Megérkezünk, a pénztárak előtt várakozunk, mivel még nem ért véget a felújítás, nem a bejáraton, a fogadócsarnokon át lépünk be a park területére, hanem a székelykapun át.
A fogadócsarnok felújítás alatt:
Várakozás a pénztár előtt, korán érkeztünk
Boldog emlékű Béla királyunk jegyzőjének halhatatlan műve 1200 körül keletkezett, s csak a 18. században került elő a bécsi udvari levéltárból. Ez az első írott forrásunk, melyben a Szer helységnév szerepel (Sceri alakban).
Az International Panorama Council (Nemzetközi Körkép Tanács) örökös tiszteletbeli elnöke a Feszty-körkép restaurálásával kapcsolatban többek között megemlítette, hogy annyi előkelőséget soha senki nem látott még négykézláb az országban, mint ő. Amikor ugyanis felemelték a képet, és már meg lehetett nézni, akkor csak négykézláb lehetett bemenni, nehogy a lesúlyozott vászon megsérüljön. A köztársasági elnöktől a püspökig mindenki négykézláb vonult be.
- 2015 nyarán nekünk már nem kellett négykézláb csodálni. Most, hogy itt állunk a Feszty-körkép előtt, ismét lenyűgöz. Lassan sétálunk körbe, úgy érezzük, mintha valóságosan is ott lennénk a honfoglalókkal a Vereckei-hágónál. A lengyel restaurátorok hatalmas munkáját köszönjük. Sajnos - bár több rövid film is van a körképről - igazán jó filmet nem találtam, ezzel megalkudtam: https://www.youtube.com/watch?v=ZEipMdzTHgc
Az épületben több kiállítás is látható, köztük a reneszánsz panoptikum Mátyás király udvarának életét ismerteti meg a látogatókkal:
A panteon gondolatilag átíveli a magyar nép 10 évszázadát - a honfoglalástól az 1848-49-es forradalom és szabadságharc leveréséig.
Az Árpád emlékművel szemben állva ebben a sorrendben sorakoznak a szobrok:
Géza fejedelem, Szent István, Aba Sámuel, I. András, I. Béla, Szent László, III. Béla, II. András,
IV. Béla, IV.(Kun) László. Majd a jobb oldalon Nagy Lajos, Luxemburgi Zsigmond, Hunyadi János, Hunyadi Mátyás, Báthory István, Bocskai István, II. Rákóczi Ferenc, gr. Batthyány Lajos,
gr. Széchenyi István és Kossuth Lajos.
Az emlékpark honlapjáról: "A Tisza árterének szélén, vélhetően a 12. században épült fel a magát Ond vezértől származtató Bor-Kalán nemzetség monostora. A többször átépített, valószínűleg bencés szerzetesi intézmény Kalán püspök és Anonymus korában az Alföld leggazdagabb, legnagyobb monostora volt. A templom belseje megfelelt az impozáns külsőnek, freskók, márványpadozat, ólomkeretes üvegablakok. Körülötte a középkor végére mezővárossá fejlődött a Szer nevű település. Virágzásának a török hódoltság alatt szakadt vége, és a 17. századra már "Puszta-Szerré" vált.
Göndöcs Benedek címzetes pusztaszeri apát, gyulai plébános és országgyűlési képviselő, valamint Rómer Flóris, korának neves régésze kezdte el a szeri monostor romjainak feltárását. Göndöcs már 1882-ben javaslatot terjesztett a kormány elé: állítsák helyre a romokat, létesüljön egy emlékpark és egy emlékkápolna e helyen. "S méltó és hazafias kötelességünk is, hogy minden jó magyar hazafi előtt szent és áldott legyen őseink első nemzetgyűlésének, alkotmányunk bölcsőjének helye: Pusztaszer."
Annyi mindent meg kéne még nézni, de kutyameleg van, így csak néhány kép kedvcsinálónak:
Aki idáig követte beszámolómat, kérem olvassa el az alábbiakat, igen érdekes:
Honfoglaló őseinkről :
Az Árpád emlékművel szemben állva ebben a sorrendben sorakoznak a szobrok:
Géza fejedelem, Szent István, Aba Sámuel, I. András, I. Béla, Szent László, III. Béla, II. András,
IV. Béla, IV.(Kun) László. Majd a jobb oldalon Nagy Lajos, Luxemburgi Zsigmond, Hunyadi János, Hunyadi Mátyás, Báthory István, Bocskai István, II. Rákóczi Ferenc, gr. Batthyány Lajos,
gr. Széchenyi István és Kossuth Lajos.
A tér centrumában az Aranybulla emlék látható, amely alatt egy acél trezorban az avató ünnepségen résztvevő megyék vezetői helyezték el a jövőnek szóló üzeneteiket.
Közelében a monostor romkertje:
Oszlopszobor másolatok a nyugati falon:
Göndöcs Benedek címzetes pusztaszeri apát, gyulai plébános és országgyűlési képviselő, valamint Rómer Flóris, korának neves régésze kezdte el a szeri monostor romjainak feltárását. Göndöcs már 1882-ben javaslatot terjesztett a kormány elé: állítsák helyre a romokat, létesüljön egy emlékpark és egy emlékkápolna e helyen. "S méltó és hazafias kötelességünk is, hogy minden jó magyar hazafi előtt szent és áldott legyen őseink első nemzetgyűlésének, alkotmányunk bölcsőjének helye: Pusztaszer."
A monostor utolsó, még álló északi falmaradványa az ötvenes években pusztult el,
a megszálló szovjet katonák lőgyakorlata közben. 1930-ban még állt (sulinet oldaláról vett kép)
A dombtetőn kun házaspár szobra:
Sétálunk odébb, meglátom régi kedvencemet, a munkába görnyedő házaspár szobrát:
 |
| Melocco Miklós alkotása: Földműves emlékmű |
Kár, hogy csak nehezen lehet kibogarászni az elmosódó feliratot a hatalmas gőzmobil tábláján (hátsó kereke teteje embermagasságú)
Falumúzeum: tanyasi iskola a huszadik század harmincas éveiben:
Tanterem:
Falitábla nevelő célzattal:
Tanyasi iskola udvara:
Turul a vármegyék címereivel Matl Péter alkotása:
Egy kedves asszony, aki a falumúzeum házait tartja rendben:
és egy másik kedves fiatalasszony, a gyomokat ritkítja a hőségben:
Elcsigázva a jurta belsejében:
Honfoglaló őseinkről :
"Ismételten fel kell tenni a kérdést, Szer monostorának, illetve a helynek lehetett-e bármi köze Anonymus történetéhez, illetve a honfoglalás befejezéséhez, van-e közvetett vagy közvetlen bizonyítékunk arra, hogy e nevezetes helyen valóban történt olyan esemény, mely a közvetlen utókor számára is emlékezetes volt. 895 kora őszén a Keleti-Kárpátok szorosain és hágóin több százezer ember és közel egymillió állat özönlött be Erdélybe és a Beregi síkságra. Az időpontot Pauler Gyula és tudós társaí határozták meg, a bolgár-bizánci háború és egy Bizáncban megfigyelt napfogyatkozás nyomán, melynek naptári évét a csillagászok pontosan kiszámították. Nem ismeretlen területre jöttek - ellentétben a korábbi közhiedelemmel - és nem is egyszerűen menekültek, hanem valószínűleg egy már korábban is tervezett hadjárat befejezéséről volt szó. A portyázó magyar csapatok 862-ben jelentek meg a morvák szövetségeseiként, 881-ben a híradások szerint már Bécs alatt harcoltak. 892-ben Arnulf szövetségeseként Szvatopluk ellen fordultak, vagyis ebben az időszakban már valószínűleg a Dunáig ellenőrizték a vidéket. Az is lehet, hogy egyes csapategységeik ekkortól a Felső-Tiszavidéken táboroztak. Árpád és csapatai tehát egy előre gondosan felderített területre érkeztek, a 894-ben kitört bolgár-bizánci konfliktus, majd a részben őrizetlenül hátrahagyottakat ért besenyő támadás után. Nem tudjuk, mekkora lehetett a veszteségük, ám későbbi győztes hadjárataik és a korai kalandozások sikere annak feltételezésére ösztönöz, hogy e veszteségeket ne becsüljük túl.
