2019. jan. 31.

Tonya naplójából: Babavárás a fogolytáborban

Németország közepén:
Május 22-én Azt mondják, teljesen le fogják zárni a tábort, se ki, se be nem lehet majd jönni, mert a németek között kiütött a tífusz. Még csak ez hiányzott nekünk, ez nem biztos hogy igaz, ezeknél soha sem lehet tudni, hogy mit találtak ki. Kíváncsi vagyok, mivé fog fajulni ez a dolog, az orvos utasításait hallgattuk, különösen a tisztálkodásra figyelmeztet és hogy irtsuk a tetveket, nekem van egy igen kellemetlen bőrkeményedés a talpamon, kezelésre járok vele. Az orvosunkat Dr. Holló Miklósnak hívják, a felesége asszisztál neki, aki már igen közel van a szüléshez. Ugyanazt a szemét kaját kapják, amit mi is, szegény asszonynak adhatnának valami komolyabbat, de hát ők a győztesek. Mondtam is, hogy itt van a tolmácsunk, menjenek el az orosz parancsnokságra, itt a szomszédban sütik egész nap a palacsintát, mi próbálunk szerezni, de hát nehéz ügy, a tolmács mondja, hogy a legközelebbi barakkszemlénél szól majd a parancsnoknak. Lajos meg amit majd tud lopni ott a bádogos üzemben, majd hoz valamit. A doki mondja, hogy néhány ékszerük van, azért talán kapunk valamit a feketepiacon. Itt a kerítés mellett alakult egy ilyen feketepiac. Itt, ahol 30 ezer ember van összezsúfolva, mindig akad valami, de sajnos ennivaló, az kevés van a piacon. Még Berlin óta cipelünk magunkkal egy sterilizálót, ezt is odaadtuk az orvosnak, abban lehet sterilizálni is, meg főzni a krumplit. Az élelmezés nagyon gyenge, sem vitamin, sem tápérték.

Május 23-án Sokáig ágyban maradok, nem tudok lábraállni, mindennap elvergődök az orvoshoz, hogy kezelje, de nem sokat segít. Az asszonnyal minden alkalommal jól elbeszélgetünk, szégyen, hogy a problémáját nem tudják megoldani, inkább nem is akarják. Kérdem, hogy elmegy-e majd a kórházba szülni, de azt mondja hogy nem. Jano, a tolmács majd ha itt lesz az ideje, elmegy a kórházba és kér majd egy-két steril dolgot. Nekem is van még a régi szajréból két darab vadonatúj fehér damaszt törölközőm, azt odaadom én is, van két darab szagos szappanom is, azt is elhozom az asszonykának. Akciót indítottunk és cukrot fogunk gyűjteni, ha már tejet nem is, de legalább cukros teát ihasson az a szerencsétlen asszony. Ma még azt a nyomorult levest sem kapjuk, mert nincs víz a táborban, így főzni sem tudnak, este azonban dupla kenyeret adnak a leves helyett. Van egy jól hegedülő tizedesünk itt a táborban, ő is jelentkezett palacsinta-sütőnek, be is fogadták, bár a vizsgája nem a legjobban sikerült, de szépen hegedül.

Május 24-én Zuhog az eső. Otthon voltam álmomban, de hát hol is lettem volna, gyönyörködtem a termésben, meg a családomban. Már ez az álom sem jó, mert utána fölébred az ember, és még jobban elfogja a keserűség. Mivel ez a hegedűs barátunk bekerült a konyhára, megfogamzott egy jó ötletem, ugyanis van nekem egy 15 köves női karórám, Lajos azt rendbehozta, belefújt, kirázta belőle a port, és láss csodát működésbe jött. Lázasan figyeltük, mikor áll meg, de még este is működött, tehát piacképes. A muzsikusunk is hazatért és meghívtam egy kis beszélgetésre. Ő mindig a hónalja alatt hordja a hegedűtokot, ugyanis a hegedű nem az övé, hanem a ruszkiké, de ő felelős érte. A kiskapun is szabadon közlekedik, mert őt már nem motozzák. Csak egy tucat-hegedű, nem egy Stradivari, de elég jól szól. Mondtam, szerezzen egy zongorát és akkor alakítunk egy zenekart, nem vagyok nagyon jó zongorista, de megpróbálhatjuk, ebben maradtunk.

