2018. okt. 25.

Tonya, egy pesti fiú álma a repülésről

Emlékirataiból szemezgetek, saját élményeimmel megfűszerezve. Ki is volt Tonya?
Bárány Antal, aki arról álmodott, hogy élethivatása a repülés lesz. Sorsa Budapesttől az ausztráliai Sydney-ig sodorta a félárva fiatalembert a II. világháború fogolytáborain, Belgium szénbányáin át.
Az első részlet Tonya naplójából:
"Az eredményes és nagyon komoly repülőorvosi vizsgálat után  még egy nagyon szigorúan előírt tornatermi gyakorlat volt, a fizikai erőpróba. Téglával megrakott hátizsákkal   a hátunkon kellett azt a bizonyos kört a végkimerülésig  csinálni.  Volt kötélmászás, palánkon való átbukás, vízszintes létra alatt függeszkedve végig menni, ezekre még jól emlékszem. Természetesen egy idő után a tenyerünkön cafatokban lógott a bőr, a vérzést úgy próbáltuk csillapítani, hogy vastagon raktuk a tenyerünkre a magnézium port.  Nekünk városi fiúknak érzékenyebb volt a tenyerünk, mint vidéki  bajtársaknak, de azért  ők is vérző  tenyérrel fejezték  be a  gyakorlatot.  Fizikailag még bírtam volna, de a kezem az annál kevésbé.  Mikor aztán Dr P. orvos  százados úr leállított és azt mondta, hogy két hét múlva jöjjek vissza, hátha akkor majd tovább bírom. Két hét múlva természetesen újra  megjelentem, mert akkor semmit nem akartam jobban, mint hogy beváljak. Ő tényleg megismételtette velem az előbbi gyakorlatot, az eredmény most is hasonló volt.  Ismét megkérdezte, hogy visszajönnék-e két hét múlva ismét. Hogy én akkor hova kívántam a százados urat, azt most nincs szándékomban leírni. Ismét igennel válaszoltam,  mert  azt  nem  felelhettem,  amit  szerettem  volna,  de  megint  megjelentem  két  hét  múlva. Akkor már nem mentünk le a tornaterembe, nem kellett végigcsinálni azt a tortúrát, megfelelőnek minősített. Ő volt az első magyar katonatiszt, akinek a nevét még ma sem felejtettem el és nem is minden ok nélkül.  Egy alkalommal  úgy  hallottam,  hogy  itt él  valahol Nyugat-Ausztráliában. Soha nem kerestem az alkalmat találkozni vele, pedig  Isten látja  lelkemet,  már  régen  megbocsátottam  neki.  El  is könyveltük őt magunk között  annak  idején mint egy szadista pasast, nem csak a tornaterem miatt, hanem mert volt még egy másik  kellemetlen  szokása, az hogy mindazoknak, akiket alkalmasnak talált, nullás géppel csináltatott új frizurát. Egy húszéves fiatalembernek mit jelentett a  negyvenes  évek  derekán,  amikor még a kopasz fej nemigen volt divatos, azt mindenki saját elbírálására bízom. Vigaszunk csak az volt, hogy ezzel hozta tudomásunkra, hogy alkalmasnak minősített.  Ezután kopaszon bár, de a büszkeségtől fölemelt fejjel, dagadó mellel jártunk.  
            Az  orvosi  vizsga  után  rövidesen  megérkezett  egy  rózsaszínű  papírra  írott, nem szerelmes levél, nem is  tábori  levél,  de  még  ennél  is  fontosabb  számomra.  
A  Magyar  Aero  Szövetségtől  jött, hogy  a Honvédelmi  Miniszter Úr azt  üzeni  folyó  évi  június  14-én  8  és  20  óra  között  jelentkezzek  a  pécsi  repülőtéren  működő  haderőn  kívüli  motoros  pilóta  kiképző  keretünk  vezetőjénél. 
Az alapkiképzést befejezve Szentkirályszabadjára   kerültünk, itt van az új Repülő Akadémia, amit Kassáról telepítettek ide, Veszprémhez van közel.
A vitéz Horthy István Repülőakadémia szalagsapkás növendéke vagyok és Szentkirályszabadján állomásozunk.
            De talán valamit magáról az Akadémiáról. 1926-ig a pilóta képzés a trianoni  ránk  erőszakolt  béke  értelmében  tiltva  volt.  Eddig csak különböző fedőnév alatt  működött,  mint  Posta repülő,  Polgári  sport  repülő,  Időjárást  jelző.  stb.  Ezen  szolgálatok  ellátásához  szükséges  pilóta  személyzet  biztosítása  a  repülőgépvezető  kiképző  iskolán  történt.  A kezdő oktatói  csoport  az  első világháborús tisztekből és a tiszthelyettesekből került ki.
Csak 1939-ben  kezdődött  hivatalosan  a haderőn kívüli pilótakiképzés, azaz a Horthy Miklós Nemzeti Repülő Alap (HMNRA).  Költségeit különböző adományokból és rendezvényekből  biztosították.  1941 szeptember 20-tól 1944 december15-ig  vitéz nemes  ditrói  Orosz  Béla  alezredes  parancsnoksága  alatt.  Akkor még Kassán volt az  Akadémia. 1943-ban az Akadémia nevét vitéz nagybányai Horthy István  Honvéd Repülő Akadémiára változtatták. A gyakorlati kiképzést a növendékek különböző reptereken sajátították el. Állítólag a kassai akadémia és reptér elégtelen méretei miatt szűnt meg és  ekkor telepítették át 1944-ben Szentkirályszabadjára, majd  1945-ben  kiköltöztették  Németországba  Gattow  és  Kladowba.  Majd  1944  december  15-én  az  Akadémia  mint  olyan megszűnt  és  helyében  az  1. önálló repülő  alapkiképző  zászlóalj  lépett.  Parancsnoka  Kistelegdy  Ernő  repülő  őrnagy  lett.
Mivel az oroszok megugrottak és erősen közelednek felénk, parancsot kaptunk az elszakadó mozdulatokra, a csomagolásra de gyorsan, mi szinte bedobáltunk mindent a vagonjainkba, mert menekülni kell nyugatra. Tehát az akadémiát kihelyezik Németországba. Nem mondják, de hinni hagyják, hogy ott majd folytatódik a repülő kiképzésünk, ezért bele is nyugszunk. 