Mindmáig vitatott az a kérdés, hogy a törzsszövetség valójában hány lelket jelentett. A becslések és számítások igen széles határérték, a néhány ezer és a félmillió között mozognak. A számításokhoz arab utazók leírásai adják az alapot, akik szerint a fejedelem kíséretét 20 ezer lovas, azaz két tömény harcos jelentette. Ez egyben azt is jelzi, hogy a sereg tizedekre, századokra és tízezres egységre, azaz töményre tagozódott (innen származik töménytelen szavunk, ami eredetileg azt jelenti, hogy több mint tízezer). A bevonuló magyarság lélekszámát fölbecsülő tudósok ebből a 20 ezer harcosból indultak ki részint feltételezve, hogy hozzátartozóik, valamint a mesteremberek, a köznép lélekszáma bizonyos szorzót jelent, s ennek alapján 4-500 ezerre becsülhetjük a betelepülők létszámát. Más vélemény szerint a 20 ezres szám egyúttal az összes hadrafogható férfi fegyverforgatót jelentette, ebben az esetben a szorzó becsült értéke hat, azaz a honfoglaló magyarság lélekszáma 120 ezer körülire tehető. Minden becslés feltétele az arab leírások hitelessége. Ha ugyanis csupán toposzról van szó, a 20 ezer lélek csak relatív nagyságrendet jelent. Magunk az első létszámbecslés mellett törünk szívesebben lándzsát. A korabeli források ugyanis arról tanúskodnak, hogy a magyarok hadserege rendkívül fegyelmezett és jól begyakorlott sereg volt.
A kortárs bizánci császár Bölcs Leó így ír:
A harcban nem, mint a rómaiak, három hadosztályban állnak csatarendbe, hanem különböző ezredekben, tömören összekötve egymással az ezredeket, melyeket csak kis közök választanak el, hogy egyetlen csatasornak látszódjanak. A derékhadon kívül van tartalékerejük, melyet kiküldenek tőrbe csalni azokat, akik elővigyázatlanul állnak fel velük szemben, vagy pedig szorongatott csapatrész megsegítésére tartogatnak. Málhájuk a csatasor mögött a közelben van, a csatasortól jobbra vagy balra egy vagy két mérföldnyire, s csekély őrséget is hagynak vele.
Gyakran egy kötélre vévén a felesleges lovakat, hátul, azaz a csatasor mögött annak védelmére helyezik el. A harcvonal rendjeinek mélységét, azaz a sorokat nem egyformán alakítják, inkább a mélységre fordítván gondot, hogy a harcvonal vastag legyen, és az arcvonalat egyenletessé és tömörré teszik. Jobbára a távolharcban, a lesben állásban, az ellenség bekerítésében, a színlelt meghátrálásban és visszafordulásban és a szétszóródó harci alakulatokban lelik kedvüket.
Maszudi arab történetíró így ír 934-ben a magyaroknak és a besenyőknek a bizánciak és a bolgárok ellen vívott csatájáról:
Mikor megvirradt, a besenyőkirály sok lovasosztagot rendelt a jobb szárny mellé, mindegyik osztag 1000 lovast számlált, ugyanígy a bal szárny mellé is. Mikor aztán felsorakoztak a csatasorok, a jobb szárny lovasosztagai a bizánciak derékhadára törtek, és nyílzáport zúdítottak rá, miközben átmentek a bal szárnyra. A bal szárny lovasosztagai is felvonultak, és nyílzáport zúdítottak a bizánciak derékhadára, miközben odáig jutottak, ahonnan a jobb szárny lovasosztagai kiindultak. A nyilazás így állandóan folyt, a lovasosztagok pedig forogtak, mint a malomkerék.
