Németország közepén:
Május 22-én Azt mondják, teljesen le fogják zárni a tábort, se ki, se be nem lehet majd jönni, mert a németek között kiütött a tífusz. Még csak ez hiányzott nekünk, ez nem biztos hogy igaz, ezeknél soha sem lehet tudni, hogy mit találtak ki. Kíváncsi vagyok, mivé fog fajulni ez a dolog, az orvos utasításait hallgattuk, különösen a tisztálkodásra figyelmeztet és hogy irtsuk a tetveket, nekem van egy igen kellemetlen bőrkeményedés a talpamon, kezelésre járok vele. Az orvosunkat Dr. Holló Miklósnak hívják, a felesége asszisztál neki, aki már igen közel van a szüléshez. Ugyanazt a szemét kaját kapják, amit mi is, szegény asszonynak adhatnának valami komolyabbat, de hát ők a győztesek. Mondtam is, hogy itt van a tolmácsunk, menjenek el az orosz parancsnokságra, itt a szomszédban sütik egész nap a palacsintát, mi próbálunk szerezni, de hát nehéz ügy, a tolmács mondja, hogy a legközelebbi barakkszemlénél szól majd a parancsnoknak. Lajos meg amit majd tud lopni ott a bádogos üzemben, majd hoz valamit. A doki mondja, hogy néhány ékszerük van, azért talán kapunk valamit a feketepiacon. Itt a kerítés mellett alakult egy ilyen feketepiac. Itt, ahol 30 ezer ember van összezsúfolva, mindig akad valami, de sajnos ennivaló, az kevés van a piacon. Még Berlin óta cipelünk magunkkal egy sterilizálót, ezt is odaadtuk az orvosnak, abban lehet sterilizálni is, meg főzni a krumplit. Az élelmezés nagyon gyenge, sem vitamin, sem tápérték.
Május 23-án Sokáig ágyban maradok, nem tudok lábraállni, mindennap elvergődök az orvoshoz, hogy kezelje, de nem sokat segít. Az asszonnyal minden alkalommal jól elbeszélgetünk, szégyen, hogy a problémáját nem tudják megoldani, inkább nem is akarják. Kérdem, hogy elmegy-e majd a kórházba szülni, de azt mondja hogy nem. Jano, a tolmács majd ha itt lesz az ideje, elmegy a kórházba és kér majd egy-két steril dolgot. Nekem is van még a régi szajréból két darab vadonatúj fehér damaszt törölközőm, azt odaadom én is, van két darab szagos szappanom is, azt is elhozom az asszonykának. Akciót indítottunk és cukrot fogunk gyűjteni, ha már tejet nem is, de legalább cukros teát ihasson az a szerencsétlen asszony. Ma még azt a nyomorult levest sem kapjuk, mert nincs víz a táborban, így főzni sem tudnak, este azonban dupla kenyeret adnak a leves helyett. Van egy jól hegedülő tizedesünk itt a táborban, ő is jelentkezett palacsinta-sütőnek, be is fogadták, bár a vizsgája nem a legjobban sikerült, de szépen hegedül.
Május 24-én Zuhog az eső. Otthon voltam álmomban, de hát hol is lettem volna, gyönyörködtem a termésben, meg a családomban. Már ez az álom sem jó, mert utána fölébred az ember, és még jobban elfogja a keserűség. Mivel ez a hegedűs barátunk bekerült a konyhára, megfogamzott egy jó ötletem, ugyanis van nekem egy 15 köves női karórám, Lajos azt rendbehozta, belefújt, kirázta belőle a port, és láss csodát működésbe jött. Lázasan figyeltük, mikor áll meg, de még este is működött, tehát piacképes. A muzsikusunk is hazatért és meghívtam egy kis beszélgetésre. Ő mindig a hónalja alatt hordja a hegedűtokot, ugyanis a hegedű nem az övé, hanem a ruszkiké, de ő felelős érte. A kiskapun is szabadon közlekedik, mert őt már nem motozzák. Csak egy tucat-hegedű, nem egy Stradivari, de elég jól szól. Mondtam, szerezzen egy zongorát és akkor alakítunk egy zenekart, nem vagyok nagyon jó zongorista, de megpróbálhatjuk, ebben maradtunk.
Május 25-én Reggelre megállt az óra, de hallom, hogy itt a táborban van egy órás és a szerszámai is vele vannak. Mondom neki, ezt az órát rendbe kellene hozni, mert el akarom adni. Jó, megcsinálom, mondja. Egy fél kiló kenyérért. Azt is mondom neki, nézd, ezért az óráért ami ennivalót kapok, azt a doki feleségének akarom adni, hisz látod egy-két hét múlva meglesz a baba, és ha az asszony nem táplálja magát, a gyermek elpusztul. Ha ez így van, akkor én is ingyen megcsinálom, mondja az órás. Én pedig csinálok valami üzletet az órával. Délután megkeresett a hegedűvirtuóz és elvonultunk egy csendes sarokba. Elmondom, kiről van szó és miért, sorolom az eladandó tárgyakat, nekem van egy órám, a dokinak két aranygyűrűje, a feleségének egy pár fülbevalója, amit értékesíteni kellene. Te mindent rizikó nélkül behozhatsz a hegedűtokban, értsd meg, segíteni kell ezen a szegény asszonyon. A liszt, amivel dolgoztok a palacsintagyárban, az nagyon jó lenne, meg talán valami kis krumpli. Nálunk nemigen van krumpli, de liszt az igen. Mondd, hogy készíttetek nekik finom lángost és ahhoz pedig krumpli kell, ha akarnak, ők biztos tudnak szerezni, meg talán valami kis olajat, üveget ad hozzá majd a doki. Nem is kell egyszerre behozni a kapott dolgokat, vigyázz hogy a ruszki megbízható legyen, ha van ilyen egyáltalán, de Te már ismered őket. Én most oda is adom az órát. Megbeszéltük, hogy mindennap keressük egymást. Mi is bizony minden reggel, ahogy fölkelünk igencsak szédelgünk. A fiatal, 14 éves gyerekek ugyanígy szédelegnek. Rettenetes a honvágy, nézed az eget és amelyik felhő Magyarország felé tart, még azt a felhőt is irigyled. Itt meg állandóan az otthonról, az otthoni kajáról folyik a disputa. Megfogadtuk, ha a Jóisten egyszer hazasegít bennünket, csináltatunk egy nagy vájling mákos tésztát és reggeltől estig csak zabálunk. Mindig elhatározzuk, hogy kajáról tilos beszélni, de betartani sajnos nem lehet.
Május 26-án Ma elég későn keltem, addig sem volt éhségérzetem. Megkeresett a muzsikus, a következő ajánlatot kapta: az óráért kap 8 kiló kenyeret és 2 kiló cukrot. Mondtam, hogy nem elég, kérek még 1 liter étolajat és egy kis lisztet. Lisztet, mondja, azt ő maga is tud naponta pár marékkal a tokba tenni, a kenyeret is részletekben kellene behozni. Majd elvittem az üzletfelemet a dokiéknak bemutatni. Szeretném, ha a szereplőket egy kicsit leredukálnánk, engem is nyugodtan kihagyhatnak. Én a kenyér nagyobb részét, a cukrot teljes egészében át is adtam nekik. Az asszonyka meg szegény készült, ahogy tudott a kis jövevény fogadására. A doktor nem engedi el sehova a feleségét szülni, de azt azért szeretné, ha egy német vagy ruszki orvos segédkezne neki a szülésnél. Egyébként nagyon meg voltak hatva, hogy Lajos is meg én is ennyire szívünkön viseljük problémáikat. Lajos, ha ki tudott menni, minden alkalommal hozott valamit a részükre.
Május 27-én Krumplit mentünk kipakolni a vagonokból, de mielőtt befejeztük megtárgyaltuk, milyen módon vihetünk egy pár kilót a saját szükségletünkre, mivel őrségen megyünk keresztül, ez egy kicsit megnehezíti. Én levettem a cipőm, megrakom a finom földi almával, összekötöm a fűzőnél fogva, a vállamra vetem, mintha a lábam fájna és azért megyek gyalog, még bicegtem is hozzá, a zsebeinket is megtöltöttük és mindezt elvittük a védenceinkhez. Ott már üzemelt a sterilizáló, főtt benne az ajándékunk, lassan feltöltődött az éléskamra, mégiscsak sikerült segíteni.
Május 28-án már nem is vagyok éhes, otthon voltam álmomban és ott jól laktam, egy kissé ugyan fáj a gyomrom, pedig igazából nem is ettem. A tisztek bridzseznek, szeretném én is megtanulni, mert nem mindig jön össze a négy személy, ilyenkor szükség lehet rám is és ez még haszonnal járhat. Lajos most egy pár napja a vágóhídra jár dolgozni, illetve marhabendőt kell neki tisztítani, este sikerült neki a köpenye alatt egy jó darab pacalt behozni, éjfélig a mosdóban egy darab kővel dörzsöltem és mostam. De hiába, ehetetlen és büdös maradt, így aztán felzörgettem a dokiékat, hogy éjjelre tegyék hidegvízbe és talán reggelre ehető állapotban lesz, s akkor főzzék is meg. Itt a pacal is aranyat ér. A kapott élelem ma is pocsék volt.
Ma jött lágerújság, megint semmi Magyarországról, a rádióban sem, pedig egész nap bömböl, de ha jönnek a hírek egyszerűen üzemzavar van, vagy ki is kapcsolják, tehát nem szól és nem hallunk hazulról semmit.
