2017. szept. 28.

Mosonmagyaróvár és Ulm skatulyái

Hőségben érkeztünk, épp csak le tudtunk szállni, be se mondták, hogy Mosonmagyaróvár következik, máris robogott a Rail Jet tovább Németországba szabadságról visszatérő török vendégmunkás családokkal, óriási emeletes bőröndjeikkel, gyerekeikkel.
















 Gyalog baktattunk végig a városon eltikkadva, de megörültünk, amikor a Kálvária téren szombati nagypiacba csöppentünk. Egy dobozka málnát vettünk, azt eszegetve járkáltunk a színes forgatagban.  Hideg kovászos uborkával kínált meg egy savanyúságokat áruló fiatalasszony, látva, hogy gyönyörködünk az árújában. Az uborkát rágcsálva indultunk tovább, panziónk felé.
Képes beszámolót terveztem a városról, a mi szemünkkel, de ez a szobor megakasztott:

BÁRKA a betelepülő németek emlékműve Rieger Tibor alkotása
 A Dunán hajózva érkeztek új hazára lelni köztük a Strellek is, anyai ágon német betelepülő őseim, ők Kosdon találtak új hazára.
"Ezeket a dunai hajókat – kevés kivételtől eltekintve – csak folyásirányban való hajózáshoz használták. A célállomáson azután a hajó faanyagát 40-60 forintokért adták el az úgynevezett „Plattenschindler”-nek (platnirombolónak, tutajszétszedőnek) gúnyolt kereskedőknek, építőfa vagy tűzifa gyanánt – miközben egy ilyen hajó építési költsége 1830-ban 300 forintot tett ki.
Az Ulmtól Bécsig tartó utazás – az áramlási viszonyoktól függően – 8-10 napig is elhúzódhatott. Bécs az utazás fontos csillagpontja volt, mert itt kaptak útlevelet a bevándorlók a magyar királyságba, és itt fizették ki az útiköltség további részletét. Bécsben tehát újra kellett szervezni az utat. A továbbutazás vagy szárazföldön, kocsival történt, vagy különalku után volt lehetőség vízen tovább utazni, ha megegyeztek az úszó alkalmatosság és a személyzet tárgyában. Ilyenkor gyakorlatilag ki kellett fizetni az eredeti ulmi tulajdonosnak a beépített faanyag árát, és új személyzetet kellett bérelni. Tehát elsősorban a kereskedelmi teherforgalom volt az, amibe elvándorló őseink utasként belecsöppentek, az eredeti üzlettulajdonosokat további haszonnal gazdagítva." ( Botzheim István kutatásai és jegyzetei alapján)


" Az ulmi skatulyának csúfolt bárkák a 18. századdal kezdődően – a dunai németek százezreinek kivándorlásában játszottak szerepet.  Ulm számára jövedelmező gazdasági ágazattá vált a kivándorlási hullám. A városi polgárok a kivándorlók esküvői tanúi, keresztszülei lettek, mivel csak családos emberek kaptak betelepülési engedélyt. Hajókat, tutajokat és "Ulmer Schachtel"-eket (ulmi skatulyákat) építettek számukra, azokon jutottak el Magyarországra. Ezeknek közepén egy kis építmény szolgált alvóhelyül és raktárul. A borzalmasan szűk helyen tehenek, lovak, csomagok közt szorongtak útban egy ismeretlen ország felé. A dal, a kivándorlók által gyakran énekelt, bizonyára lelket öntött beléjük:
Magyarország a leggazdagabb ország,
ahol sok bor és gabona terem,
így mondták Günzburgban.
A hajók már készen állnak,
sok ott a marha, hal és szárnyas,
és napi járóföld a legelő,
aki most Magyarországra költözik,
aranykor virrad arra." (innen:http://www.danube-places.eu/images/katalog/ungarn%20schwaben%20katalog_dzm_INT_UNG.pdf)

Hét évvel ezelőtt, amikor szűk két órát töltöttünk Ulmban, kora reggel megállva Stuttgarti uticélunk előtt, még nem tudtam, hogy Strell őseim is itt szálltak vízre Magyarország felé "ulmi skatulyán". Az a rövid idő, amit a városban töltöttünk, emlékezetes maradt.
Néhány kép ízelítőül Ulmból: A város jelképe az "Ulmer Spatz", ulmi veréb.  Legendája, hogy a bölcs veréb csőrében a szalmaszálat hosszában vitte, a mesterek a városkaput lebontva keresztben akarták a gerendát bevinni, aztán meglátták a verebet, tőle tanultak, így nem kellett a kaput lebontani, hogy a gerendát be tudják vinni...
Bölcs verebük számtalan helyen látható:



És néhány kép Ulm óvárosából:

a híres ferde ház, ma hotel

Városháza, egykor kereskedőház

A homlokzaton a városok címerei, amelyekkel kereskedett Ulm, jobb oldalt fentről a negyedik: OFEN PEST

Münster, ahol a kivándorlók házasodtak össze, mielőtt útrakeltek Magyarország felé





Ideje tovább indulnunk, 8 óra elmúlt, Stuttgartban már várnak ránk

2017. szept. 6.

Öt éve írtam

Képtárnézegetés közben ráakadtam Nőtincs, a nógrádi kis falu I. világháborús emlékművére, feliratán az elesettek közt Babka Károly nevére.
http://amulok.blogspot.hu/2012/01/akikrol-nem-feledkezhetunk-el.html

Akkor még nem tudtam, hogy Ő anyai nagyapám testvéröccse. Azóta családunk után kutatva, hogy eleinknek emlékét utódainkra hagyjuk, egyre jobban belemerültem a családfakutatásba. Levéltári böngészés, archívumok meglepetései, utazgatás a nógrádi falvakba, levelezés sok érdekességet tárt fel. Így tudtam meg, hogy :
"Ő császári és apostoli királyi Felsége méltóztatott legkegyelmesebben adományozni a Ferenc József-rend lovagkeresztjét a katonai érdemkereszt szalagján Babka Károlynak az ellenséggel szemben kitűnő szolgálata elismeréséül" (Budapesti Közlöny 1915. szerda, július 7)

 Babka Károly cs. kir. népf. százados kitüntetése a Ferenc József - rend lovagkeresztje:
.
 
Néhány hónap múlva az oroszok fogságába esve a szamarkandi hadifogolykórházban elhunyt. 
Eltűntként tartották számon, 5 év múlva felesége holttá nyilváníttatta két hadifogoly társa vallomása alapján, akik Babka Károly halálának szemtanúi voltak. Gyermekük nem lévén, árvát nem hagyott maga után, özvegye pedig ismét férjhez ment.