2008. okt. 6.

Felvidéki történelmi várak, városok - ízelítő

2006. 09. 06-10. autóbuszos kirándulás a Kisalföld Volánnal.
Alig múlt el déli 12 óra, amikor Parassapusztánál átléptük a határt, a szlovák útlevélkezelő mosolyogva köszön: "Jó napot, kivándorlás?" - mi nem tréfálkozunk vele...
Az 5 millió lakosból Szlovákiában 10 % magyar, az együttélés nem felhőtlen.
Babits Mihály szavai megszívlelendők:„Nemzet ne a nemzet ellen harcoljon (...) micsoda hiba: másnak tenni, amit magunknak nem kívánunk – holott már avval, hogy másnak megtettük, ajtót nyitottunk neki, hogy velünk is megtörténhessék.”Zólyom vármegyében az Ipolyságot elhagyva a Fátra vonulatai közé érünk, Korpona után már feltűnik Zólyom vára. Mire Zólyomban a parkolóba ér buszunk, ablakában a "Felvidéki történelmi várak, városok" feliratú táblát a gépkocsivezető megfordítja. Óvatosak vagyunk.
Poprád "SATEL" szálló, három éjjel itt alszunk. Első reggel meglepetés: bekapcsolom a TV-t, távirányító nincs, egyetlen szlovák adó nézhető, azon szlovák szinészek nevetgélnek, magyar királynak öltözött, koronás alak országalmával és jogarként csirkecsonttal a kezében hadonászik. Jól érzik magukat.
Reggeli sétán két pécsi turistanővel találkozunk, a tátrai "elektricskára" várnak, néhány szót váltunk, megtudjuk, hogy a Tátra szerelmesei, évtizedek óta járják a hegyeit. Poprád iparváros, bár nem tudjuk, ez most illik-e rá, jellegtelen panelházak közt látunk ki a Tátra vonulataira.
Irány Betlér, a gyönyörű Andrássy kastély, gyönyörű park, sértetlenül vészelte át a II. világháborút. A bevonuló szovjet csapatok elől lakói elmenekültek, a fosztogatástól egy magyar származású ukrán tiszt mentette meg Betlért, aki fel tudta mérni a kastély értékeit. Cserébe csapatát élelemmel kellett ellátni Betlérnek. Mindezt helyi idegenvezetőnktől tudtuk meg, aki 40 évig volt a Kassai Magyar Szinház szinésze, nagyanyja Andrássy leszármazott volt. Amint ez kiderült, már értettük, hogyan tud ilyen lelkesülten tengernyi információt ránk zúdítani.
Krasznahorka várában ismét magyar idegenvezető, 19 éves főiskolás, nagyon felkészült, kedves fiú. Járjuk a vár termeit, szellemesen magyaráz, alig tartunk félúton, amikor azt mondja, ilyenkor szokott elfáradni, ha szlovák csoportot kisér, de velünk nem fáradt. A várkonyhában felhívja figyelmünket az ajtó fölötti festményre, a jelképes háromszögre, Isten szeme mindent lát. Figyelmeztetés volt, hogy ne sokat lopjon a személyzet?
Szállásunkra, Poprádra gurul a busz, először a "Krasznahorka büszke vára"-t énekelve, a tárogatót hozzáképzelve, közkívánatra Feri az előénekes mikrofonnal, majd magyar népdalokat éneklünk elég sokan.
Péntekre felhők gyülekeznek, mire a Csorba tóhoz érünk zuhog az eső, a tóhoz nem tudunk lemenni. Ótátrafüred, sétálunk a szemerkélő esőben, kávézás, indulunk tovább, útközben döbbenten szembesülünk a két évvel előbbi vihar pusztításaival, letarolt erdők, hegyoldalak amerre csak nézünk. Évtizedek kellenek, míg újrapótlódnak az erdők.
Késmárk:Thököly mauzóleumát a kedvünkért kinyitják, megilletődünk a sok nemzetiszínű szalagos koszorú láttán.
A XVII. sz.-ban templom építésére a városfalon kívül, igen szigorú feltételekkel kaptak engedélyt a város evangélikusai. Nem lehetett kőalapja, tornya, harangja, csak fából építhették, egy éven belül kellett elkészíteni. A svéd királytól segítségül kért hajóácsok építették, hajóablakra emlékeztető kerek ablakokkal, gyönyörű faragott szobrokkal és berendezéssel.
Lőcse, a csodás Szt. Jakab templom, városháza, Besztecebánya, Bártfa, fotóinkon őrizzük megannyi szépségét!
Eperjes felé az útról még meglátjuk Szepes várát is, a Branyiszkói hágót már sajnos nem, alagúton megyünk át.
Eperjes: Thököly híveinek kiirtására állította fel a vésztörvényszéket Caraffa tábornok, Felső-Magyarország katonai parancsnoka, a főtéri bestiális kivégzést a szemközti ház erkélyéről nézte végig. Az emlékmű: Caraffa tábornok szobra a hóhérral az oldalán, alul az emléktábla a következő felirattal:"Istent imádni s hazát szeretni tőlünk tanuljatok! Caraffa 1687. évi eperjesi vésztörvényszékének áldozatai " -alatta felsorolva a 24 vértanú neve, 1908-ban közadakozásból emelve
Utunk befejező állomása a Hernád partján fekvő Kassa már 1347-től szabad királyi város volt, ma Szlovákia második legnagyobb városa. Míg 1910-ben a város lakossága 44.211 fő, 75% magyar, 15% szlovák, alig 80 év múlva 1991-ben 235.160 lakosnak már csak 5%-a magyar, 2% cigány, 2% cseh, a többi szlovák és 2006-ban a magyarság már csak 3,8% !
Bártfáról este érkezünk Kassára, az első benyomás rémisztő, panelrengetegen át érünk a történelmi belváros melletti szállóba. Vacsora előtt rövid belvárosi séta, színesen kivilágított szökőkút a Fő utcán, zeneszó, itt már sok szépség. Izgatottan várjuk a másnapi városnézést, mielőtt visszamennénk a szállóba, még kicsit bemegyünk a Szent Erzsébet székesegyházba, a magyar nyelvű mise végét még hallhatjuk, zúg az orgona, minden gyönyörű!
A belvárost járva, múltunk emlékeit kutatjuk, Bocskai emléktábláján a felirat:
"E házból a Felsőmagyarországi Főkapitányság egykori székházából irányította Bocskai István 1604-1606 között az ország szabadságküzdelmét a Habsburgok ellen. A 400. évforduló tiszteletére 2004-ben állította a Magyar Köztársaság Hajdú-Bihar megyei Önkormányzata"

A fentiek csak ízelítőül szolgálnak, amíg fellelhető, saját szemmel nézze meg aki teheti!


Budapest belvárosában egy bérház előterének falán emlékezteti az ottjárókat egy
Pekáry István és Gádor István naiv népművészeti hatású kerámialapokból álló 1939-ben készített képe, a Felvidék egy részének 1938-as hazatérése emlékére.
Térkép várakkal, városokkal, amelyek ezer évig Magyarországhoz tartoztak, aztán a történelem számtalan igazságtalanságának egyikeként egy olyan országhoz kerültek, mely 1920-ig nem is létezett.

Ajándék a végzettől, - állapította meg Márai - egy gonosz kínálta fel tálcán, majd egy másfajta végzet elvitte.

Nincsenek megjegyzések: