2011. aug. 20.

Szekszárd és Gemenc, két emlékezetes nap képes krónikája

Szent István királyunk ünnepén hőségben, behúzott függönyök mögött félhomályban rovom a következő sorokat:
Szekszárdra régóta vágytunk, mikor menjünk, ha nem a legnagyobb augusztusi kánikulában? Amit a kánikulában volt erőnk megnézni, arról számolok be, tudva, hogy sokkal több a látnivaló!

I. Béla királyunk, 1016-ban Szekszárdnak városi rangot ad, szobra a róla elnevezett téren Lessenyey Márta alkotása:



A Garay téren kezdtük a városnéző sétát, a költő Garay János szobra előtt, a téren az 1893-ban emelt "SZEGSZÁRD SZÁLLÓ" homlokzatán is látható, címerként több helyen is használják a motívumot: a város védőszentje szent László, Mária oltalmába ajánlja a várost. Kiegészítésül: a SZOBORLAP oldalról vettem a címer közeli képét:





Hazánkban itt található az egyetlen német nyelvű szinház:



A térről kitekintve az impozáns Augusz házon akad meg tekintetünk, ahol több alkalommal járt Liszt Ferenc is, ma zeneiskolaként hasznosítják az épületet.



Szekszárd már 1015-ben szerepel szent Istvánnak a pécsváradi apátságot alapító levelében, monostorát I. Béla királyunk építtette, neki a kereszténység megszilárdítását köszönhetjük. A monostor, Béla királyunk temetkezési helye is volt, feltárt romjai a tatarozás alatt álló Vármegyeháza udvarán most nem látogathatók.
A Vármegyeháza melletti parkban áll az első önként adózó magyar nemes, a jobbágyszabadító Bezerédj István szobra, felirata:
" Örök igazság volt a jelszavad
Jóság és hűség voltál te magad
S hazát, népet, mosolygó gyermeket
Nálad jobban senki sem szeretett"

A szobor hátoldalán:

A város szíve a Béla tér, itt áll Közép-Európa legnagyobb egyhajós temploma, ahová nem jutottunk be, ottjártunk idején zárva volt.



Tíz éve áll a város védőszentjének, szent Lászlónak, Béla királyunk fiának a KÉPES KRÓNIKA szent László legendája P betűbe foglalt iniciáléja bronzba öntött szoborként Nagy Benedek szobrászművész alkotása a Béla téren. Ivókútként is működik, ha működik, amikor mi három napja ott jártunk, nem jött víz a kútból, mi nem tudtunk fakasztani...


A szobor hátoldalán:

Aztán itthon néhány nap múlva elővettük a KÉPES KRÓNIKA hasonmás kiadását, az idevágó oldal képét csatolom, olyan csodálatos:
A latin szöveg eredetijének magyar fordítása Bellus Ibolya munkája az oldalon így kezdődik: "Ezután a pogány kunok - áttörvén a határerődítéseket - a Meses-kapu felső részénél betörtek Hungariába, és miután kegyetlenül kirabolták az egész Nyrvidéket Byhor váráig, számtalan férfit, nőt és állatot vittek magukkal, majd váratlanul átkelve a Lupus patakon és a Zomus folyón, visszahúzódtak."

Elzarándokoltunk Babits szülőházához, gazdag emlékmúzeumát megnéztük, ahol a nekem kedves, a költő hangján megszólaló versét hallgathattam meg: Az elbocsátott vad
A szülőház kertjében a költő szobra, Farkas Pál alkotása


Úton a kilátó felé meglátogattuk a mézeskalácsos és gyertyaöntő Pertits család kis üzletét és a több generáció munkáját bemutató nagyon érdekes múzeumát, selyemcukrukat szopogatva indultunk fel a kilátóhoz.
A három boszorka a boltocska előtt:


Irány a kilátó, családi házak, borospincék között, meredek kaptatón, útközben ide bekukucskálunk:

Fentről elénk tárul a város, szőlődombjai:




A kilátó Szőlőszobor-kompozíciója Kiss István 1983-as alkotása a város címerének jelképeiből áll, így befejezetlenül is impozáns, a talapzat nyers betonjára már nem kerültek fel a tervezett várostörténeti domborművek, kár. Türelmetlen városi tanácsi hivatalnokok nem tudták megvárni az utókor ítéletét, nevüket felírva látni akarták a művön, a szőlőleveleken. A közfelháborodás miatt ezeket a leveleket eltávolították.


Nagyon elszomorodtam, amikor megláttam a SZOBORLAP.HU-ra két éve feltett képet, akkor még megvolt a harang, mire mi mentünk, hűlt helyét láttuk...



Egy pohár szekszárdi kadarka a közel ezeréves pincében, ebéd a sétányon, majd irány Bárányfok, ahol a Gemenci Trófea Pihenőházak vezetője barátságos fogadtatása után elfoglaljuk kis iker lakosztályunkat a finn típusú házacskában:

Még este körbejárjuk a környéket, reméljük, hogy másnap nyitva lesz a kiállítás a millenniumi pavilonban, aztán tábortüzet gyújtunk, szalonnát sütünk halk énekszó mellett: Szellő zúg távol...
Másnap reggel csalódottak vagyunk, az ártéri kiállítás dehogy van nyitva! Csak több nappal előre megrendelve, vezetővel, 9 ezer forintért láthattuk volna! Na, erről lecsúsztunk...


A kiállítási csarnok környezetében jobb napokat látott lovastanya, nem csak lovakkal, a szabadon kószáló kecskéktől egy kicsit tartottunk...
Mi négyen voltunk csak látogatók, valahogy úgy tűnik, szándékos leépítés a sorsa Bárányfok látnivalóinak, már a kisvasút sem áll meg itt...

Ez nem egy kétfejű kutya, hanem két egyfejű!



Gyönyörű erdők között a Sió csatornán egy ütött-kopott csónakkal, csak a hang, ahogy Laci bácsi, a csónak tulajdonosa, az egykori hajós húzta az evezőt, egy-egy felröppenő madár, néha felbukkanó hal, beljebb az erdőből távoli madárhang néha. A déli hőségben úgy tűnik, magunk vagyunk az ősvadonban.



Délután Pörbölyön kisvonatra szállunk, mire lefényképeznénk az anyjukkal csörtető vadmalacokat, már tova is tűnnek.

Még néhány kép a csodás gemenci erdőből, lopja a maci a mézet, legalább is mi úgy nézzük a göcsörtös fát...:







Csak néhány villanás volt, amit láttunk, és még abból is alig tudtam tovább adni valamennyit...

1 megjegyzés:

Hunfalvy Délibáb:* írta...

A muzeumokkal valahogy mi is gyakran jarunk ugy, hogy be vannak zarva, s a kulcs meg a kulcsos megkozelithetetlenek.