Miért is nem jegyzeteltem már 1999 tavaszán! Ezeregyszáz kilométeren át autóbuszban...Jó hangulat, kicsit megemelve egy demizson borral, ez villan be. Sajnos semmi segítséget nem ad a kórus honlapja, ez az út nem is szerepel rajta! Bár különben is elég hiányos, már évek óta nem frissült...
Saját fotóinkkal ébresztgetem homályos emlékeimet, majd felfrissíteni bogarászok a világhálón, kiegészítem rövidke filmekkel Orvietoról, Viterboról és Civita Bagnoregioról
Néhány napba mi minden belefér! Budapesti esti indulás, hajnali érkezés Orvietohoz, még alig pitymallik, órákat kell várnunk a parkolóban, bámuljuk a függőleges sziklafal tetején a homályból kibontakozó városkát.
Az első sikló 7 óra 20 perckor indul, ezt kell kivárnunk, hogy a tufahegyre épült különleges városba feljuthassunk.
A város méreteihez képest óriási a dóm, amely háromszáz éven át épült, lenyűgöző kívül-belül.
Luca Signorelli (1445-1523), alkotta meg az orvietói dóm „Utolsó napok”- freskó-sorozatának megdöbbentő vízióit.
A kápolna bejárati falán a Világvégét, a Nap és a Hold elsötétülését, a Bűnösök megbüntetését láttuk. A bal oldali falon az Antikrisztus prédikál. A kép bal oldalán a két fekete ruhás alak Luca Signorelli és Fra Angelico.
A bal oldali fal jobb oldalán a Paradicsomot, az oltárfalon a Jók és Gonoszak szétválasztását ábrázolta a művész.
A jobboldali falfestmények a csúcspontját jelentik Signorelli művészetének: A holtak test szerinti feltámadása az Utolsó ítélet angyalainak harsonaszavára, a Kárhozottak rémülten kavargó tömege a Pokol démonaival, a festmény Michelangelóra is hatással volt.
Teremtés, paradicsom, kiűzetés, purgatórium, feltámadás, minden leplezés nélkül, pucér nők és férfiak emberi arccal ábrázolva. A fantasztikus falfestmények emléke elkísért, az idegtépő kísérőzene fülembe cseng.
A kereszthajó jobb oldalán hátborzongató modern zene szólt az utolsó ítélet aláfestéséül.
Nem találtam olyan filmet, amiben ez a zenei aláfestés van, de helyette ezt ajánlom:
https://www.youtube.com/watch?v=Gp10kzD-snA
https://www.youtube.com/watch?v=Gp10kzD-snA
Bevillan egy kép, hotelünkhöz gyönyörű fasoron át vezet az út, a lehullott óriási tobozokat szedegetjük emlékbe...
Viterbo közelében kényelmes szállásunk:
VITERBO
Amikor végre, már feltűnik Viterbo! A háttérben a pápai palota a San Francesco székesegyház harangtornyával, ebben a templomban Árpádházi Szent Erzsébet fejereklyét is őriznek!
Viterbo hőskora a tizenharmadik században volt, amelyben ádáz küzdelmeit vívta Róma városával, és vendégmarasztaló menedéke volt hol a Rómából menekült pápáknak, hol a pápákkal viaskodó német császároknak.
A leghosszabb pápaválasztó konklávé 1005 napig tartott! IV. Kelemen pápa halála után 1268-ban nem alakult ki kétharmados többség. Viterbo városa, amelynek püspöki palotájában volt a választás, úgy határozott, hogy a huzavona után kiéhezteti a kardinálisokat. Csak vizet és kenyeret kaptak, végül meglett az új pápa, az olasz Teobaldo Visconti, Szent Péter trónusán X. Gergely pápa.
A középkor pápái nagyon vonzódtak ehhez a kicsiny városhoz. Rómában nem igen voltak biztonságban, Róma népe föl-föllázadt a pápák világi hatalma ellen, a pápák a fenyegető veszély elől Viterboba húzódtak, ahol tárt kapuk, erős várfalak és tornyok várták őket. A vendégszeretet fejében hála járt: javadalmakkal, templomokkal és kegyüknek egyéb jeleivel jutalmazták a pápák a viterbóiak ragaszkodását. Idővel Viterbo kikerült a világtörténelem forgásából, megfogyatkozott a jelentősége, de nagyobb lett a békessége. S a harcok rombolása után újra megindult benne az építés munkája. Egymásután emelkedtek a templomok, bennük díszes síremlékek készültek a város híres halottainak befogadására.
a PALAZZO PAPALE falán:
Szíves vendéglátás: több órán át tartó ebéd, huncutul kezdve pirítós kenyérrel, olívaolajjal. Eszünk jócskán, mert éhesek vagyunk, nem sejtjük, hogy egyre finomabb fogások következnek, ezekből már csak csipegetünk...
Vacsoravendégként hasonlóan járunk, száguldanak a pincérek a kemencéktől a friss, először csupasz pizzákkal, majd mire már alig tudunk enni, jönnek az egyre gazdagabb pizzák...
MONTI CIMINI hegyen áprilisban még van egy kis hó:
Bagnaia utca:
A helyi újság számol be vendégszereplésünkről:
Az asztalnyi plakátot beszkenneltem, emlék:
CHESA SAN GIOVANNI Bagnaia, 3. napi kóruskoncertünk helye:
A kopár hegytetőn magasodó városkát az etruszkok alapították több mint 2500 évvel ezelőtt, amikor a környék még közel sem volt ennyire kietlen, mint napjainkban, hiszen forgalmas kereskedelmi útvonalak szőtték át a területet.
Bagnoregio legrégebbi, Civita névre hallgató részét, melyet a földmozgások immáron teljesen elszigeteltek a korábban egybefüggő fennsíktól, il paese che muore-nak, azaz haldokló városnak nevezik. Az etruszkok azt nem tudták, hogy erre a puha kőszirtre nem kéne várost építeni. Omlik, pusztul, rogyadozik, a szélső házak, utcák, már a mélybe hullottak, de azért még állítólag 20 állandó lakos él itt.
1695-ben súlyos földrengés rázta meg a várost, mérhetetlen károkat okozva, lakóházak estek áldozatául, az utak használhatatlanná váltak, sok lakos vált földönfutóvá.
A későbbi ismétlődő földrengések felgyorsították a város hanyatlását, egyre többen döntöttek a költözés mellett. Így az egykor virágzó város, Civita szinte teljesen elnéptelenedett. Alig néhány lakója van, turisták látogatják, a mi 3 napos programunkba sajnos ez nem fért bele.
Civita di Bagnoregio ma már inkább emlékeztet egy elhagyatott szellemvárosra, mint a régi, nyüzsgő településre. Már a megközelítése is kalandos, csak egy hosszú gyalogos hídon keresztül lehet átsétálni a gyönyörű völgy felett, ami a város sziklája körül terül el. A híd után álló városkapu sérülés nélkül vészelte át az eltelt éveket.
A folyamatos geológiai károk ellen keveset tehet az ember, ám ennek ellenére az állam a lehetőségekhez mérten acélrudak és vascölöpök segítségével próbálja megállítani az újabb szikladarabok leválását, ezzel megakadályozva, vagy legalább lassítva Civita di Bagnoregio porba hullását.
Itt nem saját kép következik, mert amit a neten találtam, az megdöbbentőbb:
Bagnaia kútja a fiatalság kedvelt találkozóhelye:
Nézegetem erkélyünkön a köveket, útközben hazafelé letérve az autópályáról Civita Vecchiánál a tengerparton gyűjtögettem. Fülemben hallom, amit ott az útba eső kis templomban énekeltünk, néhány ott lévő olasz figyelmétől kísérve: Boldogasszony Anyánk, régi nagy patrónánk...
1 megjegyzés:
Nagyon szép fotók és nagyon jó beszámoló! Köszönöm, hogy a blogra találhattam :-) Üdvözlettel: István
Megjegyzés küldése