Május 25-én Reggelre megállt az óra, de hallom, hogy itt a táborban van egy órás és a szerszámai is vele vannak. Mondom neki, ezt az órát rendbe kellene hozni, mert el akarom adni. Jó, megcsinálom, mondja. Egy fél kiló kenyérért. Azt is mondom neki, nézd, ezért az óráért ami ennivalót kapok, azt a doki feleségének akarom adni, hisz látod egy-két hét múlva meglesz a baba, és ha az asszony nem táplálja magát, a gyermek elpusztul. Ha ez így van, akkor én is ingyen megcsinálom, mondja az órás. Én pedig csinálok valami üzletet az órával. Délután megkeresett a hegedűvirtuóz és elvonultunk egy csendes sarokba. Elmondom, kiről van szó és miért, sorolom az eladandó tárgyakat, nekem van egy órám, a dokinak két aranygyűrűje, a feleségének egy pár fülbevalója, amit értékesíteni kellene. Te mindent rizikó nélkül behozhatsz a hegedűtokban, értsd meg, segíteni kell ezen a szegény asszonyon. A liszt, amivel dolgoztok a palacsintagyárban, az nagyon jó lenne, meg talán valami kis krumpli. Nálunk nemigen van krumpli, de liszt az igen. Mondd, hogy készíttetek nekik finom lángost és ahhoz pedig krumpli kell, ha akarnak, ők biztos tudnak szerezni, meg talán valami kis olajat, üveget ad hozzá majd a doki. Nem is kell egyszerre behozni a kapott dolgokat, vigyázz hogy a ruszki megbízható legyen, ha van ilyen egyáltalán, de Te már ismered őket. Én most oda is adom az órát. Megbeszéltük, hogy mindennap keressük egymást. Mi is bizony minden reggel, ahogy fölkelünk igencsak szédelgünk. A fiatal, 14 éves gyerekek ugyanígy szédelegnek. Rettenetes a honvágy, nézed az eget és amelyik felhő Magyarország felé tart, még azt a felhőt is irigyled. Itt meg állandóan az otthonról, az otthoni kajáról folyik a disputa. Megfogadtuk, ha a Jóisten egyszer hazasegít bennünket, csináltatunk egy nagy vájling mákos tésztát és reggeltől estig csak zabálunk. Mindig elhatározzuk, hogy kajáról tilos beszélni, de betartani sajnos nem lehet.

Május 26-án Ma elég későn keltem, addig sem volt éhségérzetem. Megkeresett a muzsikus, a következő ajánlatot kapta: az óráért kap 8 kiló kenyeret és 2 kiló cukrot. Mondtam, hogy nem elég, kérek még 1 liter étolajat és egy kis lisztet. Lisztet, mondja, azt ő maga is tud naponta pár marékkal a tokba tenni, a kenyeret is részletekben kellene behozni. Majd elvittem az üzletfelemet a dokiéknak bemutatni. Szeretném, ha a szereplőket egy kicsit leredukálnánk, engem is nyugodtan kihagyhatnak. Én a kenyér nagyobb részét, a cukrot teljes egészében át is adtam nekik. Az asszonyka meg szegény készült, ahogy tudott a kis jövevény fogadására. A doktor nem engedi el sehova a feleségét szülni, de azt azért szeretné, ha egy német vagy ruszki orvos segédkezne neki a szülésnél. Egyébként nagyon meg voltak hatva, hogy Lajos is meg én is ennyire szívünkön viseljük problémáikat. Lajos, ha ki tudott menni, minden alkalommal hozott valamit a részükre.

Május 27-én Krumplit mentünk kipakolni a vagonokból, de mielőtt befejeztük megtárgyaltuk, milyen módon vihetünk egy pár kilót a saját szükségletünkre, mivel őrségen megyünk keresztül, ez egy kicsit megnehezíti. Én levettem a cipőm, megrakom a finom földi almával, összekötöm a fűzőnél fogva, a vállamra vetem, mintha a lábam fájna és azért megyek gyalog, még bicegtem is hozzá, a zsebeinket is megtöltöttük és mindezt elvittük a védenceinkhez. Ott már üzemelt a sterilizáló, főtt benne az ajándékunk, lassan feltöltődött az éléskamra, mégiscsak sikerült segíteni.

Május 28-án már nem is vagyok éhes, otthon voltam álmomban és ott jól laktam, egy kissé ugyan fáj a gyomrom, pedig igazából nem is ettem. A tisztek bridzseznek, szeretném én is megtanulni, mert nem mindig jön össze a négy személy, ilyenkor szükség lehet rám is és ez még haszonnal járhat. Lajos most egy pár napja a vágóhídra jár dolgozni, illetve marhabendőt kell neki tisztítani, este sikerült neki a köpenye alatt egy jó darab pacalt behozni, éjfélig a mosdóban egy darab kővel dörzsöltem és mostam. De hiába, ehetetlen és büdös maradt, így aztán felzörgettem a dokiékat, hogy éjjelre tegyék hidegvízbe és talán reggelre ehető állapotban lesz, s akkor főzzék is meg. Itt a pacal is aranyat ér. A kapott élelem ma is pocsék volt.

Ma jött lágerújság, megint semmi Magyarországról, a rádióban sem, pedig egész nap bömböl, de ha jönnek a hírek egyszerűen üzemzavar van, vagy ki is kapcsolják, tehát nem szól és nem hallunk hazulról semmit.

2019. jan. 28.

Tonya németországi fogolytáborban

Tonya WC papírra írt naplójából szemezgetek: 
Kevés jó, annál több rossz dolgot értem meg, főleg  az utóbbi időben,  sajnos a kilátásaink egyre rosszabbak. Itt vagyunk a nagy bizonytalanságban, a már szinte teljesen  megszállt Németország közepén, Nyugatról az angol és az amerikai csapatok közelednek napról napra,  Keletről pedig a bolsevista orosz  horda szédítő gyorsasággal  jön felénk, itt várjuk, hogy melyik ér ide előbb.  
 Húsvét: Ma különben egy hónapja, hogy karpaszományos szakaszvezető vagyok.

           Az este, amint kimentem, a sötétben nem is olyan távoli villámlásokat láttam Berlin felől, egész biztosan tudom, hogy nem az ég villámlott,  orosz fegyverektől származik, hogy a kilövés vagy a becsapódás volt, azt nem tudom. Csak annyit, hogy veszélyesen közel hozzánk, a távolságra adott az is indikációt, hogy a német közel bombázók alig emelkedtek a levegőbe, máris zuhantak az ellenségre, tehát ismétlem, nagyon közel vannak az oroszok de a nyugatiak sincsenek nagyon  távol.
. Azt, hogy eddig nem vetettek be a németek, azt határozottan Kistelegdy őrnagy úr javára írom, nem szeretnék itt hősi  halált halni ezekért a csibészekért, hisz nekik köszönhetjük az egész nyomorunkat, repülő karrierünk rövid pályafutását  is.
A nyugati ellenfél is vallásos nép, ők is tartják a húsvétot, nem is jelentkeztek az ünnepek alatt, de alig  múltak   el  az  ünnepek 5 perccel, mert 24 óra 5 perckor már meg is jelentek és most hozták a húsvéti ajándékot, a húsvéti tojást, ami nagyokat robban, voltak  akiknek  fájt  is. Nem tartott sokáig, egy órán belül vissza is fordultak.
Egy társunk saját elhatározásából elment a német reptér parancsnokságra, azzal hogy mi harcolni akarunk, és kéri, hogy vessenek be minket is valahova, ahol szükség van ránk. Honnan vette a bátorságot engedély nélkül, hogy a nevünkben beszéljen?  Még jó, hogy kirúgták, már régen azon a nézeten vagyunk mindnyájan, hogy mi itt nem fogunk harcolni, a mi bölcs vezetőink is ezen a nézeten vannak.  Kistelegdy őrnagy úr zászlóalj kihallgatásra rendelte, biztos megkapja, ami neki jár.

