Szatmár-Bereg Szilvaút és azon is túl a Vereckei hágóig...

Szabolcsi jonatán almát eszünk amikor ezeket a sorokat írom, sajnálom, hogy nem vettünk néhány kilót a cipekedéstől félve, így az ajándékba kapott egy-egy szem almát rágcsáljuk...
A KÉPEKRE KATTINTVA KINAGYÍTVA LÁTHATÓAK!
10 éves és egyre népszerűbb a Kelet-Magyarország kincseit bemutató rendezvénysorozat.

Még nem egészen szeptember végén, gyönyörű időben Máriapócs első állomásunk, a bazilika minor rangot kapott kegytemploma híres búcsújáróhely.

Ady Endre: A PÓCSI MÁRIA (részlet)
"Ma Máriától jönnek a szivek,
Ma Mária-kép minden durva lábnyom.
Szivemben sír a pócsi Mária
Egy őszies, emlékes délutánon.

»Óh, Mária« - mindig új-új csapat
Énekel a poros, tarlott mezőkön,
Ezek hozzák magukkal a hitet
S porfelhőben fölöttük ez a nő jön.

Óh, Mária, Pócson is lakozó
Regina Vitae és maga az Élet,
Itt, Érmindszenten, útra készülőn,
Ma, csúf napomon, Veled hadd beszélek.

Egy idő óta megnőtt a szivem
S a szép bűnöktől keservesen tiszta
S most hirtelen csak Tégedet keres
Egy szüzetlen és bűnös kálvinista."

A kegykép első csodás könnyezésének emléke:
Tréfás szemrehányás Palócföldről: "szűz Mária ércsünk szót, kértünk esőt oszt nem vót"
A hónapok óta tartó szárazság ellenére az útbaeső falvak utcái virágosak, gondozottak, az utak mentén almáskertek, még tart az almaszüret.
-Nyírbátoron átutazva megállunk a református templomot megnézni, gyönyörűen felújították nemrégiben, újra megcsodálom hálóboltozatos mennyezetét és az egykor élt erdélyi ácsmestereket dicsérő tetőszerkezetet közelről. A padlásra modern liften megyünk, a sportosabbak acéllépcsőn kaptatnak fel.
A harangtorony előtt Tinódi Lantos Sebestyén szobra







Reneszánsz márvány ülőfülke

Mátészalka, Trianon után a megye központja egy ideig, ma 20% cigány és a "cigánykirály" is itt lakik, most csak átrobogunk a városon, miközben kamaszkorunk emlékeiből felidézzük a tréfás "Mátészalka gyászba van..." kezdetű dalt - Győrtelek, holt Szamos,
Tunyogmatolcs ahol van egy 300 éves fűzfa, a falu ihlette Petőfit a Falu végén kurta kocsma c. versére - Fehérgyarmat honfoglalás kori település, itt tudjuk meg, hogy az 1970-es árvíz 43 falut öntött el - Penyige, a szabadságharc után lefogásáig itt lakott Leöwey Klára, mai nevezetessége a "penyigei kék" szilva, "nemtudom" szilvaként említik a környékbeli falvak. Szilvalekvárjuk híresen finom. aszaltszilvájukból én is veszek. Túristvándi malom az öreg Túr partján

Ahol hosszabban elidőzünk, Szatmárcseke, nemzeti emlékhelyünk. Itt a Kölcsey mauzóleumnál tisztelgünk a híres csónak alakú fejfás temetőben, örömmel állapítjuk meg, hogy a községnek még a cigányok lakta részén is nyírott a fű, az árkok tiszták, minden ház eleje virágos, a polgármesternek köszönhetően, pedig napjainkban már 25% a cigány lakosság...



Nagyar községen át a Tisza mentén, "ott, hol a kis Túr siet beléje...", a község lakossága 750 fő, Kisar, ahol az ősi almát, diót, szilvát 60 hektáros területen termelik, szép parkosított falu, kopjafás utcajelző táblák, napjainkban 20 % cigány lakossal.
A 230 lakosú Tivadar Tisza-hídján át a beregi Tiszahátra. - Gulács középkori falu - Jánd üdülőfalu, a házak előtt kispad, dünnyögöm: Kiültek a vénasszonyok a padra...pedig kevesen, és vénemberek is üldögélnek.
A 2001-es tavaszi nagy árvíz idején a Kraszna, a Szamos, a Tisza egyszerre áradt meg, hatalmas pusztítást okozva, amerre kiáradt, a házakat mind elmosta. Óriási összefogással, kalákában végzett munkával valósult meg az újjáépítés állami beruházással. Az új házak sora igazán szép látvány, ez nem utolsó sorban az egységes építészeti koncepciónak, Makovecz Imre építész csapatának köszönhető. Kis szünetet tartok, nézem a híradót, bemondják, hogy elhunyt Makovecz Imre, megdöbbent.
( minden új ház eredetileg fehér volt...)
Az elárasztott településeken árvízi emlékművet avattak.
Gergelyiugornya Vásárosnaményhoz csatolva, határában az árvízi emlékmű: öregasszony báránykáját ölelve áll a dombon az ellenfényben.
és egy kis javítással a bárányka is felismerhető
Kirándulásunk első napján kényelmes szállásunk vár, bőséges vacsora.
Másnap kora reggel indulás a beregsurányi határátkelőhöz, a beregszászi szőlőhegy mellett haladunk, most még csak elmegyünk Tákos és Csaroda mellett.
Nem győzünk csodálkozni a magyar vámellenőrök viselkedésén, a határon 3/4 8-kor csak cigarettáznak, várunk, 8 óra 5 perckor feljön az egyik fiatal tiszt köszönés nélkül, ráköszönök, válasz nincs, összeszedi az útleveleket, elviszi. A buszból látjuk, hogy üldögélnek, játszanak a kutyával, előttünk senki, utánunk nő a sor, 8 óra 50 perckor kilépünk, a túloldali ukrajnai magyar mosolygós, köszön, örülünk, korán. Az elvitt útlevelünk az irodaépületben várakozik, mi negyvenen a buszban... Vámvizsgálat, retro érzés, 3/4 10-kor átlépünk! Nagyon lehangoló Beregszász Végardó, elhanyagolt település az egykori Ugocsa vármegye területén, a látványt enyhíti a sok-sok diófa, és a házak udvarán a szőlőlugas. Nem számoltuk hány, de lépten-nyomon benzinkút. A beregszászi járásban 50%, Gát közel háromezer lakosának 90%-a magyar. Kovács Vilmos a község szülötte Holnap is élünk címmel elsőként írt Kárpátalja szovjet megszállásáról, a magyarság 1945-ös deportálásáról, a gulagról.
Beregszászon csak átutazunk.
A munkácsi járásba átlépve már kevés magyar, Dercen falu, majd Szolyva felé sok üres, egykori orosz laktanya, a Latorca partján felfelé Galambos falu, ahol már csak 5-6 magyar család él.
Döcögünk Munkács felé, a városba érve a Zrínyi Ilona utca sarkán kiszállunk a buszból, sétálunk, nézelődünk.
A XX. század elején épült szép szecessziós városháza, balra látszik egy kicsit a képen a Csillag Szálló, melyben Munkácsy Mihály, Jókai Mór, Laborfalvy Róza is ebédelt, s Feszty Árpád is itt szállt meg, innen szekerezett ki a volóci tájra, hogy vázlatokat készítsen A magyarok bejövetele című körképéhez.

Beóvatoskodunk a szálló földszinti halljába, ilyen szép szecessziós üvegablaka van:
A tér túloldalán az egykori, közadakozásból épült magyar színház, napjainkban ukrán, magyar nyelvű színielőadásokat évente egy-két alkalommal láthat a város magyar lakossága, a beregszászi Illyés Gyula színház vendégjátékát.
Napjainkban tizenötezer magyar él a majdnem százezres városban.



Kéményseprőt látok, szerencsét találok - mondtuk gyerekkorunkban, most a munkácsi kéményseprőn mosolygunk...


Szóba elegyedek az épület vakolatát javítgató férfival, a ház földszintjén a KMKSZ és az első magyar kárpátaljai könyvtár működik. Mire hazaérünk, már megérkezett üzenete gyöngyvirágcsokor képével, megtudom azt is, hogy nem a könyvtár dolgozója, hosszú ideig fűteni járt téli reggeleken a könyvtárba, hogy mielőtt jönnek a könyvtárosok és az olvasók, ne farkasordító hideg várja őket.
Megtudom, hogy először bronztábla volt az épület falán, majd amikor az eltűnt, márványtábla, végül a műanyag, azt már nem vitte el senki...Az előző táblák rögzítésének helye jól látszik a falon.
Munkács belvárosának legnevezetesebb épülete a Rákócziak 17. századi városi kastélya ma Munkácsy Mihály nevét viselő képzőművészeti iskola
szemben a téren emlékfal, Matl Péter munkácsi művész alkotása, a vár története bronztáblákon:





valamint a sztálini terror munkácsi áldozatainak emlékfala

A Rákócziak kastélyával szemben:

A várba is felkaptatunk

A várbörtön, ahol Kazinczy Ferenc is raboskodott
Zrínyi Ilona és II. Rákóczi Ferenc

Alattunk a város a Latorca két partján

A vár alján búcsúzunk Munkácstól

A moszkvai olimpiára épített úton robogunk tovább Szolyva felé.
1989-ig említeni sem lehetett, hogy 1944. november közepén Kárpátalja magyar és német férfilakosságát, mintegy negyvenezer főt, összegyűjtve Szolyvára "málenykij robot" címén továbbszállították kényszermunkára szibériai bányákba, akik a kitörő tífuszjárványban nem haltak meg. A mai emlékpark helyén, amikor benzinkút építéséhez ásni kezdtek, emberi csontokat találtak, ezért kissé távolabb építették meg a benzinkutat.
A MAGYAR SIRATÓFAL
a márványtáblákon községenként feltüntetve az elhurcolt áldozatok névsora



Az emlékfal előtt elhelyezzük vörös rózsacsokrunkat, a kis kápolna harangját megkondítjuk, így tisztelgünk az áldozatok emléke előtt.
Verecke felé zötyögünk az úton falvakon, patakokon át, Vezérszállásnál őszi kikericsmezőben gyönyörködünk, másutt a mezőn szénát gyűjtenek, gazt égetnek
Alsóverecke, majd Verebes az utolsó falu az ezeréves úton, gerendaházak, kátyúk, itt már tényleg csak lépésben haladunk, de még sikerül felérnünk naplemente előtt.
Számtalan hajtűkanyar után a hágón vagyunk. Első pillantásunk a félbehagyott és pusztulófélben lévő szállodára esik.
Honfoglalási emlékművünk 4 méter magas középső kőoszlopa egy közeli falu szovjet hősi emlékműve lett, a talapzat pedig a helyén maradva ukrán emlékmű részévé vált, a Trianonig lengyel-magyar határon...
Azt nem volt kedvem lefényképezni...

Az egykori kőoszlop felirata volt:

"Honfi e bércormon,szíved hevesebb dobogása jelzi,
Hogy ősi honod drága határa ez itt.
Itt hangzott egykoron riadó, csatakürtje Lehelnek.
Nagy Rákóczink itt hullata búcsú könnyűt.
Szent kegyelet tüze gyúl itt minden csipkebokorban
Oldozd meg saruid: Szent hely ez itt, ahol állasz."
(Kóródi Sándor verse)

Tovább menve mintegy hétszáz méterre, egy tisztáson álló mai szintén hányatott sorsú honfoglalási emlékművünknél elhelyezzük piros rózsacsokrunkat, körbeálljuk, megfogjuk egymás kezét és elénekeljük a HIMNUSZT.
Szélsőséges ukrán csoport rendszeresen meggyalázza, megrongálja az emlékművet, ottjártunk idején már és még hiányos a megbontott két alsó tömb.



Kovács Sándor: Vereckei hágó című könyvében dolgozza fel a hágó történetét.
Néhány percig gyönyörködünk a Kárpátok elénk táruló szépségében, majd nekivág buszunk a nyaktörő kátyús hajtűkanyarokból álló szerpentinnek lefelé már sötétedőben. 3/4 9-kor érünk a határra, valamivel hamarabb átengednek mint reggel, de előtte kiszállítottak mindenkit a buszból, átvilágították, nem viszünk-e potyautast.
Harmadik nap utunk Szatmárnémetibe vezet, gondtalanul keltünk át Romániába útlevélellenőrzés után, a város lakosainak 25%-a még magyar.
A képen háttérben a tűztorony, elől Hám János vértanú püspök szobra

Az egykori Hungária szálló szecessziós Zsolnay kerámiával díszítve

1901-es évszám művészi megjelenítése

Kissé jobbra fordítjuk tekintetünket és máris gyönyörködhetünk:
Rövid séta után tovább, Sárközújlak (Livoda) 7 ezer lakos 50%-a magyar, a lepusztult Vécsey kastély elvadult 81 hektáros kertje mellett haladunk,az Avas hegységen át a Tisza völgyébe a Túr forrásvidékén a Huta hágón át. Gyönyörködünk a természetben, aztán tátott szájjal bámuljuk Avasújváros, Vámfalu, Avasfelsőfalu minden képzeleten túli összevissza proccos épületeit, ezekben nem laknak, hanem a házak mögötti régi kis házikóban élnek, akik éppen otthon vannak. Mivel fényképezőgépem lemerült, a világháló segítségével mutatom meg, hogy a nyugaton dolgozó román építőmunkások milyen házakat építenek:


A Huta hágón át Máramaros megyébe, Kistécső után Pálosremete (Remeti), majd a szaploncai "vidám temető", ahol a sírfeliratokat sajnos nem tudjuk elolvasni, ám a fejfák képei is sokat mondóak:

A háttérben bővítik az ortodox templomot

Máramarossziget felé: itt ömlik a Mára a Tiszába, egykor Magyarország fa- és sóipari központja volt. A Gutin hegységbe a Gutin hágón át, számtalan hajtűkanyar, bezárt bányák sora, Felsőbánya, majd Nagybánya, ahol hirtelen elénk tárul a lepusztult emeletes panelházak sora előtt lődörgő cigányok csoportja. A belvárosba nem tudtunk bejutni, valamilyen népünnepély miatt óriási dugó volt, utána Katalin község Telekiek birtoka volt egykor, színmagyar község, már az 1300-as években említik. Megérkezünk Koltóra, ahol a kastélyban Petőfi ifjú feleségével mézesheteit töltötte Teleki Sándor vendégeként.




Távolban a bérci tetőt még nem lepi hó...

A kedves fiatal gondnoknő meséli a koltói kastélyban, hogy míg a Teleki kastély melletti magyar iskolában 110 gyerek tanul, egy első osztály indult az idén 11 gyerekkel, addig a cigány iskolában 4 osztály, 20-20 fővel. A magyar fiúk nemigen nősülnek, sok az agglegény, de a családos magyaroknak is 1-2 gyereke van csak az 1300 lakosú községben...
Este, hazafelé már fáradtan, szerencsére a határon viszonylag gyorsan átjutunk, száguld buszunk, Vásárosnaményban szállásunkon jól bevacsorázunk, mint minden este, még a desszertet is megesszük, de úgy alszunk, mint a bunda!
Kirándulásunk negyedik napját a beregi Tiszaháton töltjük. Felejthetetlen élményünk. A 382 lakosú Tákos, nevezetes református temploma, a sárból és fából épített "mezítlábas Notre Dame", a templomban Erzsike néni előadása

a sok szép keresztszemes hímzés, amit az asszonyok készítenek, a kedves és szorgalmas emberek. Az egyik ház előtt álló kézimunkáit áruló asszony meséli, hogy népdalkörük is van, megkérdezem, miket énekelnek, mire rákezdte, mi is csatlakoztunk hozzá: Nincs szebb madár, nincs szebb madár a fecskénél, kistákosi, kistákosi menyecskénél...
Tákosi templom harangtornya
Mennyezeti fakazetták


Ez a kis ház is a 2001-es árvíz után épült
Csaroda 1552-ig katolikus, ma 560 fő református lakja,

templomában a mosolygós szentek 13.sz-i freskómaradvány
Freskómaradvány
Faluvégi kis műemlékház
Tarpa olyan sík, mint a többi tiszaháti falu, ám van egy 154 m magas hegy is itt, a "tarpai nagy hegy", egy olyan magaslat, ahová árvíz idején felvitték az állatokat, temploma Bereg legnagyobb temploma, mégis azt írta róla Petőfi: "Távolba látni kis falucska tornyát" déli kapuja egy darab fából faragva
Freskó a 14. századból, a "kurucok kincse"

Tarpai kígyórétest, aszalt almát és szilvát eszegetünk, miközben pálinkát kóstolunk: először 3 éves almapálinka jonatán almából, majd Vilmos körte, harmadikként birs, negyedik a szatmári szilvapálinka, végül a legerősebb a kisüsti szilva.
A pálinkalovagok felvonulását nézzük, kóstoljuk a híres beregi töltött káposztát, még búcsúzóul megkapjuk névre szóló oklevelünket a Szatmár-Beregi szilvaút teljesítéséről és indulunk haza, ki-ki pénztárcája és cipekedő képessége szerint megrakodva almával, szilvapálinkával, lekvárokkal, aszalt almával és szilvával és nem utolsó sorban gyönyörű keresztszemes hímzésekkel. Egy Tákos feliratú kis tűpárnát én is veszek emlékbe.
Hazafelé a Tisza Polgárnál