Mit tudtam én, hova lyukadok ki!

Nevezetes család az Asbóthoké, kíváncsivá tett egy újsághír, elmentem, megnéztem a lakáskiállítást.

Budapesten a Múzeum körúti lakás mielőtt az örökösök eladnák, mégegyszer láthatták az érdeklődők, igaz, már lecsupaszítva. Video felvételen nézhettük végig, hogy szobáról szobára járva mint végrendelkezik Asbóth Magdolna, gyerekei közt szétosztva, amit élete során összegyűjtött, megőrzött. Sok érdekes történet indázik évszázadokat átölelve a lakás utolsó tulajdonosa, lakója eleiről.

A múzeum körúti udvar

A lakás alaprajza, ezen nem látszik a cselédlakás, a konyhából nyíló öntöttvas csigalépcső lejárattal

 Még a végső kiürítés előtt néhány részlet::

A konyhából nyíló lejárat a cselédlakáshoz

A konyha kiürítés előtt

Már zsongott a fejemben a sok családtag neve, a rokoni szálak, ki kicsoda. Hazajőve utánanéztem az Asbóth családnak. köztük is volt hazaáruló!
Mindig megráz, ha szembe találom magam azzal, hogy szülő árulja el gyermekét. Most is így van.
"Asbóth Lajos ezredes a bécsi hadmérnöki akadémiát végezi, majd ’48-ban nemzetőr őrnagy, ’49 januárjában honvéd alezredes, rövid ideig Debrecen városparancsnoka is; március végétől a Feldunai hadsereg ezredese, részt vesz Budavár bevételén, május végétől június végéig a 2. hadtest parancsnoka. Aztán a Szeged-Aradon alakuló tartalék hadtest parancsnoka. Aradon tizennyolc évi várfogságra ítélik, 1856-ban kegyelmet kap.

„Bizonyos”, írja már a harmadik nemzedék tagjaként az íróvá és különc és magányos politikussá lett Asbóth János nevezetes regényében, az 1878-ban kiadott Álmok álmodójában, „gyermekkoromat beárnyalta,…hogy a forradalom megfosztott az atyától.” A műbe bekerült apa-motívum sejteti, hogy itt a lélekelemzés finomabb és érzékenyebb meghonosításával van dolgunk – a társtalanul és visszhangtalanul maradt munka lényegében igen fontos a modern magyar regény történetében; először Németh László fedezi fel és tartja Asbóthot a Nyugat egyik fontos előzményének.

„Amint néztem és néztem a gyertyát, elmerültem a képzelet ama vándorlásának állapotába, mely miatt később is gyakran tartottak mások is, magam is szokatlanul gondolkodónak, holott ez állapotnak mi köze sincs a gondolkodáshoz, sőt ellenkezőleg, az észnek tehetségei buja tétlenségbe merülnek, és dolgozik maga és magára hagyatva a képzelet, valamint az álomban, ellenőrzés nélkül halmozva tarka, de elmosódott képeket egymásra. Atyám börtönét láttam. Én ő voltam. Majd hős, aki őt és társait akarta megbosszulni, és a merész tettekben elbukott. Elvonult előttem minden üldözése nagy férfiaknak, melyet ismertem. Valami büszke bátorság szállott meg, és orcám kihevült a lelkesedéstől, hogy igazságért szenvedek.” Igazság? Nagy férfiak? Nemes szenvedélyek? Álom egy szabadsághős magatartásáról?

Ez az atya részt vesz a későbbi, 1864-es Almássy-féle függetlenségi szervezkedésben, amelybe beavatja fiát is. Asbóth János diákként hírt és levelet hord, utcai tüntetéseket szervez, kiáltványokat szögez hivatalos épületekre, „hogy fegyverre készüljön a magyar”. A budai színházban 1864. március 15-én hangos tüntetésen éneklik a Kossuth-nótát. Ám az összeesküvést felgöngyölítik, őt magát kihallgatják; Almásyt húsz év várbörtönre ítélik, Nedeczky Istvánt előbb halálra, majd szintén húsz évre, de 1867 körül szabadulnak. „A foglyok kiszabadultak egymás után, nemsokára, habár azt, amit a rendőrség úgyis tudott, megerősítették a vallomások, mert nem magyar mesterség az összeesküvés, és a magyar ember azt, amit tett, eltagadni nem tudja, mindenre képes hazafiságból, csak arra nem, hogy hazudjon” – írta maga Asbóth az Almássyval való találkozásaira emlékezve, annak 1882-es halálakor." (Ambrus Lajos író tollából)

Szerencsére ez a tiszta, nemes lélek, már nem élhette meg, így sosem tudta, hogy a nevezetes összeesküvést, mint valami görög sorsdrámában, saját apja árulta el. Hogy az első világháború végén megnyílt titkos udvari irattár adatai szerint Asbóth Lajos beépített provokátor és áruló volt. Aki valóban hamar szabadult és még aznap fel is vette díjait a rendőrségtől, majd kérvényt adott be a helytartóhoz, plusz pénzt kérve az alábbi rettenetes indoklással: „Ha összehasonlítják ezt az önfeláldozó cselekedetemet a Károlyiak, Esterházyak cselekedeteivel, kiket uradalmakkal jutalmaztak, mikor én a legszebb országot mentem meg császárom számára, keveset kérek szolgálatomért”.

Asbóth János az a magányos konzervatív-liberális, akiről kortársai tudták, hogy megvesztegethetetlen, előkelő tapintatú, hogy folttalan diszkréciájú, úri elbánású, „tehetséges, de kissé különc modorú”, kit Ábrányi Kornél angolos modora miatt kedélyesen sir John Asboth-nak nevezett. 1878-as fény- és árnyképeiben a gunyoros-elegáns Kákay Aranyos találóan jellemezi őt és addigi életpályáját. „Asbóth az, aki megajándékozta a kort egy tükörrel – a saját szakállával.

Ebben örökké, híven találóan látszik az…

A magyaros időkben, midőn még honvédtiszt volt, körszakállt viselt; mint deákpárti kormányhivatalnok csupán bajuszát hagyta meg, szakállát egészen levette; mint konservatív loyalisan közepütt borotválkozott; míg most Kállay Béni szerbpártoló beszéde óta, oroszosan, csak két kis szőrfoltot hagy tenyészni a fülei alatt.

És ez azért roppant célszerű dolog, hogy ha valami idegen vetődik Magyarországra, nem szükséges sokáig tanulmányoznia a magyar mágnásoknál uralkodó politikai hangulatot.

Mindössze az Asbóth szakállára vet egy pillantást.”

Élettörténete allúzió? Áthallások mára? Töprenghetünk, hogy „apák és fiúk”?