Gyalog baktattunk végig a városon eltikkadva, de megörültünk, amikor a Kálvária téren szombati nagypiacba csöppentünk. Egy dobozka málnát vettünk, azt eszegetve járkáltunk a színes forgatagban. Hideg kovászos uborkával kínált meg egy savanyúságokat áruló fiatalasszony, látva, hogy gyönyörködünk az árújában. Az uborkát rágcsálva indultunk tovább, panziónk felé.
Képes beszámolót terveztem a városról, a mi szemünkkel, de ez a szobor megakasztott:
 |
| BÁRKA a betelepülő németek emlékműve Rieger Tibor alkotása |
"Ezeket a dunai hajókat – kevés kivételtől eltekintve – csak folyásirányban való hajózáshoz használták. A célállomáson azután a hajó faanyagát 40-60 forintokért adták el az úgynevezett „Plattenschindler”-nek (platnirombolónak, tutajszétszedőnek) gúnyolt kereskedőknek, építőfa vagy tűzifa gyanánt – miközben egy ilyen hajó építési költsége 1830-ban 300 forintot tett ki.
Az Ulmtól Bécsig tartó utazás – az áramlási viszonyoktól függően – 8-10 napig is elhúzódhatott. Bécs az utazás fontos csillagpontja volt, mert itt kaptak útlevelet a bevándorlók a magyar királyságba, és itt fizették ki az útiköltség további részletét. Bécsben tehát újra kellett szervezni az utat. A továbbutazás vagy szárazföldön, kocsival történt, vagy különalku után volt lehetőség vízen tovább utazni, ha megegyeztek az úszó alkalmatosság és a személyzet tárgyában. Ilyenkor gyakorlatilag ki kellett fizetni az eredeti ulmi tulajdonosnak a beépített faanyag árát, és új személyzetet kellett bérelni. Tehát elsősorban a kereskedelmi teherforgalom volt az, amibe elvándorló őseink utasként belecsöppentek, az eredeti üzlettulajdonosokat további haszonnal gazdagítva." ( Botzheim István kutatásai és jegyzetei alapján)
" Az ulmi skatulyának csúfolt bárkák a 18. századdal kezdődően – a dunai németek százezreinek kivándorlásában játszottak szerepet. Ulm számára jövedelmező gazdasági ágazattá vált a kivándorlási hullám. A városi polgárok a kivándorlók esküvői tanúi, keresztszülei lettek, mivel csak családos emberek kaptak betelepülési engedélyt. Hajókat, tutajokat és "Ulmer Schachtel"-eket (ulmi skatulyákat) építettek számukra, azokon jutottak el Magyarországra. Ezeknek közepén egy kis építmény szolgált alvóhelyül és raktárul. A borzalmasan szűk helyen tehenek, lovak, csomagok közt szorongtak útban egy ismeretlen ország felé. A dal, a kivándorlók által gyakran énekelt, bizonyára lelket öntött beléjük:
Magyarország a leggazdagabb ország,ahol sok bor és gabona terem,
így mondták Günzburgban.
A hajók már készen állnak,
sok ott a marha, hal és szárnyas,
és napi járóföld a legelő,
aki most Magyarországra költözik,
aranykor virrad arra." (innen:http://www.danube-places.eu/images/katalog/ungarn%20schwaben%20katalog_dzm_INT_UNG.pdf)
Hét évvel ezelőtt, amikor szűk két órát töltöttünk Ulmban, kora reggel megállva Stuttgarti uticélunk előtt, még nem tudtam, hogy Strell őseim is itt szálltak vízre Magyarország felé "ulmi skatulyán". Az a rövid idő, amit a városban töltöttünk, emlékezetes maradt.
Néhány kép ízelítőül Ulmból: A város jelképe az "Ulmer Spatz", ulmi veréb. Legendája, hogy a bölcs veréb csőrében a szalmaszálat hosszában vitte, a mesterek a városkaput lebontva keresztben akarták a gerendát bevinni, aztán meglátták a verebet, tőle tanultak, így nem kellett a kaput lebontani, hogy a gerendát be tudják vinni...
Bölcs verebük számtalan helyen látható:
 |
| a híres ferde ház, ma hotel |
 |
| Városháza, egykor kereskedőház |
 |
| A homlokzaton a városok címerei, amelyekkel kereskedett Ulm, jobb oldalt fentről a negyedik: OFEN PEST |
 |
| Münster, ahol a kivándorlók házasodtak össze, mielőtt útrakeltek Magyarország felé |
Ideje tovább indulnunk, 8 óra elmúlt, Stuttgartban már várnak ránk