          Mielőtt elindultunk volna, katonáink valahogy mégis csak megfékezték a gyors előretörést és mi le lettünk egy pillanatra állítva a csomagolással, azaz hogy csináljuk ugyan, de most már tervszerűen rendezzük be a vagonokat,  mivel egy kis  időt  nyertünk.
Hogy  menekülnünk kell, az már biztos, de készüljünk fel praktikusabban és kényelmesen  amennyire csak lehet, mert hosszabb utazásnak nézünk elébe. Azt tudjuk, hogy Németországba megyünk, de hogy pontosan hova azt hiszem azt még senki sem tudja, így aztán ma december 23-án másodszor is elindulunk 22 óra 30 perckor. Ez volt utunk első szakasza és csak egy nagyon rövid távolságot tettünk, alig kőhajításnyit haladtunk az éjjel, Meggyespusztán ébredünk, de már elhagytuk Szabadját, el is mondhatjuk, aki siet menjen gyalog, biztos tovább ér.
A nagy csomagolás közben találtam a raktárban a nekünk szánt kimenő sárga félcipő gondosan elkészített, kiszabott cipő anyagát, ami az összeállításra  volt előkészítve. Tudtam, hogy ebből nekünk már úgysem lesz cipő, és nehogy a „fölszabadítók” kezébe kerüljön, inkább Ilonkának ajándékoztam, tegyen vele amit jónak lát, gondolom ha volt esze, valamikor szépen értékesítette…
Csak várunk és várunk, állítólag minden   percben folytathatjuk az utunkat, de mondták ezt már máskor is, hiszem ha majd tarhonya nő a fán..
          Nagyon kellemetlen ez a bizonytalanság, de nem tehetünk ellene semmit. .A németek is ezen a vonalon menekülnek és nekik föltétlen előnyük van velünk szemben, főleg amióta a Szálasi kormány van uralmon, nekik még fegyverük is van,  amit magukkal kell vigyenek.  Szorgalmasan  végzik  azt  az  új  harci  gyakorlatot,  amit  úgy  neveznek,  hogy  dicsőséges  visszavonulás.


