Éppen ma két éve, hogy ide gyűjtögetem utazási emlékeimet, hiányosan, rendszertelenül. Hajnalonta bevillan egy-egy kép, éjszakai barangolás középkori városka sikátoraiban, Orvieto, toszkanai ciprusok sora, rajnai hajóút, Ravenna mozaikjai, a compostelai szt. Jakab székesegyház, homokdűnék Cannes tengerpartján, dinnyeevés valahol útközben hazafelé Portugáliából, nem utolsó sorban hazai barangolásaink emlékképei...
Illyés Gyula:KHÁRON LADIKJA
Kháron ladikja nem akkor indul velünk,
midőn lezárul és befagy a szem.
Bús átkelők soká s nyitott szemmel megyünk
a végzetes vizen.
Esztendőkkel előbb irígy sorsunk behajt
s ringat a csónakon, amely
- bár nem kedvünk szerint -
épp oly gyönyörű part
hosszában suhan el;
épp oly szép Canale-n s lagunákon, akár
a nászutasoké!
Hisz minden ugyanaz: az ég, az út, a táj,
épp csak - visszafelé!
Minden oly gyönyörű, sőt - titkosan - ahogy
elleng, még gyönyörűbb!
Olyanformán, mint a dallam attól, hogy ott
hagyja a hegedűt.
Ülünk barátaink, s fáink közt, nevetünk,
- vidám vita folyik -
s egyszer csak ringani kezd velünk, (csak velünk!)
kifelé a ladik.
Bölcs, ki e kéjuton, ezen is mosolyog
s ha sír is, hálakönnyet ont,
hogy hány piazza-t, hány s milyen Casa d'Oro-t
látott, ha nem lát is viszont!