácskán, melyet később Széphalomnak nevezett el. 1794 nyarán csatlakozott a Martinovics-mozgalomhoz, s terjesztette ismerősei között a Reformátorok Titkos Társaságának kátéját. 1794 decemberében letartóztatták, s pallos általi halálra és jószágvesztésre ítélték. A halálos ítéletet néhány hét múlva a királyi kegyelem bizonytalan ideig tartó börtönbüntetésre változtatta. Spielberg, Kufstein és Munkács voltak rabságának fontosabb színhelyei. 
Kazinczy Ferenc rajzai, Kufstein:

Börtönévei alatt is állandóan írt, tanult, fordított; néha a rozsda oldatát vagy saját vérét használta tinta helyett. 2387 nap után 1801 júniusában szabadult. Anyagilag tönkrement, széphalmi birtoka elvadult, családja elidegenedett tőle. 
1804-ben feleségül vette - 45 éves korában - Török Sophie-t, a nála húsz évvel fiatalabb és szegény grófkisasszonyt, aki mindvégig hű társa maradt. 1806-ban költöztek Széphalomra. Innen irányította és szervezte újjá a halódó irodalmi életet: a magyar irodalom központja ekkor Széphalom volt. 
Ettől kezdve a kis falu a magyar irodalmi-politikai gondolkodás egyik központja lett. Óriási levelezése folytán Kazinczy a kor valamennyi jelentős gondolkodójával kapcsolatban állt, itt futottak össze a haladó társadalmi eszmék, az irodalmi reformtörekvések és a nyelvújítási folyamatok. Kazinczy maga gazdálkodott birtokán, de sokszor méltatlanul nehéz körülmények közt élt. Birtoka jövedelmét nagyrészt az irodalomra fordította: saját pénzén jelentette meg a maga és mások műveit.
Nehezen nevelte hét gyermekét. Pörei saját és felesége családjával szinte koldussá tették. 
1831. augusztus 23-án halt meg: az északi megyékben dúló kolerajárványnak esett áldozatul. A háza előtti kertben temették el. 
Kazinczy Ferenc rajza széphalmi kúriájukról:
A múzeumba bemenni már nem volt időnk, reggeli után indulás Sátoraljaújhelyre.
 Városnéző sétánk a vasútállomásnál kezdődik, innen indulunk tovább a hársfákkal övezett úton a belváros felé. Hallgatjuk idegenvezetőnk szavait:
Ez a pályaudvar bonyolította le az egykori Zemplén vármegye pénz-, termény- és egyéb áruforgalmának több mint kétharmadát, illetve az évi 12 országos vásáron itt megjelent 2500 kofa logisztikai kiszolgálását teljesítette. Mindezt nagyjából abban a formában, ami miatt a Kassa, Szerencs vagy Csap irányába utazók mellett kedvelt helye volt a városi polgárságnak is, akik bálok mellett vívóbemutatókat és képkiállításokat is rendeztek az akkor konyhájáról is híres restiben. Ez volt Trianonig, ma gyér forgalom...
 https://www.youtube.com/watch?v=pfTdoymolDo
Magyar Királyi Állami Közpince, "Bortemplom", az egyik leggazdagabb borpince felett áll:
1913-ban épült Váczy-Hübschl Kálmán és Thoroczkai Wigand Ede tervei alapján az erdélyi szecessziós stílusú impozáns műemlék jellegű épület a vasútállomás közelében. A felső szinteken irodák, felügyelői és pincemesteri lakások, árverezési és borkóstoló termek épültek és itt működött a szőlőtermelést is ellenőrző Szőlészeti és Borászati Felügyelőség. Homlokzatát a hegyaljai mezővárosoknak Zsolnay-mozaikból készített címerei díszítik. Az alsó szint hordógőzölővel, palackmosóval, 400 ezer darabos palackraktárral, csomagolóval szolgálta a borkereskedést. Az eredetileg 37 ágú pincében több, mint tízezer hl bor tárolható, a legnagyobb hordó 50 hl-es volt. Külön iparvágány is vezetett hozzá. 1990 után a Tokaj Kereskedőház eladta. A tulajdonos nem tudott mit kezdeni az épülettel, mára a város részben visszavásárolta, tervezi újrahasznosítását, jelenleg üresen áll. Ez az egyetlen város, ahol “templomot” emeltek a bornak.
Tovább sétálunk a hársfasoron a belváros felé, az egyetlen ma is magyar tulajdonú dohánygyár előtt:
   

Szemben az egykori zsidó temető, itt nyugszik a legendás Teitelbaum Mózes csodarabbi (1759-1841), aki 1808 és 1841 között működött Sátoraljaújhelyen és a többek között magyarországi haszidizmus megalapítása fűződik nevéhez. (A legenda egyik változata szerint gyermekkorában a beteg Kossuth Lajost édesanyja elhozta a rabbihoz, aki úgymond nemcsak meggyógyította, de egy bibliai idézettel megjósolta későbbi fényes karrierjét.)
Tovább a belváros felé...
A volt Pénzügyi Palota 1910-ben épült Pogány Móric tervei alapján, az épület ma kollégium. Oromzatán Kisfaludi Stróbl Zsigmond 1928-as alkotása  terméskőből az ország címerére vigyázó kétszeres embernagyságú honfoglaló magyarok szobra:

 Csak győzzük energiával, idővel, annyi a látnivaló!
Emléktábla a Városháza falán: 

„Szólj! S ki vagy, elmondom. Ne tovább! Ismerlek egészen. Nékem üres fecsegőt fest az üres fecsegés. Íz, szín, tűz vagyon a borban, ha hegyaljai termés; Íz, csín, tűz vagyon a versben, ha mesteri mív.” (Kazinczy: Írói érdem, 1810)
A Városháza előtt a levéltári hivatalába igyekvő Kazinczy szobra:
A város főterén a katolikus templom, ahol úgy énekelhettünk, hogy utána még vendégül is látta kórusunkat egy pohár hegyaljai borra a plébános...
A Kossuth szobor hátoldala:
Séta közben meglátom a hegyaljai Madonnácskát, boldogan engedi, hogy lefényképezzem:
Sok a látnivaló, csak rövid időre megyünk be a Kazinczy Múzeum híres időszaki kiállítását megnézni:


1935-ben állították fel Sátoraljaújhelyen a századik országzászlót. Ekkor született meg a gondolat, hogy az oda vezető úton, tizennégy stáción megörökítsék a trianoni békediktátum révén elszakított harmincnyolc város nevét emléktáblákkal, idézetekkel, címerekkel.
1936. október 4-én ünnepélyes keretek között adták át a Kis-Szárhegyre vezető úton az országos közadakozásból egyetlen nyáron megépült Magyar Kálváriát. Olyan nyak- és bokatörő úton kellett volna felmásznunk, hogy csak félútig jutottunk...

 Letekintünk a trianoni békediktátummal kettévágott Sárospatak városára:
Útépítő munkások dolgoznak, nagy gépeik közt bukdácsolunk lefelé, csak mi ketten, a többiek strapabíróbbak, fiatalabbak, felmennek az emlékkápolnáig. Mi megpihenünk lefelé

A legendák szerint az itt élő lakosok a tatárok elől a patak partján lévő földalatti üregekben bújtak el. Több néven említik a leírások „Salyonka, Sólyomka”, 1765-ben, írják, hogy létezik egy hely a „Zsólomka keskeny, mély völgy pincesorral, vincellérházakkal”. Az 1900-as évek elejétől a város egyik leglátogatottabb szórakozó helye a pincesikátor. A 29 pincéből álló pincesor a Zsólyomka patak két partján, gyönyörű környezetben Magyarországon, de talán a világon is egyedülálló ritkaságnak számít. A szép természeti környezet, a csendet megtörő patak csobogása és nem utolsó sorban, a pincékben kóstolható minőségi borok felejthetetlen élmény nyújtanak a bort kedvelő látogatóknak. A pincékben a borkészítés - elsősorban – az ősöktől elsajátított módon történik.
Ellenőriztük, finom!
Nem csoda, ha nagyon elfáradtam, hiszen túl vagyok előző nap egy könnyű kis sétának ígérkező, de csalóka úton a tengerszemhez. Amikor már azt hittem, hogy mindjárt a célnál leszek, újabb és újabb csali táblák tűntek elő, feliratukon, hogy már csak 5 percre van a bányató. Az út elején még könnyedén...




Mindjárt odaérünk!
 Itt a tó! Most már csak lefelé kell bukdácsolni...
Második éjjel is tart a dínom-dánom szállásunkon, alig alszunk. Reggel indulás Kassára. 
Az autóbuszban megtudjuk, hogy lesz még egy kis meglepetés, rövid kitérő. Zoli titokzatoskodik, aztán csak kiderül, hogy Telkibányára megyünk. Kanyargunk, egyre fel gyönyörű úton, végül megérkezve kedvesen fogad a polgármester asszony.  Meghallgatjuk tájékoztatóját, gyönyörködünk, majd énekelünk a kápolnában.



Pssztt! - int csendre Joó Zoltán szobra: 

Sietnünk kell Kassára, el ne késsünk, előzetesen telefonon bejelentkeztünk a Szent Erzsébet Dóm vasárnap déli magyar nyelvű miséjére. 
A helyszínen derült ki, hogy sem a misén, sem mise után nem énekelhetünk a templomban, nem csak magyarul, de latinul sem, sőt sehogy. Az "indoklás", hogy előzetesen írásban kellett volna kérvényezni, majd előzetesen 100 eurót fizetni a próbáért, 200 eurót pedig az éneklésért. Megértettük...
Régebben már jártam Kassán, akkor többet írtam a város látnivalóiról, most csak néhány villanás az augusztusi hőségben, amit megosztok. Sétáltunk a belvárosban, nézelődtünk, majd találkoztunk az idegenvezetőnkkel, hallgattuk előadását a városról.
Egykor Abaúj-Torna Vármegyeháza, homlokzatán a címer 1558-ból, az épület ma a polgármesteri hivatal reprezentációs palotája:
erkélyéről 1945-ben Beneš köztársasági elnök kihirdette Csehszlovákia új kormányprogramját, ezzel együtt a magyar (és német) kisebbség kollektív bűnösségét és teljes jogfosztását.
A felvidéki magyarság számára máig be nem gyógyuló sebként élő rendelet megfosztotta az új állam területén élő „bűnös” etnikumok tagjait állampolgárságuktól, megvonta nyugdíj és állami járadékaikat, befagyasztotta bankbetétjeit, előbb az állami majd a magánalkalmazásokból elbocsátotta, földjeit elkobozta, betiltotta nyelvük használatát a közéletben, kizárta őket az egyetemekről, feloszlatta kulturális egyesületeit… A „kormányprogram” eredményeként „lakosságcserék”, „munkaerő toborzás” címen kényszermunka táborokba történő tömeges deportálások, törvénytelen elítéltetések sújtották honfitársainkat. Az Európai Unióban példátlan módon diszkriminatív Beneš-dekrétumok a mai napig érvényben vannak, azt az újkori szlovák parlament 2007-ben sérthetetlennek nyilvánította… 
Erről természetesen egy szót sem szólt a hölgy. 
Az idegenvezetőnő megmutatta a díszlépcsőházat, 
a gyönyörű üléstermet az óriási vendégkönyvvel, amely az Európa kulturális fővárosa illusztris vendégeinek bejegyzéseit tartalmazza,
a falon Than Mór hatalmas festménye: A mohácsi csata,  aztán egy másik falszakaszon falapon Kassa város középkori látképe
mennyezeti freskórészlet:
            A Főutca tengelyében a Csermely-patakkal
A hőségben egyre kiürülő vizespalackjainkat töltögettük, hamarosan buszra szálltunk, indultunk haza.