1944.dec.25. hétfő
Bejelentették ma azt is, hogy mi újonckiképzők leszünk.  Vajon hova  kell még most is újoncot képezni és vajon kikből és kinek?  Kikből fog állani ez a csoport, akikből mi fogunk újoncot képezni, és mire képezzük őket?  Hogy vérezzenek el   Németországért, azt nem.  A németek sem mondhatják, hogy itt Budapestet védelmezték, ők Németországot védték egy  előretolt  állásból..

1944. december  29. péntek
            Még mindig Sárváron vagyunk. Szentkirályszabadján nem volt sok időnk a luxus vonatunkat elég kényelmesen berendezni, mert közeledtek a ruszkik. Most itt van időnk ahhoz, hogy ismét alakítgassuk a szállásunkat, nem lesz ugyan még most sem egy 5 csillagos   szállodai szoba,  de még egy kis ez-az meg szalma elkél. Nem csak a  miénken, de a tiszt urakén is ugyanezeket a munkákat végezzük, akik  szintén hasonló luxus vagonokban    fognak még jó néhány napig utazni, különösen  ha végig ilyen tempóban haladunk..
...
           Szent Szilveszter napja van, és még mindig Sárváron vagyunk.  Ma ismét katonásdit játszunk, öltözet és az egyéb felszerelés ellenőrzése és a kijáró büntetések végrehajtása.  Századparancsnokunk  jó  hírrel jött, az  is lehet,  hogy vigasztalni akar  bennünket:
 „ fogunk mi még repülni ”, de vajon mivel, hol és főleg kinek   Ez az állandó idegeken való táncolás igen   unalmas kezd lenni.  Ismét a hír, perceken belül indulunk.
...
Korán fekszem, annak reményében, hogy reggelre már Németországban, illetve Ausztriában ébredek majd, félek a szakadástól, nem mintha annyira szeretném elhagyni Magyarországot, hanem éppen azért, hogy a válás ne tartson sokáig. Menjünk, ha arra ítélt a sors, de ez a bizonytalan, fölösleges ácsorgás az állomásokon kezd már nagyon az idegeimre menni.  Oda jutottam, hogy történjen bármi is, csak történjen már valami.
 ...                                                    
 1945.  január 2.  kedd
            Délig őrségben vagyok, borzasztó hideg volt az éjjel, majd’ megfagytam a golyószóró mellett, majd’ hogy én lettem az első hősi  halott,  ez  az  irgalmatlan  kemény  tél  csak  nem  akar  véget  érni,  a  borzalmas  fagy  dermeszti  a  közérzetünket,  de  egyelőre  túl  vagyok  az  őrségen.
          Délben megkaptam a legszebb újévi ajándékomat, amit csak el tudtam képzelni, levelet kaptam Édesanyámtól, nagyon meghatott, úgy búcsúzik tőlem, mintha örökre búcsúzna,  Szegénykém,  úgy  látszik  megérezte.
         Este légiriadó, de mi rá se rántunk, már megszoktuk, mennek az amik Németországot bombázni, mi pedig sumákolunk a sötétben az ágyunkban.   Bocsánszky hadapródőrmester és Fehér szaki átköltöztek egy másik vagonba és ezzel megszűnt az a kevés nyugalom is, meg a jólét amit parancsnokságuk alatt élveztünk. Az utódjuk egy végtelen kellemetlen alak, egy továbbszolgáló „zupás” szakaszvezető, már az első nap megcsuklóztatott bennünket, mert valaki véletlenül rá mert ülni az ágyára. Honnan tudná ő, hogy mi a repülő bajtársiasság, eddig sem nagyon barátkoztunk vele, ezután majd még kevésbé.  Azt hiszem lesz még bajunk vele, de leszünk mi még rangidősei, akkor majd bújhat előlünk.  Különben is, ha majd ismét repülünk, úgysem lesz közünk egymáshoz..
            A mi lakosztályunk berendezése tűrhető, 36-an lakunk egy „ Pullmann ” kocsiban, plusz a parancsnok és a helyettese. Ők a kocsi végében egymás felett alszanak, mi pedig a kocsi  két oldalán 3 emeleten és  6 ágy egy sorban.  Matracon alszunk, a falak is azzal vannak kibélelve, nagyon   jó hőszigetelőnek bizonyul, még kályhánk is van., fűtőanyagot általában sikerül összelopkodni az állomásokon, így fűtünk egész nap, sőt még éjszaka is.  Van a szerelvényünkön 2 db áramfejlesztő masinánk, ezzel minden személyt szállító vagonban világítás is van este 10 óráig.  Üvegezett ajtaja van a vagonunknak, sőt ablakok is vannak, úgy hogy a Nap is meg a Hold is ad világosat, mikor melyik. Az élelmezésünk nem a legpraktikusabban van megoldva, a minőséget is javíthatnák egy kicsit, bizonyosan a takarékosság elvét vallják, amiben igazuk is van, mert a németek sem dúskálnak élelemben. Ők fognak élelmezni bennünket, a pótlás nagyon jól fog jönni a sajátunkból.
            A fegyelem is lehetne egy kissé lazább is, mert a vonaton  laktanyai fegyelmet egy kissé nehéz betartani.           
                                                          