Kozmon Gyurit megkértem, részemre is állítson ki egy kimenőre kérő engedélyformát, szeretnék már én is kimenni Berlinbe. Megnézni, mennyi maradt belőle mióta utoljára láttam. Meg is kaptam, a 2 órás hajóval megyünk, igen ám de a vén karvaly Bognár főtörzsőrmester úrnak kellemes időtöltés volt még 2 óra 45 perckor is a ruhánkat és csizmánkat ellenőrizni, hogy minél tovább tartson minket vissza. Még szekrényvizitet is tartott. Addig, míg valami probléma valakivel is volt, addig nem engedett senkit sem, így csak a 4 órás hajóval mehettünk a HAVEL tavon. Ez a tó közvetlen a barakktáborunk mellett volt, a kikötő is egész közel.  Itt a panoráma is nagyon szép volt, majd átszálltunk a villamosra és a Friedrich Strassen leszálltunk. Itt úgy döntöttünk, bemegyünk egy katonai vendéglőbe, egyórai várakozás után sikerült is, közben nagyon kellemes zenét hallgattunk. Amikor leültünk, kisült, nincs elég élelmiszer jegyünk, így csak egy kis vöröskáposztát kaptunk és megittunk egy pohár sört. Tovább megyünk abban a reményben, majdcsak találunk egy másik éttermet, ahol kapunk valamit, már nagyon éhes vagyok. Találtunk egy nagyon elegáns vendéglőt, itt is kérik a jegyet. Vasútállomásokon általában a Vöröskereszt tart konyhákat, utolsó kísérletképpen ezt is megpróbáljuk. Csak kimondottan utazó katonák részére van fölállítva, itt meg a szabadságos levelünket kérik, ez a vállalkozás is sikertelen.  Indulás haza, villamos, hajó, éhség, hideg.  24 óráig szólt a kimenőnk, de 8 óra 45 percre már otthon is voltunk korgó gyomrunkkal, hogy elfogyasszuk a ránk váró vacsorát, és egy kicsit fölmelegedjünk. Így végződött a berlini kirándulásom. 
április  20.  péntek
     Ismét 7 óra 30-kor van az ébresztő, hűvös szélben, ing nélkül van a reggeli torna, még mindig meg van az a bőrkesztyűm, amit a matrac alatt tartok a reggeli csuklóhoz, használom is, mert a föld bár már nem fagyott, mégis csak hideg, különösen jó hasznát vettem, amikor még havas földön végeztük ezeket a gyakorlatokat,  télen  meg  különösen  áldás  volt.
     Nagy a forgalom az utakon, a levegőben legalább annyira, néhány Me 109-est is látni.  Próbálják az angolokat  ijesztgetni,  de  ők  nem  olyan ijedősek,  mert  szinte  feketéllik  tőlük  az  ég  alja,  nem  is  beszélve  a  földet  ahová  a  bombáikat  szórják. Ugyanezen a földön pedig mindenfelől menekülőket látni, teljesen betöltik az utakat, vajon ők tudják-e  hova menjenek, vagy csak követik egymást. Van, aki az ellenkező irányba megy, mint az átlag, vannak sokan civil ruhában, félig katonaruhában, igen vegyes a nép, nők, férfiak, civilek, katonák, fiatalok, öregek, de csak németek. Mennek kis batyujukkal a hátukon, még a repülőtérről is, de innen teherautókkal, csak mi tartunk ki, mert mi bátor magyar repülők vagyunk.
-------------------------------
Szabó főtörzsőrmester úr   parancsára  3 óra 30-kor sorakozó teljes fölszereléssel, csomagjainkat már kocsival elvitték előre  a  reptérre és  vagy 2 órával később  mi is  elhagytuk a barakktábort, hogy beköltözzünk  Gattowba,  ahol a második század körlete is van. A reptérre, ahol a német repülő akadémia is van.  Itt nagyon komoly hangárok és egyéb épületek sora van, tiszta, új, modern, igen mutatós épületek. Van itt minden, amire csak szükségük lehet egy repülő akadémián, a legkorszerűbb fölszereléssel.  Hangárokon kívül szálláshelyek, konyha, ebédlő, előadótermek, raktárak, és mindaz, amire csak szükség lehet. Ez a reptér  még soha nem  szenvedett  komolyabb  háborús  károkat.  Azaz mégiscsak. Még 1943. novemberében egy alkalommal egy angol Mosquito, igen  valószínű,  hogy  tévedésből  az  egyik  épületet  lerombolta,  de  ennek  a  rombolásnak  ma  már  nyoma  sincs.   Úgy látszik a támadók is ezt a repteret akarják használni, ha majd az övék lesz  Németország  ezen  része  is.
     Egyébként a gattowi repülőteret 1945. április 27-én a szovjet 47. hadsereg részlegei foglalták el. A potsdami, négyhatalmi értekezlet a szovjetek által elfoglalt Berlint felosztotta négy zónára. Gattow az angol zónába került, és működött a  RAF  fennhatósága  alatt  egészen  1994  szeptember  7-ig,  azaz  49  évet. A  repülőtér  és  a  hangárok  ma  a  Luftwaffe  Múzeumnak ad  otthont. A  Havel tó partján lévő akadémiai épületből kórház lett, a barakktábor pedig üzemi  üdülőként  szolgál  a  festői  szépségű  tájban.
--------------------------------
április  27.  péntek
               Átkelés után sorakozó a híd túlsó oldalán, ami épségben maradt. Holminkat lepakolni, balkarunkat fölemelni, hónunk alját vizsgálják meg, hogy nincs-e betetoválva az SS jelvény, nem találtak nálunk egyet sem. Azonban amit találtak, az orosz módra, vagy véletlen vagy készakarva, de hozzájuk vándorolt, a karórák. Nagyon elszégyelltem magam helyettük.  Innen a helyi katolikus templomba tereltek bennünket, ahol pár nappal korábban még a helyi lakosság húzódott be az amerikai bombázás és a tüzérségi tűz elől.  Itt a templomban, a sekrestyében, a pincében sőt még a   gyóntatószékben is rengetek élelmiszer volt fölhalmozva, élelmes bajtársaink ezt  hamar fölfedezték, cukor, zsír, lekvár. Az egész város hentesüzletében nincs annyi zsír, mint itt a templomban.  Mindenesetre ezekből a dolgokból tömtük meg csajkáinkat, gázálarc-tokunkat,  igen jó szolgálatot tett hadifogságunk  első napjaiban.
---------------------------