2013. szept. 17.

Cziffra György emléke Angyalföldön

Néhány napja sikerült elolvasnom az aktuális ingyenes hetilapot, amit a levélszekrények mellé ömlesztve tesznek le, s ha elég szemfüles az, akit érdekel, olvashatja, mielőtt valaki az összes példányt szemétbe nem dobja...Azóta nem hagy nyugodni a majdnem semmitmondó  híradás. "A nyugati határ 1956-os, átmeneti megnyitását kihasználva családjával elhagyta Magyarországot."

 - Azért még előtte történt egy s más...

"Igen, a tehetséges zongorista a háborúból hazajut, hogy újra éjszakai lokálokban játszhasson, aztán a sikertelen disszidálás miatt börtönbe kerüljön. A családot szétválasztják. Kisfiuk alig éli túl a megrázkódtatásokat, hisz édesanyját is bezárják két évre. Cziffra három évet tölt le a kőfejtőben, ahol kézízületei annyira megnyúlnak, hogy szabadulása után hosszú hónapok telnek el, mire valamennyire használni tudja kezeit. Jó ideig csak csuklóvédővel és kesztyűben képes újra dolgozni. A szakma természetesen most sem fogadja be, bár – mulatságos – jó néhányan utánozzák a csuklószorítót. Valami trükköt vélnek... Cziffra újra csak az éjszakai mulatók kedvence lehet, de már vannak műértők – érik a csoda –, akik kérik a minisztériumi illetékeseket, karolják fel ezt a tehetséget, aki az ország számára babérokat szerezhetne."
 "1956-ot írunk. Bartók emlékét őrzendő, egy tehetséges kínai pianistát bíznak meg (ugye érdekes?!), hogy a lejátszhatatlannak hitt II. zongoraversenyt megtanulja. Hat hét után a kínai feladja, ekkor Cziffra György örökli a művet, azzal az ígérettel, hogy ettől függ szovjetunióbeli, londoni, és főleg párizsi koncertje... A felgyorsult eseményekről gyönyörű szavakkal számol be:
"Elérkezett a nagy nap. A hangverseny jövővel terhes diadalt aratott. Ez a zene a maga szinte tébolyult bonyolultságával, mely mégis maga a kristályos rend, kiváltotta belőlem azt, hogy túltegyek magamon, és a közönségből úgy tört ki a taps, mint az izzó láva. Október 22-e volt. Másnap a határ megnyílt. Emberek tízezrei zúdultak át a határokon támadt réseken. Nem volt sok időnk a döntésre. Az emigrálásra szavaztam."
Tíz nap múlva óriási sikert arat Bécsben, ahol a szakma is elismeri. Mint kiderül, legnagyobb megdöbbenésére tudnak róla: a lemezboltok csillogó kirakataiban saját, soha nem látott lemezeit ismeri fel, amelyekről neki itthon senki nem tett említést. Innen aztán egyenes az út Párizsba." - a fentiek innen: http://www.vasiszemle.t-online.hu/2012/03/ori.htm  (sajnos, már innen nem érhető el), érdemes rákeresni:  NÉMETHNÉ ŐRI IRMA
CZIFFRA GYÖRGY ÉS MADAME SOLEILKA
EMLÉKEIM A MŰVÉSZRŐL ÉS FELESÉGÉRŐL
-----------------------
Cziffra György 1983-ban megjelent könyve:
Az egykori Tripolisz, viszontagságos gyermekkorának helyén ma park áll, nevét őrzi::

Az emlékkő a parkban:

Böngésztem tovább, kövessen, akit érdekel, nekem megrázó élmény volt Szőcs Géza 2009 november 8-án Kecskeméten a Kecskeméti Lapok szervezte konferencián elmondott beszédét leírva olvasni ma:

Sok évvel később André Malraux-val, a francia kulturális miniszterrel találkozván, megemlítette neki, hogy egy összművészeti központot tervez létesíteni. Malraux javaslata az volt, hogy ezt ne Párizsban hozza létre, hanem a 30-40 kilométerre fekvő Senlis városkában, amely Franciaország történelmi bölcsője. Ott ebek harmincadjára jutott az ország legrégebbi gótikus temploma, amelyben az első Capetinget koronázták meg. A nagy forradalom alatt feldúlták, aztán kinevezték az Ész Templomának, majd kovácsműhely, katonai raktár (ez Nagyváradról ismerős), lovarda, tűzoltókaszárnya és garázs működött benne, s így jutott el az összeomlás állapotáig.
Malraux gondolata – a régivel, a régiben, a régi által újat teremteni – lenyűgözte Cziffrát és elhatározta, hogy megmenti a templomot. Ám a miniszter aggodalmasan azt kezdte tudakolni, van-e ehhez megfelelő tőkéje, kedves George. „Igen, feleltem hirtelen felvidultan, és rátettem a két kezemet az övére. Malraux rögtön kapcsolt. Szóval – kérdezte dermedten a művészt – ezzel a tíz ujjával akarja újjáépíteni romjaiból a királyi kápolnát? – Igen – felelte szerényen Cziffra, amire Malraux már csak annyit mondott: ez aztán mindennek a teteje, hogy „Attila egyik leszármazottja jöjjön vissza Franciaországba és állítsa helyre első királyunk kikiáltásának kápolnáját!”
„Újjáépíteni azt a vallási kegyhelyet, amelyet kifosztottak, megerőszakoltak és elárultak, újjávarázsolni Liszt Ferenc tiszteletére, ez több mint hódolat a mester előtt, ez invokáció” – összegzi Cziffra vállalkozása értelmét. (Itt hadd említsük meg, hogy 1956 októberében, még a Bartók-zongoraverseny előtt, Cziffra egy fellépésén tízszer játszotta el ráadásként Liszt Rákóczi-indulóját: a termet végül a rendőrség üríttette ki. 
Játszhatta volna az Egmont-nyitány zongoraátiratát is.)
Cziffra Senlisban megvalósult álmában sokszoros metaforát látok. Kezdve a romokat újjáépítő, a romoknak új értelmet kölcsönző szándéktól, át a tíz ujjal is templomot és országot építeni képes akarat csodáján, egészen odáig, hogy az európai kultúrát nemcsak Budapesten lehetséges gyarapítanunk, hanem még Párizs környékén is (mellesleg nem is túl messze Trianontól). A magyar földönfutó, „Attila unokája”, vagy ha úgy tetszik, Batu kán pesti rokona éppen ezt tette, talpra állítva a lezüllesztett szakrális és históriai kegyhelyet. Azt nem tudjuk, megtörtént-e, amit Malraux így fogalmazott: ha Cziffrának sikerülne ezt a szépséget újra feltárni, Franciaország gyertyát fog gyújtani a tiszteletére. A miniszter szavát adta erre, és talán nekünk sem kellene sajnálnunk egy gyertyát Cziffra emlékére.
- See more at: http://www.irodalmijelen.hu/05242013-1001/szocs-geza-cziffra-gyorgyrol-egy-rozsaszalrol#sthash.KKYuid8N.dpuf
Szőcs Géza


Cziffra Györgyről és egy rózsaszálról


Sok évvel később André Malraux-val, a francia kulturális miniszterrel találkozván, megemlítette neki, hogy egy összművészeti központot tervez létesíteni. Malraux javaslata az volt, hogy ezt ne Párizsban hozza létre, hanem a 30-40 kilométerre fekvő Senlis városkában, amely Franciaország történelmi bölcsője. Ott ebek harmincadjára jutott az ország legrégebbi gótikus temploma, amelyben az első Capetinget koronázták meg. A nagy forradalom alatt feldúlták, aztán kinevezték az Ész Templomának, majd kovácsműhely, katonai raktár (ez Nagyváradról ismerős), lovarda, tűzoltókaszárnya és garázs működött benne, s így jutott el az összeomlás állapotáig.
Malraux gondolata – a régivel, a régiben, a régi által újat teremteni – lenyűgözte Cziffrát és elhatározta, hogy megmenti a templomot. Ám a miniszter aggodalmasan azt kezdte tudakolni, van-e ehhez megfelelő tőkéje, kedves George. „Igen, feleltem hirtelen felvidultan, és rátettem a két kezemet az övére. Malraux rögtön kapcsolt. Szóval – kérdezte dermedten a művészt – ezzel a tíz ujjával akarja újjáépíteni romjaiból a királyi kápolnát? – Igen – felelte szerényen Cziffra, amire Malraux már csak annyit mondott: ez aztán mindennek a teteje, hogy „Attila egyik leszármazottja jöjjön vissza Franciaországba és állítsa helyre első királyunk kikiáltásának kápolnáját!”
„Újjáépíteni azt a vallási kegyhelyet, amelyet kifosztottak, megerőszakoltak és elárultak, újjávarázsolni Liszt Ferenc tiszteletére, ez több mint hódolat a mester előtt, ez invokáció” – összegzi Cziffra vállalkozása értelmét. (Itt hadd említsük meg, hogy 1956 októberében, még a Bartók-zongoraverseny előtt, Cziffra egy fellépésén tízszer játszotta el ráadásként Liszt Rákóczi-indulóját: a termet végül a rendőrség üríttette ki. 
Játszhatta volna az Egmont-nyitány zongoraátiratát is.)
Cziffra Senlisban megvalósult álmában sokszoros metaforát látok. Kezdve a romokat újjáépítő, a romoknak új értelmet kölcsönző szándéktól, át a tíz ujjal is templomot és országot építeni képes akarat csodáján, egészen odáig, hogy az európai kultúrát nemcsak Budapesten lehetséges gyarapítanunk, hanem még Párizs környékén is (mellesleg nem is túl messze Trianontól). A magyar földönfutó, „Attila unokája”, vagy ha úgy tetszik, Batu kán pesti rokona éppen ezt tette, talpra állítva a lezüllesztett szakrális és históriai kegyhelyet. Azt nem tudjuk, megtörtént-e, amit Malraux így fogalmazott: ha Cziffrának sikerülne ezt a szépséget újra feltárni, Franciaország gyertyát fog gyújtani a tiszteletére. A miniszter szavát adta erre, és talán nekünk sem kellene sajnálnunk egy gyertyát Cziffra emlékére.
- See more at: http://www.irodalmijelen.hu/05242013-1001/szocs-geza-cziffra-gyorgyrol-egy-rozsaszalrol#sthash.CcQeEQSD.dpuf
Szőcs Géza


Cziffra Györgyről és egy rózsaszálról


Sok évvel később André Malraux-val, a francia kulturális miniszterrel találkozván, megemlítette neki, hogy egy összművészeti központot tervez létesíteni. Malraux javaslata az volt, hogy ezt ne Párizsban hozza létre, hanem a 30-40 kilométerre fekvő Senlis városkában, amely Franciaország történelmi bölcsője. Ott ebek harmincadjára jutott az ország legrégebbi gótikus temploma, amelyben az első Capetinget koronázták meg. A nagy forradalom alatt feldúlták, aztán kinevezték az Ész Templomának, majd kovácsműhely, katonai raktár (ez Nagyváradról ismerős), lovarda, tűzoltókaszárnya és garázs működött benne, s így jutott el az összeomlás állapotáig.
Malraux gondolata – a régivel, a régiben, a régi által újat teremteni – lenyűgözte Cziffrát és elhatározta, hogy megmenti a templomot. Ám a miniszter aggodalmasan azt kezdte tudakolni, van-e ehhez megfelelő tőkéje, kedves George. „Igen, feleltem hirtelen felvidultan, és rátettem a két kezemet az övére. Malraux rögtön kapcsolt. Szóval – kérdezte dermedten a művészt – ezzel a tíz ujjával akarja újjáépíteni romjaiból a királyi kápolnát? – Igen – felelte szerényen Cziffra, amire Malraux már csak annyit mondott: ez aztán mindennek a teteje, hogy „Attila egyik leszármazottja jöjjön vissza Franciaországba és állítsa helyre első királyunk kikiáltásának kápolnáját!”
„Újjáépíteni azt a vallási kegyhelyet, amelyet kifosztottak, megerőszakoltak és elárultak, újjávarázsolni Liszt Ferenc tiszteletére, ez több mint hódolat a mester előtt, ez invokáció” – összegzi Cziffra vállalkozása értelmét. (Itt hadd említsük meg, hogy 1956 októberében, még a Bartók-zongoraverseny előtt, Cziffra egy fellépésén tízszer játszotta el ráadásként Liszt Rákóczi-indulóját: a termet végül a rendőrség üríttette ki. 
Játszhatta volna az Egmont-nyitány zongoraátiratát is.)
Cziffra Senlisban megvalósult álmában sokszoros metaforát látok. Kezdve a romokat újjáépítő, a romoknak új értelmet kölcsönző szándéktól, át a tíz ujjal is templomot és országot építeni képes akarat csodáján, egészen odáig, hogy az európai kultúrát nemcsak Budapesten lehetséges gyarapítanunk, hanem még Párizs környékén is (mellesleg nem is túl messze Trianontól). A magyar földönfutó, „Attila unokája”, vagy ha úgy tetszik, Batu kán pesti rokona éppen ezt tette, talpra állítva a lezüllesztett szakrális és históriai kegyhelyet. Azt nem tudjuk, megtörtént-e, amit Malraux így fogalmazott: ha Cziffrának sikerülne ezt a szépséget újra feltárni, Franciaország gyertyát fog gyújtani a tiszteletére. A miniszter szavát adta erre, és talán nekünk sem kellene sajnálnunk egy gyertyát Cziffra emlékére.
- See more at: http://www.irodalmijelen.hu/05242013-1001/szocs-geza-cziffra-gyorgyrol-egy-rozsaszalrol#sthash.CcQeEQSD.dpuf
http://www.irodalmijelen.hu/05242013-1001/szocs-geza-cziffra-gyorgyrol-egy-rozsaszalrol




1 megjegyzés:

ÉvaZsuzsanna írta...

2014. augusztusában Cziffra György emlékkövét áthelyezték a sportpark szélébe, a kerítés tövébe. Mivel a kapott magyarázat szerint a kutyák levizelték, azért kellett áthelyezni! Körbekeríteni miért nem lehetett? Most a sportolásban fáradtak ücsöröghetnek rajta...