2012. júl. 21.

Hőségben a Garda tónál

Feltaláltam a repülő bablevest! Sérülés nélkül megúsztam, hogy a melegíteni feltett tűzálló tál tele finom fejtettbablevessel felrobbant, beterítve a konyhát. Egy óra múlva már meg sem látszott, hogy mindenfelé repült a leves, eltakarítottam a nyomokat. Bálint és Timi unokám edzésről jőve farkaséhesen, lelkesen kanalazta a szükséglevest paradicsomból.
És most beszámolok az előző napokról így, ha azt tanultuk is, hogy éssel nem kezdünk mondatot:
Az útikönyv szerint a Garda tó nemcsak a legnagyobb, de a legszebb is az észak-olaszországi alpesi tavak között. Most, hogy láttam a Gardát, elhiszem.
A térképen aláhúztam a helyeket, ahol jártunk:

Hűsítő turmix egy négynapos kirándulás emlékeiből a Garda tó környékéről:
Útközben hatalmas zivatar miatt állunk, jégeső, zuhogó eső, csepergés, alagút, eső, alagút...
Végre első megálló rövid időre, épp csak néhány gyógypillantás emlékeztetőül Graz gyönyörű belvárosára, rövid séta, keressük az utcák árnyékos oldalát, rekkenő hőség, félpercenként száguldanak el a villamosok, ahány villamos, annyiféle szín, díszítés, érdekes.

Az óratorony hiába hívogat, nem kaptathatunk fel, nincs idő, pedig nagyon jó lenne újra lenézni onnan a városra...
A szecessziós bank előterét megcsodáljuk, nincs miért bemennünk a pénz templomába:

Bejárat a széfekhez:
A kapu melletti érdekes és talányos feliratú kőtábla:
Magyarítva: AZ ISMERETLEN VITÉZ
A legenda szerint egy török vitéz a polgárlányokat a nagy tűzvésztől megóvta. Azt mondják, levetette fegyverzetét és örökre Grázban maradt. Az emberek gyakran látták, amint a város tetői feletti csillagokat figyeli. Ugyanazokat a csillagokat, amelyek az ő hazája egén is ragyognak.
Késő este végre megérkezünk Bussolengoba szállásunkra, ahol még megvártak a svédasztalos vacsorával, aztán kényelmes ágyban kinyújtóztatjuk fáradt tagjainkat. Hajnalban a szálló kakasának kukorékolása az ébresztő:

Reggel, este szállónk kertjét csodáljuk, ahol esténként a nyaraló olasz családok gyermekei hancúroznak a medencékben.

A parkban a letört karú szoborról Feri megjegyzi: biztosan nem akarta megmutatni a másik mellét, ezért törték le a karját. Jót nevetünk.
Bussolengo Vénusza:
A nyuszi eltévedt a kerben:A szőlőskert és a hegyek a parkon túl:
Verona régi középkori hangulatos utcái, terei elvarázsolnak. Verona középkori virágzását a della scala fejedelmi ház, a Scaligerik 130 éves uralma biztosította.
A városfal részlete:Az aréna környéke:
A legépebben maradt római amfiteátrum, az Aréna belső folyosója
az Aréna nézőtere, a nyári operaelőadások színhelye, éppen az esti előadás díszleteit szerelték, amikor mi ott jártunk
a csúszós márványlépcsőket megmásztukTériszonyomat leküzdve felmentem legfelülre, aztán a csúszós márványlépcsőn már csak segítséggel óvakodtam lefelé, itt-ott még az előző esti közönség nyomait kerülgettem, a kis viaszgyertyácskák csonkjait. Micsoda látvány lehet a sötétben fellobbanó gyertyák tízezreinek táncoló fénye!
Az Aréna körüli tágas parkban a háborúkban elesettek emlékére:
A reneszánsz városközpont tere a Piazza delle Erbe a hangulatos, jellegzetes olasz zöldség és gyümölcspiac, a piac kútja, a kutat díszítő római korból származó "Verona úrnő" koronás szobraA környező régi házak egy részének falait ősi lombardiai szokás szerint freskók díszítik:
Ebéd a hőségben:
Dante fehér márványszobra a Piazza dei Signori közepén áll.
A tér XII-XIV. századi palotáiban élt a költő, e paloták termeiben gyűlt össze esténként az udvari nép, hogy megtárgyalja a politikai eseményeket, Verona és a szomszédos városok nevezetesebb nemeseinek, uzsorásainak, zsarnokainak viselt dolgait, a császárpárti ghibellinek politikáját és az érdekes napi pletykákat. Nyilván, részben ilyen beszélgetések nyomán népesedett be az Isteni Színjáték három színtere a kor nevezetességeivel.Bármennyire dicséri is Dante a della Scala házat, amely otthont nyújtott neki, a Scaligerik sem voltak sokkal különbek koruk többi helyi zsarnokánál. Az ő házukat is bemocskolta a testvérharcokban ontott vér.
(Panoráma utikönyvből)
Innen néhány lépésre a szűk kis templomkertben a Scaligerik nyugszanak, a gótikus tornyocskák mindegyike egy-egy síremlék. A templomajtó fölötti kőkoporsóban az első Can Grande, akit az olaszok ma is úgy emlegetnek, mint mi Mátyás királyt.
A hatalmas tömegbe mi is beállunk, megnézni "Júlia erkélyét". Ügyes reklámmal vonzzák a szép reneszánsz házhoz a látogatókat. A híres erkélyre pénzért lehet felmenni, onnan letekinteni. Ezt sokan megteszik, kattognak a fényképezőgépek, az udvaron álló bronz Júlia szoborral fényképezkedik férfi, nő, a szobor kifényesedett mellét fogva, minden korosztályból...A XXI. század Rómeói és Júliái emlékül a kapubejáró falán rajzaikkal és köpött rágógumijukat a falra ragasztva adnak hírt múlhatatlan szerelmükről:


"Capuleték háza":

Szép reneszánsz erkély "Júlia erkélye":

Peschieránál folyik ki a tóból a Mincio folyó, séta a XIX. sz. eleji osztrák erőd falain, a jachtkikötőben:



Desenzanoi rövid séta, a szobor alkotója nem kibogarászható, a felirat:
AGLI AVIATORI DEL REPORTO ALTA VELOCITA 1927-1936
A csodálatos, tóba nyúló Sirmione, ahol a kikötőben a zászlókat lobogtatja a szél, magyar nincs köztük, kár...


A Scaglieri vár előtt a téren a kút friss, hideg vizéből jót ittunk, feltöltöttük vizesflaskáinkat is, bámészkodtunk, fagylaltoztunk, be-bekukkantottunk a vendéglők kertjébe.
Fantasztikusan finom fagylaltokkal lakunk jól

Sirmione, ahol gyakran tartózkodott Catullus, a római köztársaság utolsó századának nagy költője, Lesbia dalnoka, tóparti parkjában megörökítve emléke:

Gyűlölök és szeretek. Kérded tán, mért teszem én ezt,
Nem tudom, érzem csak: szerteszakít ez a kín.
(Ford.: Devecsei Gábor)
és az eredeti:
Odi et amo. Quare id faciam, fortasse requiris.
Nescio, sed fieri sentio et excrucior.
(LXXXV)
Útközben nem számoltuk, hány várát láttuk a Scaligeriknek...

Malcezine, ahol a Baldo hegyre a híres forgó felvonóval megyünk, ámulunk a hegyoldalban legelésző tehéncsordán, aggódunk a gyülekező felhőket látva, gyönyörködünk, kattogtatunk. A felvonó előtti alkotás, sajnos nem mozgó, nem lehet megkondítani, pedig próbáltam...







LIMONE városka, a hegyekbe vájt teraszokon álló házaival, citromültetvényeiről híres, ide hajóval megyünk át


Nagyon finom a friss víz!




Riva del Garda felé
A tótól Riva del Garda városánál búcsúzunk, még élvezzük útközben a szörfösök felvonulását, kapitányunk hasítja a vizet hajójával, jólesik a hűsítő szél.

Hogy mennyi délszaki növényt láttunk! Utcákat kétoldalt olajfasorokkal, pálmasorokkal, más utcák leándersorokkal, hatalmas tulipánfák, tuják, sok-sok virág.







Búcsúzóban, már a Brenner-hágó felé
Innsbrucknál a Zaha Hadid tervezte kettős síugrósánc:

Még hazafelé megállunk Kufsteinben kis időre, hogy zsibbadt tagjainkat megtornáztassuk, kicsit sétáltunk a vár aljában. Ebben a várban sok neves hazánkfia, sőt lánya is raboskodott...
Kufsteini városháza
A kufsteini városháza falán:Kufsteinnél a Linz hídjáról nézve a vár

Kufsteini ház homlokzatán a történelem:A kufsteini vár alatti feszület táblája:
Kufsteini homlokzatok:


Ez bizony csak töredékes ízelítő, kedvcsináló beszámoló volt...

2012. jún. 6.

Látogatás régi iskolámban

Hírt kaptam: egykori iskolám 100 éves lett, kiállítással ünnepli a centenáriumot, és szeretettel hívja, várja régi diákjait. Mi mindent nem tudtam iskolámról! Emlékeimben a pedellus bácsi nagy fonott ruháskosara merül fel, fruttit és vajaskiflit vettünk szünetben tőle ebből a kosárból, nem volt iskolai büfé. Ha megszomjaztunk, a folyosói ivókútból ittunk. Az is csak most tűnt fel, hogy kapunkon fiúiskola felirat volt, míg a mellettünk lévő kapu szobraival is lányokra utalt. Miért? Talány.

Itt jártak be a lányok:



Itt jártak be a fiúk:



Iskolánk Bárczy István főpolgármester iskolateremtő korszakában épült 1910-ben Kismarthy Lechner Jenő, a kiváló építész tervezésében.



Alighogy elkészült és benépesült az elemi népiskola, az első világháború kitörése megpecsételte sorsát.


Hadikórházként működött 1914-1918-ig

Háborús emlékek képeslapokon:


Az alábbi képeslap felirata:
Az első komiszkenyér
Az első sütetből az első árpán
A regruta bátran komiszt faszol
És mert a kalács itten drága
Komiszra is megjön az étvágya


(faszol= vételez)
(komisz="A katonaság számára előállított élelmiszerek – melyeket megbízás alapján, komisszióban állítottak elő vállalkozók – nyilván nem tartoztak a szakma remekművei közé. A komiszkenyér a régi katonai visszaemlékezések szerint szögletes alakúra sütött, sötét kenyér volt, melyet végül fűrészporba hengergettek. Az íze állítólag nem volt rossz, de mivel az alacsonyabb rangú katonák naponta háromszor is ezt kapták enni, nagyon megunhatták, hiszen a katonai szolgálat a császári hadseregben évekig, nemritkán egy évtizedig is eltartott. A népdalok gyakran panaszkodnak a császári seregben szolgáló katonák könnyel öntözött, keserű komiszkenyerére.
Mintha a népdalbeli katona által felszántott császári udvarból kisarjadt „búvetés”-t őrölték, dagasztották, sütötték volna kenyérré.

Huszár Ágnes
(Édes Anyanyelvünk)"

1918-1930 között erdélyi menekültek otthonává alakult át. Csak 1930-ban kerülhetett vissza eredeti helyére a Hernád utcai elemi iskola.
Érdekes a kiállítás különböző korokat idéző anyaga:
Iskolazászlók a kiállításon a múltból, ezeket mi, a II. világháború utáni diákok sosem láttuk...
A hímzett felirat:
MAGYAR HÖLGYNEK SZÜLETTÉL
ÁLDD ÉRTE SORSODAT

és a népművészeti:

Amikor én voltam az iskola diákja a múlt század ötvenes éveinek második felében, arról keresgélek a tárlókban, közben mit látok? Ezt: sorminta alul-felül a számtan füzetben, középen az aktuális címer, alatta nagy tanítónk, Sztálin



Mintamókusfennafán:


lopva belelapozok egy Egészségtan könyvbe, a régi tulajdonos Pavlov mellé odarajzolta az unásig emlegetett kutyáját:



Kodály Zoltán látogatásának emléke:


Az iskola honlapjáról:
Baross Gábor nevét 1996. január 1-jén vette fel az iskola.
Ki is volt valójában Baross Gábor? Egy mindössze 44 évet megélt, a XIX. századnak egyik meghatározó egyénisége. /1848. június 6.-1892. május 9./ Személyiségének ereje alól kevesen tudták kivonni magukat. Legendák keringtek munkabírásáról. Nagy hatással volt kortársaira. Tekintélyt követelő politikus, a konfliktusokat felvállaló, erőskezű férfi. Két gyermeke volt. A "vasminiszter" elnevezés eredetét nem ismerjük. Egyaránt utalhat a közismert vasakaratára, de a vasútügyek miniszterére is. Saját anyagi gyarapodásával nem törődött, ő a magyar államot menedzselte. Életműve korai halála ellenére sem maradt torzó. Ugocsa Vármegye /Szlovákia/ levelében Baross életművét Széchenyihez mérte. "Ő volt az, ki a legnagyobb magyarnak, Széchenyinek örökét nagyra hivatottsággal vette át és egész lelkével, testének egész erejével, lángoló hazaszeretetének egész melegével szolgálta az ügyet. Csodálva tekintett rá nemzete." Illaván /Szlovákia/ temetik el 1892. május 12-én.
Baross Gábor gyászjelentése:



Sétálgatok a termekben, nézegetem a látogatók arcát, még véletlenül sem tűnik fel ismerős.
Hol vagytok, ti régi osztálytársak?

2012. máj. 7.

Kész az új híd hajózható határfolyónkon!

Májusi villámlátogatás Szécsényben, amikor átalmentünk az Ipoly új hídján:
Egy régvolt malom emléke odaát:
Ezzel az épülettel is kéne valamit kezdeni...
Ahogy hat éve láttuk:

2012. máj. 1.

Zuglói séták...

Gőzerővel fúrja a falat egy új lakótársunk május elsején, amikor ezt a bejegyzést írom. Azt hiszi tán, hogy rajta kívül mindenki a Városligetben vonul és hallgatja Gyurcsány veretes beszédét...Hát nem, nem , soha!Az alábbiakat szeretném megismertetni a néhány nap előtti áprilisi hőségben a zuglói Hermina úton a gyönyörű műemlék épületben tett sétánkról:1905. május elsején volt a házszentelő Az épület falán, kerítésén hiába keressük a táblát, pedig megérdemelné Lechner Ödön legszebb szecessziós villaépülete, hogy megjegyezzük, Lechner Ödön, Komor Marcell és Jakab Dezső tervei szerint épült. A villát az egykori építtető tulajdonos Dr. Balás Béla ügyvéd, politikus, végrendeletében a Vakok Országos Egyesületére hagyta.A védett műemlék márványkandalló:
Lépcsőház:
Télikert:
Ungár Imre a neves vak zongoraművész mellszobra a lépcsőházban:
Egykor a könyvtár, ma a pénzügyi osztály bejárata:
A belső csigalépcső az egykori könyvtárban, ejnye!
Az egykori könyvtár belső fa csigalépcsője:
Márvány és Zsolnay kerámia, hát nem gyönyörű?
Lépcsőházi falborítás:
A villa a kertből nézve:

2012. ápr. 23.

Virágokról, katonákról, szétszóratásról


mesélt 83. születésnapja előtt Kányádi Sándor a költő,
Kő Andrásnak.
Tisztelgésül idézem fel negyedszázados élményemet, a székelyföldi Nagygalambfalva, Kányádi Sándor szülőfaluja, az a régi lakodalmas lakoma, amikor egymással szemben kanalaztuk a húslevest, újra felrémlik, amikor az alábbiakat olvasom a költőtől:
"Fekete pohárban
sárga kankalin.
Sokasodnak a halottaim.
Anyám volt az első
sárga kankalin.
Gyűlnek, egyre gyűlnek
a halottaim.
Nem fér a pohárba
már a kankalin."
Az alább következők 2012. április 21-én a Magyar Nemzet Magazinban megjelent Kő Andrással készült beszélgetésből:
- Édesapja mikor halt meg?
-Ezerkilencszáznyolcvankettőben. Meghagyta, hogy a temetéskor lőjünk sortüzet.
-Lőttek?
-Lőttünk. De nem volt egyszerű feladat. Beszéltem az ottani munkásőrparancsnokkal, sőt egy államvédelmi tábornok is megígérte, hogy elintézi. Ám nem tudott egyik sem puskát szerezni. Édesapám koporsója már felravatalozva állt a kertben, amikor eszembe jutott, hogy a szomszédunkban lakik Szakács Miklós, egy volt rendőr, neki van vadászpuskája. Átmentem hozzá, és mondtam neki: "Miklós, bajban vagyok, mert az édesapámnak az volt a kívánsága, hogy..." "Tudom -mondta-, Miklós bácsi nekem már kifizette egy üveg pálinkával. De hallottam, hogy te másképpen intézkedtél." "Intézkedtem volna, de nem sikerült puskát szerezni." Egy szó mint száz, a szomszéd ezután elvállalta a végtisztességet.
A tiszteletes úr szavai után én szólaltam meg: Miklós-ez a szomszédnak szólt-, a fogságban elhurcoltakért, a front mindkét oldalán elesettekért, a táborokban elpusztultakért, a deportáltakért és az öreg, megboldogult Kányádi Miklós székely határőr tiszteletére tölts!
Irány a magasságos mennybolt! Cél! Tűz!
És a kétcsövű vadászpuskából egymás után eldördült két lövés.


Megjegyzés: az írásban nem volt vastagbetűs kiemelés, de engem megrázott, azért emeltem ki...

2012. ápr. 16.

Még mindig az I. világháborús magyar hadifoglyokról

Hetek óta levelezgetek, ismerősöket mozgósítok, míg mára valami elindult... "Luca Gorgolini fiatal bolognai történész az I. világháború egyik legdrámaibb történetének tartja az asinarai odisszeát. Néhány hónappal ezelőtt könyve jelent meg I dannati dell' Asinara
(Asinara nyomorultjai) címmel az "ördög szigetéről", amelyben korabeli dokumentumok, levelek, tanúvallomások, emlékiratok,az albániai olasz expedíciós erők és az őrök beszámolói alapján rekonstruálja az eseményeket és a körülményeket. Kérdésünkre Gorgolini úr megerősíti, hogy Asinarát az olaszok tökéletesen kiradírozták az emlékezetükből. Kutatásai szerint is egyébként 2400 magyar katona volt a túlélők között, akiknek az állapotáról többek között a magyar Schatz Róbert pszichiáter számolt be - a sassari őrültekházába zárt bajtársakról jegyezve föl adatokat." Az idézet Margittai Gábor Magyar Nemzetben megjelent írásából való. Ami nem hagy nyugodni, jó lenne a könyvet megszerezni, magyarra fordítani, írtam. Most úgy néz ki, hogy sikerül a könyvhöz hozzájutni! Az óriási gond, magyarra fordítani, kiadót találni. Nevetségesen alacsony nyugdíjamból szó sem lehet még a fordíttatásról sem. Várom a szerencsét, hátha jön valaki, aki szívén viseli az ügyet és tenni is tud érte... Emlékeztető ez év januári bejegyzés: AKIKRŐL NEM FELEJTKEZHETÜNK EL