Végezetül a híres Sankt Gallen-i kalandot kell említenem:
a szemtanú leírja, hogy a mulató magyarok dalolásuk és hadi játékaik közepette kürtszó hallatára felhagytak a mulatozással és azonnal a férfiak gyorsan kifelé sietnek, ki hogy tud, és ahogy szoktatva voltak, előbb sem mint hinné az ember harcra készen csatasorba álltak. Amint szoktatva voltak. Itt egyértelműen begyakorlott hadmozdulatokról van szó, s itt kell visszatérnünk egyik előadásunk furcsának tűnő címére. Akár a színlelt támadás, akár az ellenfél hadrendje előtt keresztben mozgó alakulatok, a szorosan egymás mellett vágtató és nyilazó több ezer lovas, csak akkor tudott sikeresen győzelemre vinni egy hadműveletet, ha kürtszóra és más jelekre jól begyakorolt, éveken át besulykolt hadmozdulatokat tudtak végrehajtani. Gondoljuk el, frontálisan vágtató ezer lovas, esetleg több lépcsőben, egyszerre fordul meg. Csak néhány tévessze el a mozdulatot, legyen hosszabb a ló féktávolsága a megköveteltnél, máris felbomlik a hadrend, egymást legázolva keverednek össze a támadó oszlopok, a fölbukott lovak, és lovasaik az ellenség könnyű prédájává válnak. Ezek a támadások megfordulások, megfutamodások, villámgyors összehangolt akciókat követeltek. Általánosan elfogadott becslés szerint honfoglaló elődeink, az akkor legkorszerűbbnek számító reflexíjakból nyilaikat 70-100 méter távolságra tudták szórni. A hagyományos íjak 40-50 méterre hordtak, azaz a támadóknak mintegy 50 méternyi vágta után kellett megfordulni, ez alatt az idő alatt kellett nyilaikat kilőni. Minderre, amennyiben lovaik 36 km-es sebességgel vágtattak, 5 másodperc állt rendelkezésükre.
Joggal lehet megkérdezni, honnan e becslés, hiszen valóban nem tudhatjuk, poroszkálva, ügetve, vagy vágtában támadtak-e, álló avagy mozgó ellenséggel kerültek szembe, egy vagy több nyilat lőttek ki a rendelkezésükre álló idő alatt, közelebb férkőztek-e az ellenséghez, mint azok fegyvereinek hatótávolsága, vagy bölcsen távol maradtak a támadókat fogadó nyílzáportól. A három forrásadat elemzése meggyőzhet bennünket arról, hogy a katonai kíséret mai szóval élve professzionista, hivatásos katonákból állott, soraik között nem lehettek „utcáról bejött fegyveresek", hiszen minden egyes egyéni és katonai egységbe fogott mozdulatot jó előre be kellett gyakorolniuk, így azután bővebb lélekszámban kell gondolkoznunk, mint a felvetett második lehetőség feltételezte. Gondoljunk csak a mesteremberek vélt lélekszámára, hiszen e hadseregnek más számítások szerint mintegy 20 tonna vasra volt szüksége a fegyverekhez és lószerszámokhoz. Ugyan hány kovács kellett ahhoz, hogy a seregnek a tegezben tartott mintegy 200-250 ezer nyílhegyét elkészítse? Egy-egy hadjárat során ezeknek többszörösére volt szükség, így bizonyos hadtápra is gondolhatunk, melyekről érintőlegesen írott forrásaink is beszámolnak. A sereg belső tagozódását a sírmellékletek is jelzik, hiszen eddig összesen 139 szablya, 101 kard és bizonytalan adatokkal kiegészítve összesen 277 darab ilyen szálfegyver került elő a várt több ezer helyett. Lándzsát mindössze ötöt találtunk hitelesen, fokost és baltát pedig 58-at. A főtiszteket jelző tarsoly eddig előkerült darabja mindössze 25. Ez azt jelenti, hogy a sírokba mellékletként a szálfegyverek katonai rangjuknak megfelelően kerülhettek. Azaz nem csak az övük veretett, hanem a halottaikkal eltemetett fegyverek is jelzik a társadalom különböző rétegeinek alá- s fölérendeltségét. Az eddigiek során még nem beszéltünk a köznép fegyverzetéről, amelynek mennyiségét nem is tudjuk kiszámítani, de amelynek darabszáma megsokszorozhatja a korábban feltételezett kézművesek lélekszámát, hiszen gondoljuk el, hány ezer nyeregre, kantárra, íjra és nyílvesszőre volt szüksége a honfoglaló magyarságnak.
Elméletileg a honfoglalás és Géza kora közötti időszakban négy generációnyi, azaz nyolcvanezer harcosnak ástak sírgödröt. Ha ezek mind egyenrangúak lettek volna, akkor az előbb említett fegyverzet sokszorosa bukkant volna föl eddig is. Mi régészek is szinte közhelyként emlegetjük a honfoglaló magyarok lovas temetkezésének szokását, azonban a ló sem járt ki mindenkinek a másvilági útra. Az algyői temető tanúsága szerint a lovas sírok száma 10%, a különösen gazdag karosi temetőkben pedig 40-50%-ra tehető a lovas sírok száma. Azt nem tételezhetjük fel, hogy nem volt elég lovuk ahhoz, hogy a hiedelmeik szerinti végtisztességet megadják, azaz a másvilági útra olyan sírmellékleteket adjanak, melyet földi életében az eltemetett kiérdemelt. Ezen adatok szerint azonban bizonyosak lehetünk abban, hogy a ló és a különböző típusú fegyver a földi közösségben elfoglalt helyének megfelelő szinten járhatott. Bizonyára voltak rabszolgáik is a honfoglalóknak, de a társadalom egészét szabadnak kell tekinteni, melyben elméletileg egyforma jogok jutottak mindenkinek, nem úgy, mint az István uralkodása alatt kialakuló feudális államban. Súlyos elméleti és gyakorlati hiba lenne csak a veretes vagy tarsolyos mellékletűeket sorolni a honfoglalók sírjai közé, hiszen előbbi érvelésünk alapján bizonyára voltak melléklet nélküli temetkezések is, e lelkek azonban ugyancsak a honfoglaló magyarság számarányát gyarapítják.
Feltételezhető, hogy a Dunántúl és a Felvidék megszállása 899-ben befejeződött, hiszen a 900. évi itáliai hadjárat után a sereg már Pannoniába „hazatér". Ez azt jelenti, hogy idigra befejeződött a Kárpát-medence megszállása. 900 őszén az Enns folyó vidékét dúlják a magyar csapatok, ekkor erősítették meg a bajorok a torkolatnál fekvő Ennsburg várát. 902-ben megsemmisítették a morva fejedelemséget, azaz lényegileg 900-ra elérték az „Óperenciát" (Oberenns). Valószínűleg ez nem azt jelentette, hogy e területet megszállva tartották, hanem nyugati gyepűként katonai fennhatóságuk alá vonták az Őrségtől az Enns folyó partjáig nyúló vidéket.
Mint láttuk, a honfoglalás közel 5 esztendőt felölelő folyamat volt, s a szerteágazó hadjáratok vezetésének, központi irányításának valószínűleg több „harcálláspontja" lehetett. Ezek közül talán egyik volt az egykori Szer területén, pontosabban valahol a Körös és Maros-torok között, mely terület gyakorlatilag közel esik a Kárpát-medence geográfiai központjához, ám egyúttal a tiszántúli nagy síkság egyik központja is. Lehetséges tehát, hogy Anonymus tudósítása saját korának megfelelően országgyűlésről beszél, mindamellett a honfoglalás hadműveleteinek lezárását is jelenti a szeri gyűlés. így tehát magam arra a feltételezésre jutottam, hogy az anonymusi leírás a szerteágazó hadműveletek innen történt irányításáról és esetleg lezárásáról szól."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése