2013. máj. 7.

Somoskő, Hollókő

Április végére beköszöntött a nyár! Kirándulás Somoskő várához, ahol még sosem jártunk. A falu, Somoskő végéig kocsival, onnan a várhoz rövid sétával, Magyarországot elhagyva jutunk. A falu még Magyarországon, a kőhajításnyira lévő vár már Szlovákiában. Pénteken délelőtt csak egy szlovák kisiskolás csoporttal találkozunk.
 Bazaltömlés a somoskői vár mellett:


 


Határkövek:

Emlékpark :

Dr. Krepuska Géza a polihisztor orvosprofesszor nem foglalkozott politikával, mégis egy fontos esemény fűződik a nevéhez: az egyetlen Magyarország javára megítélt határrevízió Trianon után, 1924-ben. Az Antant-delegáció angolt tisztje gyógyíthatatlan fülbetegségben szenvedett, akit Krepuska megoperált. A sikeres műtét után hálából, az angol tiszt közbenjárására két színmagyar település (Somoskő és Somoskőújfalu) visszakerült Magyarországhoz, Somoskő vára azonban továbbra is a túloldalon maradt.
A sokoldalú Krepuska Géza életéről nemrégiben könyv is jelent meg.
Innen is sokat megtudhatunk a kisgyermekként édesanyját elvesztő szorgalmas kisdiák, majd hogy tanulmányait folytathassa, magántanítványokkal foglalkozó, a kőzetek, a szőlészet iránt is elkötelezett tudós kilencgyermekes professzor érdekes életéről: http://hu.wikipedia.org/wiki/Krepuska_G%C3%A9za
Millenniumi emlék kopjafa:


Az aradi vértanúk és Batthyány Lajos emlékére:
 A felújított Petőfi-kunyhó:
A Petőfi-kunyhó földes padlójú belseje:
 Somoskő várából a táj:
 Somoskő várából balra a távolban látszik Salgó vára, ahová a hőség miatt már nem másztunk fel...
Útban a somoskői várba:
 Mély kútba tekintek...
A hőségtől kicsit elcsigázva indultunk a hazánkban elsőként világörökségi rangot kapott Hollókő ófaluba. Az út szélén a holló fogad, Párkányi Raab Péter alkotása:
  Péntek délután kihalt a falu, a Vár Étteremben is csak mi ebédeltünk, de nagyon finomat. A várhoz ugyan még felsétáltunk, de be már nem mentünk, egy régi várlátogatás emlékével most megelégedtünk és útnak eredtünk hazafelé
 Hollókő ófalu házai:

 Hollókő vára:



1 megjegyzés:

Hajni írta...

Nagyon szép emlékek ! Köszönöm, hogy olvashattam !