1945. január  3. szerda
            Ismét korán fekszem, abban a reményben, hogy a szakadás álmomban fog bekövetkezni és így könnyebb lesz elviselni, nem mintha annyira szabadulni akarnék, inkább csak magán a búcsún szeretnék könnyíteni, mert akár ébren, akár álomban, de mindenkép nagyon fájdalmas és a  bizonytalanság az időben szinte őrjítő.
            Ma reggel óta nagy a nyüzsgés, lázban vagyunk, állítólag mégiscsak indulunk, úgy mondják, még a Parancsnokság által is ismeretlen helyre, valahova Németországba megyünk, vajon mit hoz a jövő?  Repülünk - e még valaha, aztán ha repülünk is, hol? Kik ellen?  Hiszen most már a háború sem tarthat soká. Szorul a hurok Németország nyakán.  Vajon tud - e valaki erre választ adni? Ha biztosak lehetnénk sorsunk forgásáról akkor most eldönthetném én is, hogy kövessem-e azon néhány bajtársamat, akik egyszerűen leszálltak a vagonokról és elindultak gyalog hazafelé. Minthogy repülésről lévén szó, esetleg harci repülésről, így állok elébe és maradok az eredeti szándékom mellett, bármely föltételnek és szenvedésnek is vagyok kitéve, csak nem fogok megfutamodni, mikor a jövőm, az életem, a legszebb reményem, a repülés áll előttem, illetve haladunk afelé.  De ha mégsem úgy lenne, mert elvégre a sors útjai kiszámíthatatlanok, még akkor sem szöknék meg, sokkal jobb  hazafi, fegyelmezett katona vagyok annál. "
-------


2018. júl. 16.

Negyedik nap túl az Óperencián

A Duna jobb partján a német határ mellett fekszik a 700 éves város Engelhartszell. Ide utazunk, Ausztria egyetlen trappista kolostorába. Le trappe - csapóajtó - olyan szűk volt a kolostorba vezető út, innen a név. Ma Engellszell kolostorában fogyatékos embereket gondoznak, a kolostortemplom melletti ajándékboltban saját készítésű trappista sajtot és likőrt is árulnak, bevásároltunk. A 18. század közepén épült rokokó kolostortemplom:



Oldalkápolna, ahol a régészeti feltárások során előkerült  egyik keresztény vértanú üvegkoprsóban:

kolostori énekeskönyv:
A templom építésére adakozó házaspár emléke vörösmárvány táblán:
 Engelhartzell és Aschach közt hajózunk, ahol a Duna "S" alakokat leírva kanyarog
 



 
Bámészkodunk, mi tárul fel a következő kanyarban?
Vízierőműnél, hosszasan zsilipelünk...

fogy a víz alattunk...
zsilipkamra alján: 
 nyílik a zsilipkapu:
  visszanézve az erőműre:
kiszállás Aschachnál:
Aschachnál kiállítva a vízierőmű propellerlapátjai


 Már vár buszunk a kikötőben, indulunk haza:

2018. júl. 5.

Harmadik napunk túl az Óperencián

Ez a nap Passaué, de indulás előtt még reggeli séta Seebachban:






Passau a Duna, az Inn és az Ilz folyók találkozásánál fekvő gyönyörű város,sajnos csak röpke ízelítőt kaptunk látnivalóiból:

 Az óvárosban a dóm előtt:
 A dóm hátulja, felújítás alatt:
 A passaui Szent István-dóm káprázatos szépségű, orgonája világhírű, 17 974 sípja, 233 regisztere, 4 harangjátéka van. A 12 órakor kezdődő félórás orgonakoncertre mi is jegyet váltottunk, zsúfolásig megtelt a dóm már 3/4 12-re sokféle nációból érkező turistával. Mellettünk egy férfi ölében békésen aludt egy párhónapos csecsemő az orgonazúgásban...




Passauban a bencés apácák kolostorkápolnájában nyugszik első királyunk, Szent István felesége a bajor Gizella, aki megözvegyülve ide vonult vissza:
 Gizella királynénk vörös márvány sírköve - két sassal és a kereszttel - 1060-ból származik

passaui tér:
 szűk utca lakótoronnyal.
 Hitvitázók 1573
Passau Városház: tornyán bejelölve a vízállás, 1501. augusztus 15-én volt a legmagasabb
Az óratorony harangjátéka 5 perc múlva kezdődik, arra várunk 
A Duna partján álló Városháza egykor gazdag polgárház volt, az 1298-as felkelés idején nyilvánították városházává
Középkori zegzugos utca
 szűk utca végében középkori lakótorony:
Passau  vára: az Ilz partján a Szent György hegy tetején, 1219-ben elsőként épült Oberhaus püspöki erődítményként a lázadozó polgárság elleni védelmül, az 1499-ben épült palotaegyüttes ma helytörténeti gyűjtemény és képtár: 
Passau a várból:
hőségben vonulunk a várfal mentén, előttünk őrtorony, az Ilz jobb oldalon, korlát nincs... 
Passau vízbe nyúló erődfalakon álló vára Alsó-ház, Niederhaus, magas fallal és őrtornyokkal erődített út köti össze a felső várral
Hajóra szállunk, utazás a Swarovski kristályhajón várak és várromok közt Kastenig



Kastentől vissza hajózunk Passauba, útközben ezt-azt fogyasztunk a hajón magyar pincérek száguldoznak, kedvesek.
Így tálaljuk ezután az almásrétest: fagylalttal:
Buszra szállunk, irány Seebach, vacsora előtt búcsúzóul még sétálunk kettesben a faluban.
Véletlenül akadunk rá az I. világháborúban elesettek emlékoszlopára. Az elesett katonák nevén kívül azt is feltüntették, hogy hol, melyik évben vesztek oda a háborúban. Az emlékoszlop két oldalán, kicsit már takarásban a község II. világháborúban elhunytjainak neve van felsorolva.
Seebach este: