Valami nagyon szépet olvastam, arról jutott eszembe...
Mi a titka?
Nekem mámorító érzés minden találkozás a tengerrel. Mamaiában a Fekete tengernél is mást éreztem a parton kiabáló árust hallgatva, Sydneynél is mást éreztem megpillantva a repülőgépről az Óóóóceánt, a francia Riviéra homokdűnéi mögött fürdőruhára vetkőzve, egy egész napos buszozás után a vízbe rohanva is mást éreztem, Abbáziánál szintén mást...
 |
| Mamaia a Fekete tenger partján |
 |
| Ausztrália, Sydneynél Bondi Beach |
 |
| Abbázia partja |
 |
| Teraszról az Adria |
 |
| Atlanti óceán apálykor Saint Malonál |
 |
| Adriai tenger februári strand Jesolonál |
 |
| Félreeső fövenyes part a francia Riviérán |
 |
| Miramare kastély parkjából az Adria |
 |
| Adriai tengerpart Fiuménál |
" tiszta szívvel hiszem, hogy akik még egyszer sem álmodtak hajnaltájt a tengerparton, hálózsákba burkolózva, orrukban a környező kertek oleander-bokrainak súlyos illatával, a hullámverés szívritmusára, bódult lebegésben a valóság és más, döbbenetes ihletettségű világok mezsgyéjén, kavicsos, kövecses vízparton heverve, mintha épp az a bizonyos bibliai cethal köpte volna partra őket, a kihunyó csillagok parazsa alatt: nos, azoknak – kutassák bár ezer évekig, a legmodernebb technológiák latba vetésével – sosem lesz majd teljesen érthető, mi is a titka annak a nagy sós víztömegnek, amit egyébként tengernek neveznek."
(Bácskai diárium blog)
1 megjegyzés:
Idáig az Adrián kívül csak az Égei-tengert láttam, az óceánt még sosem.
Nagy kedvem lenne pedig megnézni.
Mindig lenyűgöz a méret, a végtelenség megélése. A tavakat ezért nem szeretem, legyenek bármekkorák. Lehet, a Tisza vízbőségben kisebb némelyiktől, meg annak is átlátok a túlfelére, közelinek tűnik a bánáti part, kicsit nagyobb szuflával szépen átúszható, de a folyó nem áll, hanem mindig változik, és a tovahömpölygő áradatot már sosem lehet visszacsinálni. Olyan mint az idő: végtelen.
Hiába: Tisza-menti gyerek vagyok.
De az óceánt egyszer - akkor is megnézném.
Megjegyzés küldése